Index Vakbarát Hírportál

A Paks és az Újpest is hátrányból nyerte meg mérkőzését

2023. szeptember 30., szombat 16:33

A Paks házigazdaként 2–1-re legyőzte a Mezőkövesdet a labdarúgó OTP Bank Liga nyolcadik fordulójának szombati játéknapján, míg az Újpest idegenbeli győzelmet aratott a Debrecen ellen.

Már az ötödik percben nagy helyzetbe került egy szép támadás végén a Paks, amely azonban a folytatásban jó darabig nem tudott újabb gólszerzési lehetőséget kialakítani. Az első győzelmét múlt pénteken Kecskeméten arató Mezőkövesd, amint megszerezte, igyekezett tartani a labdát, hogy a hazaiaknak minél kevesebb esélyük nyíljon támadások szervezésére, végigvitelére.

A Paks szerdán pótolta a második fordulóból elhalasztott mérkőzését, kevesebb pihenője volt, Bognár György vezetőedző több helyen változtatott is az összeállításon. Ezzel együtt magasan támadta le ellenfelét a vendéglátó együttes, és labdaszerzés után távoli lövésekkel próbálkozott. Alig jutott el a hazai kapuig a Mezőkövesd, mégis vezetést szerzett, amikor Lenzsér bizonytalanságát kihasználva Vajda lecsapott a labdára és átemelte a kilépő Szappanos fölött. Az első gólját kapta a Paks hazai pályán a mostani bajnokságban. 

NEM SOKKAL KÉSŐBB SKRIBEK A KAPUFÁRA TEKERTE A LABDÁT EGY SZABADRÚGÁSNÁL, AZTÁN NAGY MEZŐKÖVESDI, MAJD PAKSI HELYZET KÖVETKEZETT, DE AZ EREDMÉNY NEM VÁLTOZOTT.

Hármat cserélt a második félidőre a hazaiak edzője a támadójáték hatékonyságának növelése érdekében, néhány perccel később pedig újabb frissítést hajtott végre. Fokozta a nyomást a Paks és negyedóra elteltével egyenlített: két lövés és két kipattanó után Böde térddel vette be Piscitelli kapuját. Ezt követően valamelyest kijött a szorításból a vendégcsapat, egy-egy alkalommal eljutott a hazai kapuig, akadt nagy helyzete is, mégis hátrányba került, mert egy bal oldali szöglet után fordított a Paks. A Mezőkövesd összességében szervezetten játszott, de így sem tudott pontot szerezni.

Az Újpest hátrányból nyert

Eseménydúsan kezdődött a találkozó, a lila-fehérek sérülés miatt már a 17. másodpercben elveszítették házi gólkirályukat, Ljujicot, tíz perccel később viszont emberelőnybe kerültek, mivel a játékvezető kiállította az utolsó emberként szabálytalankodó Lagatort.

A folytatásban a játék képén egyáltalán nem tükröződött, hogy a fővárosiak eggyel többen lennének, átütőerő nélkül próbálták szövögetni támadásaikat, Megyerinek különösebb bravúrra sem volt szüksége az első félidőben. Eközben a Debrecen gyors kontrákkal próbált veszélyeztetni.

A fordulást követően gyorsan megérkezett az első nagy Megyeri-védés, a szünetben pályára lépett Ambrose kis híján rögtön gólt szerzett. Az emberhátrányban lévő Debrecen majdnem előnybe került, egy óriási újpesti védelmi hibát Bódi használhatott volna ki, de lövés helyett passzolt, amibe viszont hiba csúszott. A hazaiak bátor játéka a 74. percben kifizetődött, az előretörő jobbhátvéd, Kusnyír lépett ki a félpályánál és a rövid sarkot vette be.

A kapott gól után felébredt az Újpest, és egy szögletet követően a 80. percben Mörschel fejesével egyenlített.

Az Újpestnek aztán a 12. sarokrúgás is szerencsét hozott, és újra a dominikai légiós, a csereként beállt Mörschel talált be, eldöntve ezzel a három pont sorsát

OTP Bank Liga, 8. forduló

később:

(MTI)

Rovatok