Index Vakbarát Hírportál

Ennél feljebb aligha van: Szoboszlait már De Bruynéhez hasonlítják

2023. szeptember 26., kedd 16:18

Nem mi mondjuk, hanem az angol újságírók: Szoboszlai Dominik az utóbbi évek legjobb liverpooli igazolása. Honfitársunk rendre kiváló osztályzatokat kap a médiában, most pedig a Liverpool.com bennfentes honlap újságírója újabb, az eddigieknél is nagyobb elismerésben részesítette a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányát, amikor Kevin De Bruynéhez, a Bajnokok Ligája-győztes Manchester City a zseniális belga karmesteréhez hasonlította.

Matt Addison, a Liverpool.com honlap újságírója még mindig a vasárnapi, Liverpool–West Ham United mérkőzés, a 3–1-es győzelem és ezen belül Szoboszlai Dominik szenzációs játéka hatása alatt áll. 

Most már lassan a Liverpool szokásává válik a 3–1-es győzelem; a legutóbbi három mérkőzésen, a West Ham, a LASK és a Wolverhampton ellen is ennyi volt az eredmény; miként az is, hogy mindig az ellenfél szerzi meg a vezetést, majd felőrlik a riválist a „vörösök”, és végül magabiztosan győznek. 

Hat forduló alatt a lehetséges 18 pontból 16-ot szerzett a csapat, a második helyen áll a százszázalékos Manchester City mögött, és az egészben az a legszebb, hogy teszi mindezt szép csendben, különösebb felhajtás nélkül, módszeres profizmussal.

És mindez kinek köszönhető? Az új középpályának. Alexis Mac Allisternek, Curtis Jonesnak, de mindenekelőtt és toronymagasan Szoboszlai Dominiknek – állapítja meg Addison kolléga. 

A magyar zseni ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből, ismét 90 percen át játszott, ahogy az eddigi összes bajnokin, és 93 százalékos pontossággal passzolt. Eközben kialakított játékostársainak négy gólhelyzetet, és ezenfelül védekezésben lezárta a rábízott területet. 

Megszokott a támadó feladatot is ellátó liverpooli középpályásoknál, hogy mindenhez kell érteniük egy kicsit, ahogy ez Steven Gerrard esetében is volt. Mármost, Szoboszlai mindenhez ért, és nem is kicsit. Többet és gyorsabban fut, mint bárki más, és futószalagon gyártja a gólhelyzeteket a társaknak. 

A West Ham ellen is olyan potenciális gólpasszai voltak, olyan magától értetődő könnyedséggel tálalt társai elé, ahogy azt Kevin De Bruyne teszi a Manchester Cityben.

De nem is kell Szoboszlait senkihez sem hasonlítani. Ő a Liverpool saját sztárja, akinek a játékát és a stílusát mintha csak erre a csapatra szabták volna. Nem csoda, hogy Jürgen Klopp, a karizmatikus menedzser is megölelte honfitársunkat a West Ham-meccs után. Miközben a háttérben a Szoboszlai szűkebb pátriájából, Székesfehérvárról érkezett szurkolók transzparense látható.

Pláne, hogy a rúgótechnikája, kiváltképp a hosszabb passzoknál és a kapura lövéseknél nem is annyira De Bruynét, hanem Cristiano Ronaldót idézi – von újabb megtisztelő párhuzamot a Liverpool.com szakírója.

És végül a konklúzió:

Miközben Liverpoolban még nem is látták képességei teljes tárházát, már a meg-megcsillanó izgalmas sziporkák is elegendők voltak a szurkolóknak. Szoboszlai egyik-másik trükkje, mint például az a fantasztikus sarkazás a West Ham ellen az első félidőben, azt mutatják, hogy az önbizalma a helyén van. És ha alig fél tucat mérkőzés után már mindezt megállapíthatjuk, akkor bátran kimondhatjuk: a határ Szobónál a csillagos ég!

(Borítókép: Jürgen Klopp és Szoboszlai Dominik. Fotó: Matt McNulty / Getty Images)

 

Rovatok