Index Vakbarát Hírportál

Lezárul a mizéria, aláírja szerződését a németek új kapitánya

2023. szeptember 22., péntek 10:03

Egybehangzó sajtóértesülések – többek között Fabrizio Romano – szerint Julian Nagelsmann a pénteki nap folyamán aláírja szerződését a német labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként, majd a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet. Néhány órával később a német szövetség hivatalosan bejelentette Nagelsmann érkezését.

Pont kerül a hetek óta zajló találgatások végére, Julian Nagelsmann, a Bayern München korábbi vezetőedzője lesz a német férfiválogatott szövetségi kapitánya. A 36 éves szakembert még márciusban menesztette a bajor klubcsapat, de 2026-ig szóló szerződését nem bontotta fel, mert az súlyos végkielégítéssel járt volna, így Nagelsmann a mai napig kapja havonta – szintén nem kevés – bérét a Bayerntől. 

Az biztos volt már korábban is, hogy a német vezetőedző csak akkor lehet hazája szövetségi kapitánya, ha lemond a több mint hétmillió euróról szóló hátralévő fizetéséről a bajor klubnál, ennek értelmében pedig a német szövetség előkészített számára egy szerződést, mely a jövő nyári, hazai rendezésű Európa-bajnokság végéig szól.

EZALATT HAVONTA 400 EZER EURÓT KERESNE NAGELSMANN, EZ KILENC HÓNAPRA NAGYJÁBÓL 3,6 MILLIÓ EURÓT JELENTENE, DE ÚGY NÉZ KI, HOGY A NÉMET SZAKEMBER NEM HAJLANDÓ TELJES EGÉSZÉBEN LEMONDANI A BAYERNNÉL FENNMARADÓ BÉRÉRŐL.

Most a felek egy olyan megállapodáson dolgoznak, mely értelmében még másfél millió euró körüli összeget fizetne a Bayern München, és csak ezután bontanák fel a szerződést Nagelsmann-nal. A hírek szerint erre hamarosan sor kerül, sőt a 36 éves tréner már a pénteki nap folyamán aláírja új kontraktusát a német válogatott élén, ezzel pedig lezárul a Hansi Flick menesztése óta zajló mizéria. 

Frissítés: péntek délelőtt a német szövetség (DFB) hivatalosan bejelentette, hogy legalább a 2024-es kontinenstorna végéig Julian Nagelsmann lesz a válogatott szövetségi kapitánya. 

Érdekesség, hogy 36 éves kora ellenére nem Nagelsmann a német labdarúgó-válogatott valaha volt legfiatalabb szövetségi kapitánya, mivel 1926-ban bizonyos Otto Nerz 34 évesen látta el ugyanezen tisztséget. 

Rovatok