Index Vakbarát Hírportál

Megszakadhat Szoboszlai Dominik szenzációs liverpooli sorozata

2023. szeptember 20., szerda 10:41

Szoboszlai Dominik csapata, a Liverpool az osztrák LASK Linz otthonában kezdi meg szereplését csütörtökön a labdarúgó-Európa-liga csoportkörében. Liverpooli sajtóhírek szerint a magyar válogatott csapatkapitányának megszakadhat a nagy sorozata, és valószínű, hogy kispadra kerül majd az angoloknál.

A Premier League-ben szereplő gárda legutóbb nyolc évvel ezelőtt volt érintett a második számú európai kupában, a vezetőedző Jürgen Klopp első liverpooli szezonjában egészen a döntőig menetelt, ott azonban elbukott a Sevillával szemben – emlékeztetett a Magyar Távirati Iroda.

A magyar válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik egyelőre kiválóan szerepel új csapatában, mind az öt bajnokit az első perctől az utolsóig végigjátszotta, az Aston Villa ellen megszerezte első gólját is a Premier League-ben, a szurkolók pedig őt választották augusztus legjobbjának.

Mindannyian tisztában vagyunk azzal, hogy a megfelelő mértékben kell tisztelnünk ezt a versenysorozatot és az ellenfeleinket. Szeretnénk ott lenni a döntőben, ez a célunk, de az odáig vezető úton nagyszerű csapatokkal fogunk találkozni, úgyhogy muszáj lesz jól teljesítenünk 

– nyilatkozta Klopp. A német szakember arról is beszélt, hogy a Liverpool akadémiájáról sorra kerülnek ki a tehetséges játékosok, ez azonban nem jelenti azt, hogy az Európa-ligát használja majd arra, hogy játéklehetőséget biztosítson a fiataloknak.

Vannak tehetségeink, de nem fogunk kísérletezni. Ha nem sújt minket sérüléshullám, akkor azt gondolom, hogy van elég futballistánk ahhoz, hogy csütörtökönként és vasárnaponként is topcsapatot küldjünk a pályára, az alapelképzelésünk pedig ez

– jelentette ki az MTI által idézett szakember.

A Liverpool Echo című helyi lap ezzel együtt arra számít, hogy alaposan felforgathatja majd kezdőcsapatát a német tréner, aki több olyan játékosnak is lehetőséget adhat, akik az idény eddigi részében kevesebbet játszottak. Ezzel együtt pedig pihenőt kaphatnak mindazok, akik a játékpercek többségét eddig pályán töltötték. Utóbbi kategóriába tartozik Szoboszlai Dominik, akinek így megszakadhat a nagy sorozata: eddigi az idénybeli mind az öt tétmérkőzését végigjátszotta a Liverpoolban, amit rajta kívül csak a skót bekk, Andy Robertson mondhat még el magáról a mezőnyjátékosok közül. 

Ennek okairól itt írtunk bővebben! 

A Sallai Rolandot foglalkoztató német Freiburg nehéz feladat elé néz a csoportkör nyitányán, ugyanis a görög Olimpiakosz otthonában kell helytállnia. A két csapat tavaly is azonos csoportban szerepelt, a németek a második fordulóban meglepően simán, 3–0-ra nyertek Pireuszban, míg Freiburgban 1–1-es döntetlen született.    

A görög Panathinaikosz – amely Kleinheisler Lászlót is foglalkoztatja, de kihagyta az El-keretéből a jelenleg sérüléssel bajlódó magyar játékost – a spanyol bajnokságban szereplő Villarrealt látja vendégül.

Bolla Bendegúz csapata, a svájci Servette hazai pályán a cseh Slavia Praha ellen kezdi meg szereplését a második számú európai kupában.

A csatár Sós Bencét is foglalkoztató szerbiai Topolya SC története első főtáblás európai kupamérkőzését vívja, mégpedig a konferencialigában címvédő angol West Ham United otthonában.

LABDARÚGÁS
Európa-liga, csoportkör, 1. forduló
A csoport:
West Ham United (angol) – Topolya SC (szerbiai) 21.00
Olimpiakosz (görög) – Freiburg (német) 21.00
B csoport:
Ajax Amsterdam (holland) – Olympique Marseille (francia) 21.00
Brighton (angol) – AEK Athén (görög) 21.00
C csoport:
Sparta Praha (cseh) – Arisz Limasszol (ciprusi) 21.00
Glasgow Rangers (skót) – Real Betis (spanyol) 21.00
D csoport:
Atalanta (olasz) – Raków Czestochowa (lengyel) 21.00
Sturm Graz (osztrák) – Sporting Lisboa (portugál) 21.00
E csoport:
Union Saint-Gilloise (belga) – Toulouse (francia) 18.45
LASK Linz (osztrák) – FC Liverpool (angol) 18.45
F csoport:
Rennes (francia) – Makkabi Haifa (izraeli) 18.45
Panathinaikosz (görög) – Villarreal (spanyol) 18.45
G csoport:
Servette (svájci) – Slavia Praha (cseh) 18.45
Sheriff Tiraspol (moldovai) – AS Roma (olasz) 18.45
H csoport:
Bayer Leverkusen (német) – Häcken (svéd) 18.45
Qarabag (azeri) – Molde (norvég) 18.45

(MTI/Index)

Rovatok