Index Vakbarát Hírportál

Döntött a bíróság a Hertha verekedő kapusának ügyében

2023. szeptember 29., péntek 09:52

Nem kell börtönbe vonulnia Marius Gersbecknek, a német másodosztályban szereplő Hertha BSC labdarúgójának. Dárdai Pál vezetőedző berlini csapatának kapusa súlyos testi sértés vádjával állt bíróság elé Ausztriában.

Ahogy korábban már beszámoltunk róla: a 28 éves játékos július 16-án, a német másodosztályú klub ausztriai edzőtáborozása során az utcán összeverekedett egy 22 éves férfival, akinek több csontja eltört. Az egyesület az eset után felfüggesztette a futballista játékjogát.

Gersbeck a csütörtöki tárgyaláson beismerte bűnösségét, és bocsánatot kért az áldozattól. A bíróság 40 ezer eurós pénzbüntetést szabott ki rá. A legsúlyosabb büntetési tétel öt év börtön lett volna.

Thomas Herrich ügyvezető a csütörtöki ítélethirdetés után azt mondta:

Megvitatják a történteket, és nem zárja ki, hogy Gersbeck kap egy második esélyt a klubnál.

A berlini születésű kapus nyáron a Karlsruher SC-től tért vissza a Herthához.

A fővárosi együttes jelenleg a német másodosztályban hét fordulót követően a tabella kilencedik helyén áll, három győzelem és két vereség a mérlege.  A csapat vezetőedzője a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Dárdai Pál, a szakember mindhárom fia – Pál, Márton és Bence – tagja a csapat keretének.

(MTI / Index)

Rovatok