Index Vakbarát Hírportál

A 97. percben szerzett góllal nyert és tartotta versenyben magát Montenegró

2023. szeptember 10., vasárnap 20:04 | egy éve frissítve

A véghajrában szerzett góllal tartotta otthon a három pontot Montenegró a Bulgária elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzésen a „magyaros” G csoportban. A győzelmet érő gólt a 97. percben Sztefan Jovetics szerezte meg a bő 30 percen át emberhátrányban futballozó házigazdának.

A Litvániában az utolsó pillanatokban elbukott győzelem után Montenegró úgy vághatott neki a Bulgária elleni meccsnek, ha nem akar idő előtt kiszállni az Európa-bajnoki kvalifikációt érő első két helyért folyó csatából, úgy nyerni kell vasárnap este Podgoricában.

Hiába kezdtek jobban a vendégek, a házigazda az első 20 perc után átvette a kezdeményezést, és a szünet előtti pillanatokban a vezetést is megszerezte. A ráadás pillanataiban a csapatkapitány Sztefan Szavics helyezkedett jól és a szöglet utáni fejesből épp elé kipattanó labdát 11 méterről, kapásból a kapu bal oldalába továbbította (1–0).

A 60. perc újabb fordulatot hozhatott volna a mérkőzésen, Igor Vujacsics ugyanis összehozott egy tizenegyest, ezért megkapta a második sárga lapját, és így tíz emberre fogyatkozott a házigazda. Csakhogy Kiril Despodov kihagyta a büntetőt, így a bolgár egyenlítés ekkor még elmaradt...

Emberhátrányban azonban teljesen beszorultak a montenegróiak, a bolgár nyomás egyre fokozódott a hazaiakon, mígnem a 79. percben Preszlav Borukov közvetlen közelről a kapuba nem perdítette a Spas Delev lövése után a kapufáról elébe pattanó labdát (1–1).

Ám míg Litvániában a meccs hajrájában kapott, addig ezúttal a 97. percben szerzett gólt Montenegró, a 33 esztendős Sztefan Jovetics gólja pedig így kínkeserves körülmények között, de csak-csak három pontot ért a balkániaknak (2–1).

A csoportban még egy mérkőzést rendeztek ezen az estén, Szerbia Kaunasban Alekszandar Mitrovics mesterhármasával 3-1-re legyőzte Litvániát. Ezzel pontszámban beérte Magyarországot, de a G-csoportban a mieink eggyel kevesebb mérkőzést játszottak. A találkozóról bővebben itt olvashat!

A magyar válogatott Csehország elleni felkészülési mérkőzéséről (1–1) itt olvashat!

Ön szerint mire megy a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 63099
    Az első két helyen zárva automatikusan kijutunk a 2024-es Eb-re!
  • 5803
    Pótselejtezőről jutunk ki a németországi viadalra.
  • 5375
    Sem egyenes ágon, sem pótselejtezőről nem jutunk ki...

LABDARÚGÁS
EURÓPA-BAJNOKSÁG 2024, SELEJTEZŐ
G CSOPORT
Montenegró–Bulgária
2–1 (1–0)
Litvánia–Szerbia 1–3 (0–3)

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Csehország 1–1

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 4 3 1 7–1 6 10
2. Szerbia 5 3 1 1 9–4 5 10
3. Montenegró 5 2 2 1 5–5 0 8
4. Bulgária 5 2 3 3–8 –5 2
5. Litvánia 5 2 3 4–10 –6 2

A további menetrend:

Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia
Magyarország–Szerbia

Október 17., kedd
Litvánia–Magyarország
Szerbia–Montenegró

November 16., csütörtök
Montenegró–Litvánia
Bulgária–Magyarország

November 19., vasárnap
Szerbia–Bulgária
Magyarország–Montenegró

Rovatok