Index Vakbarát Hírportál

Botrány a Románia–Koszovó Eb-selejtezőn, félbeszakadt a mérkőzés

2023. szeptember 12., kedd 22:16

Majdnem egy órára félbeszakadt Románia és Koszovó Európa-bajnoki selejtezőmérkőzése kedd este, miután a román szurkolók egy provokatív transzparenst függesztettek ki.

Mint azt megírtuk, Koszovó legutóbb Svájccal játszott döntetlen, míg Románia Izraellel ikszelt az Eb-selejtező I-csoportjában.

Kedd este a két csapat egymással találkozott, és a hangulat már a meccs elején feszült volt. A román szurkolók Szerbia nevét és a Koszovó-ellenes rigmusokat skandálva provokálták a vendégcsapat szurkolóit, majd kifeszítettek egy transzparenst, amelyen az állt, hogy

Koszovó Szerbia része.

A koha.net beszámolója szerint a bíró ez követően az öltözőbe küldte a játékosokat. A román csapat kapitánya, Nicolae Stanciu próbálta megmenteni a helyzetet: a transzparenssel provokáló szurkolókhoz ment, és megkérte őket, hogy tüntessék el a feliratot, illetve ne tanúsítsanak sportszerűtlen magatartást.

Minderről videó is készült, de a szóban forgó transzparens jobban látható néhány közeli képen.

A meccs végül ötvenpercnyi szünet után folytatódott: a találkozó 21 óra körül szakadt félbe, és már majdnem 22 óra volt, amikor az európai szövetség helyszínen lévő tisztviselője elrendelte a folytatást – az UEFA közlése alapján közben a román és a koszovói szövetség vezetői egyezettek egymással –, így ismét játékba került a labda.

A meccs előtt Románia (2 győzelemmel és 3 döntetlennel) a második, Koszovó pedig az ötödik helyen állt a hatfős csoportban 4 döntetlennel és 1 vereséggel – vagyis utóbbi nagyon közel áll ahhoz, hogy búcsút mondjon az erőviszonyok alapján amúgy sem túl vérmes Eb-álmoknak. Ez látszódott is a mérkőzés néhány jelenetén, például Rrahmani és Coman összetűzésén egy szabálytalanság után. A mérkőzés cikkünk írásakor 0–0-ra állt, végül a házigazdák úgy nyertek 2–0-ra, hogy a 83. percben szereztek vezetést, és a 93. percben biztosították be győzelmüket.

Románia egyébiránt mind a mai napig nem ismerte el Koszovó függetlenségét, az Európai Unióban összesen öt ilyen állam van. 

Rovatok