Index Vakbarát Hírportál

Újabb szűk Fradi-siker, 2015 óta először nyertek a zöld-fehérek a Kecskemét ellen

2023. szeptember 27., szerda 21:51

A honi labdarúgó élvonal (OTP Bank Liga) első fordulójából elmaradt, szerda este bepótolt mérkőzésen a címvédő Ferencváros csapata 1–0-ra verte a tavalyi szezon ezüstérmesét, a Kecskemétet. Ezzel még mindig hibátlan teljesítményt nyújt az FTC újdonsült vezetőedzője, Dejan Sztankovics irányítása alatt.

Háromból három. Ez volt a szerda esti mérkőzés előtt Dejan Sztankovics mérlege a Ferencváros labdarúgócsapatának kispadján, mivel a szerb vezetőedző eddigi összes mérkőzését megnyerte a magyar rekordbajnok élén. Kezdésként kiütéses győzelmet aratott a Nagyecsed elleni kupamérkőzésen, majd az EKL-csoportkörében hátrányból fordítva nyert a Csukaricskivel szemben, múlt hétvégén pedig szűk győzelmet aratott a Kisvárda ellen. Sztankovics negyedik mérkőzése a tavalyi ezüstérmes, Kecskemét ellen következett a Groupama Arénában. 

A kecskemétiek nem éppen legjobb formájukban érkeztek a fővárosba, legutóbb hazai pályán szenvedtek kétgólos vereséget a tavaly még kiesés ellen küzdő Mezőkövesddel szemben. Eközben a Ferencváros mondhatni erődemonstrációt tart, legutóbbi 13 mérkőzéséből 12-t megnyert, mindössze a Puskás Akadémia ellen szenvedett vereséget. Érdekesség, hogy a tavalyi szezonban a Kecskemét kétszer megverte zöld-fehér riválisát hazai pályán, míg a budapesti találkozó döntetlennel zárult. 

De térjünk rá a szerda esti rangadóra, a Ferencváros–Kecskemét mérkőzésre, ahol a tavalyi szezon két legjobb csapata, tehát a bajnok és ezüstérmes küzdött meg egymással. 

Ez egy jó kihívás nekünk, hiszen tudom, hogy a Ferencváros az előző idényben háromból egyszer sem tudta legyőzni a Kecskemétet. Ez megfelelő motivációt adhat nekünk a szerdai meccsre. Van néhány sérültünk, akikre nem számíthatok, de bő, erős keretünk van. Hiszek a csapat erejében, a bennünk lakozó erőt kell megmutatnunk szerda este a pályán is. Napról napra keményebben kell dolgoznunk azért, hogy elérjük a céljainkat

– tekintett előre Dejan Sztankovics vezetőedző. A csapatok pedig alábbi összeállítások szerint kezdték a mérkőzést. 

A hétköznapi esti időpont ellenére nagyjából félház előtt vonultak ki a csapatok a pályára, durván 7-8 ezer néző látogatott ki az egyébként kiváló időjárási körülmények között rendezett találkozóra. Dejan Sztankovics néhány kulcsemberét pihentette, így például a magyar válogatott Varga Barnabás helyett Aleksandar Pesics kezdett középcsatár poszton, míg a középpálya egyik meghatározó játékosa, Abu Fani is a kispadon kezdte a mérkőzést. 

Erős kecskeméti kezdés, gól nélkül

A mérkőzést a vendég Kecskemét kezdte aktívabban, olyannyira, hogy ugyan az első kapu előterébe érkező beívelést még Dibusz kiütötte, de néhány perccel később az újabb kecskeméti beadást már Iyinbor Patrick hét méterről kapura fejelte, de centiméterekkel elvétette a célterületet. 

A 10. percben viszont már Dibusz sem tudott volna segíteni: a magyar válogatott kerettag Szuhodovszki Soma tekert középre egy szabadrúgást, az FTC kapusa rosszul mozdult ki, így Iyinbor elé került a lecsorgó, aki kapura is tűzte a labdát, de a gólvonalon álló Ramírez az utolsó pillanatban tisztázott. 

Egyértelműen a vendég Kecskemét kezdte jobban a találkozót, fölénye viszont egyelőre nem érett góllá. 

Az első veszélyesebb ferencvárosi helyzet a 25. percben érkezett egy szöglet után, Zachariassen csúsztatta meg a labdát, de Varga bravúros mozdulattal kitornászta a játékszert a léc alól. Belépve az első félidő utolsó negyedórájába, ifj. Lisztes Krisztián lövésébe léptek bele ketten, a lepattanó pedig Sigér elé került, aki lőtt is 20 méterről, de célt tévesztett. Néhány pillanattal később egy ferencvárosi szöglet után Pesics akrobatikus mozdulattal, ollózva húzta kapura a labdát, de Varga megint a helyén volt.

Így annak ellenére, hogy a félidő második felében már a Fradi játszott fölényben, gól nélküli döntetlennel vonultak pihenőre a felek. A Kecskemét is veszélyeztetett – közelebb is járt a gólhoz –, egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet az Üllői úton.

A fordulás után mindössze öt perccel rendkívül közel járt a gólhoz az FTC, megint egy szöglet után alakult ki veszélyes helyzet, Wingo elé került a labda, és jól lőtt nagyjából 13 méterről, Varga viszont óriási bravúrral hárította a próbálkozást. Dejan Sztankovics nem is várt tovább, pályára küldte két kulcsemberét, Varga Barnabást és Abu Fanit annak reményében, hogy dűlőre tudják vinni a mérkőzést javukra. 

Sigér Dávid törte meg a jeget

Ráfordulva a találkozó utolsó fél órájára, még mindig a Ferencvárosnál volt többnyire a labda, de egy-egy figyelmetlen pillanat után kontrázott a Kecskemét, nem is veszélytelenül, így azért azt nem mondhattuk, hogy felborult volna a pálya. 

A 72. percben viszont megtört a jég, Sigér Dávid robbant be a ferencvárosi szögletre, és tökéletes ütemben csúsztatott a kapuba, 1–0! 

Rögtön a gól után próbált válaszolni a Kecskemét, de a kapu előterébe érkező szabadrúgás egyik vendégjátékos fejét sem találta meg, helyette Dibusz bokszolta ki  a mezőnybe, így a veszély elhárult. A 85. percben még Marquinhos húzta meg a szélen, és futotta le simán védőjét, de passza Varga Barnabás felé egy leheletnyivel hosszúnak bizonyult, arról lekésett a magyar válogatott támadó, így nem duplázta meg csapata előnyét. 

A Kecskemét ugyan minden követ megmozgatott az egyenlítés érdekében, de összességében a Ferencváros magabiztosan tartotta előnyét, ennek értelmében pedig a mérkőzés 1–0-s hazai, tehát FTC győzelemmel zárult. 

A szűk sikernek köszönhetően a magyar rekordbajnok még mindig százszázalékos Dejan Sztankovics irányítása alatt, és készülhet a hétvégi örökrangadóra a szintén jó formában lévő MTK Budapest ellen. Egyébként sikerével az FTC átvette a vezetést a tabellán, még úgy is, hogy eggyel kevesebb mérkőzést játszott riválisainál. 

OTP Bank Liga, 1. Forduló
Ferencváros–Kecskemét 1–0 (0–0)
gólszerzők: Sigér (72.)

korábban: 
Debrecen–Paks 2–0 (1–0)

Rovatok