Index Vakbarát Hírportál

Egy hónap után visszatér a pályára a Real Madrid sztárjátékosa

2023. szeptember 26., kedd 10:51

A Real Madrid labdarúgócsapatának 23 éves játékosa, Vinícius Jr. a közösségi médiában bejelentette: egy hónap kihagyás után visszatér. Úgy tűnt, a brazil válogatott már a hétvégi, Atlético Madrid elleni mérkőzésen bevethető lesz, azonban gyomorrontás miatt végül kihagyni kényszerült a rangadót.

Carlo Ancelotti vezetőedző játékosa még augusztusban a Celta Vigo elleni győztes bajnoki mérkőzés elején érzett fájdalmat combjában, később be is bizonyosodott, hogy komolyabb a sérülés. Vinícius összesen négy meccset hagyott ki, hármat a La Ligában, egyet pedig a Bajnokok Ligájában.

Készen állok

– írta az X, korábbi nevén Twitter posztjában, az Atlético ellen elveszített mérkőzést követően.

„Ha úgy gondoljuk, hogy 1%-os a kockázat, akkor nem fogom játszatni”

– nyilatkozta a királyi gárda vezetőedzője azzal kapcsolatban, hogy beveti-e a brazil válogatott játékost a következő mérkőzésen.

Szerdán a Las Palmas együttese érkezik a Bernabéuba, szombaton pedig a fővárosiak utaznak Gironába, akik jelenleg egy ponttal megelőzik a Real Madrid együttesét a spanyol bajnoki tabellán. 

Vinícius 2018 nyarán érkezett a hétszeres brazil bajnok Flamengo együttesétől a spanyol fővárosba, azóta 228 alkalommal lépett pályára a Real színeiben, 60 gólt szerzett és 64 asszisztot osztott ki csapattársainak. A 2021–2022-es szezonban a csatár Bajnokok Ligája-győzelmet és spanyol bajnoki címet is ünnepelhetett BL–rekorder együttesével.

A brazil csapattól való távozásakor a Real Madrid 45 millió euróért vásárolta meg a 23 éves támadó játékjogát. 

A PIACI ÉRTÉKE JELENLEG 150 MILLIÓ EURÓ, EZZEL A 25 ÉVES FRANCIA KYLIAN MBAPPÉ ÉS A FRISS BL–GYŐZTES ERLING HAALAND UTÁN Ő A VILÁG LEGÉRTÉKESEBB JÁTÉKOSA.

Rovatok