Index Vakbarát Hírportál

Kerkez Milosék kiütéses vereséget szenvedtek a Premier League-ben

2023. szeptember 30., szombat 17:59

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) hetedik fordulójában a magyar válogatott Kerkez Milost foglalkoztató Bournemouth hazai pályán kiütéses, négygólos vereséget szenvedett az Arsenaltól, így továbbra is győzelem nélkül – immár kiesőhelyen – áll a szezonban.

Az idényben nyeretlen Bournemouth fogadta a veretlen Arsenalt a Vitality Stadionban. A hazaiak ugyan a hétközi Ligakupa-mérkőzésen legyőzték a Stoke Cityt, de a bajnokságban még egyszer sem győztek, legutóbb például Kerkez Milos öngólt vétett, csapata pedig 3–1-re kapott ki a Brighton ellen. Szombat délután sem várt könnyebb feladat a Bournemouthra, az eddigiekben veretlen, bajnoki címre esélyes Arsenal látogatott hozzá. 

A találkozót a vendégegyüttes kezdte aktívabban, az eleinte inkább labdatartásra koncentráló Arsenal a 10. percben jutott el először lövésig, akkor Kai Havertz mutatott be egy szenzációs cselsorozatot, majd került lövőhelyzetbe a tizenhatoson belül. Célba is vette a kaput, de sajnálatára lövésébe az utolsó pillanatban beleértek a hazaiak. 

Néhány perccel később viszont már tehetetlenek voltak a Bournemouth védői: Martin Ödegaard ívelt a kapu előterébe Gabriel Jesús irányába, a brazil támadó visszafejelte a labdát, ami pont Bukayo Saka elé került, és ő passzolt senkitől sem zavartatva a kapuba. Az angol válogatott szélsőjéről Kerkez Milos is lemaradt, így Saka könnyedén szerezte meg az Arsenal vezető gólját, 0–1!

A folytatásban is a vendégegyüttes dominált, egyrészt magabiztosan tartotta a labdát, másrészt pedig a Bournemouth sem jutott el komolyabb helyzetig, egy-két kósza lövést eresztettek meg, de azok sem találták el a kaput. Nem úgy, mint a 42. percben, mikor Maximillian Aarons rántotta le ellenfelét a tizenhatoson belül, a játékvezető pedig egyértelműen a büntetőpontra mutatott. 

A tizenegyest Ödegaard végezte el, és gurított magabiztosan a kapu jobb oldalába, Neto kapusnak nem volt esélye, 0–2! Ennek értelmében kétgólos Arsenal-előnnyel zárult az első félidő, a Bournemouth egyszer sem találta el a vendégek kapuját 45 perc alatt. 

És ahogy mondani szokták, ott folytatta az Arsenal, ahol abbahagyta: néhány perccel a második félidő kezdete után újabb büntetőhöz jutott, ezúttal Ryan Christie rúgta fel egyértelműen Martin Ödegaardot. A tizenegyest most nem a norvég középpályás, hanem Kai Havert végezte el, de ő sem hibázott, társához hasonlóan könnyedén lőtt a kapuba, 0–3

A folytatásban tovább növelhette volna előnyét az Arsenal, negyedórával a vége előtt Gabriel Jesús iramodott meg a jobb szélen, majd lőtt kapura kissé kiszorított szögből, de csak centiméterekkel vétette el a célterületet. A Bournemouth támadóinak eközben momentumaik sem voltak, nem forgott veszélyben David Raya kapuja. Kerkez Milost a találkozó 83. percében lecserélték, ez először fordult elő a magyar válogatott játékosával az idei szezonban.

A végére pedig még maradt egy Arsenal-gól, a hosszabbítás perceiben Ben White fejelt a hazaiak kapujába Ödegaard beívelését követően, a végeredmény 0–4. 

Az Arsenal megtartotta veretlenségét, egyúttal a Bournemouth még mindig nyeretlen az élvonalban.  

A többi pályán 

A játéknap első mérkőzésén az Aston Villa valósággal kiütötte a Brightont, Unai Emery csapata ötgólos sikert aratott, és győzte le 6–1-re ellenfelét, többek között Ollie Watkins mesterhármasának köszönhetően.

Ezen a héten – a hétközi Ligakupa-mérkőzés után – másodjára fogadta a Manchester United a Crystal Palace csapatát az Old Traffordon, és mint ismert, három nappal ezelőtt könnyedén győztek a vörös ördögök. Ezúttal viszont másképpen volt, mivel a túlnyomó United-labdabirtoklás ellenére a vendégcsapat szerzett vezetést Joachim Andersen révén. A dán középpályás a 25. percben kíméletlenül lőtt a tizenhatoson belülről a léc alá, André Onana kapusnak nem volt esélye. 

És a második félidőben sem jött össze a gólszerzés a Unitednak, újabb hazai vereség lett a vége, a Crystal Palace elhozta a három pontot az Old Traffordról. 

A címvédő Manchester City meglepetésre vereséget szenvedett a Wolves otthonában, így Pep Guardiola csapatát első alkalommal győzték le az idei szezonban. A Newcastle United különösebb probléma nélkül nyert az újonc Burnley ellen, míg a szintén újonc Luton Town bravúros győzelmet aratott az Everton vendégeként. 

A játéknap rangadóját, a Tottenham–Liverpool-mérkőzést 18.30-kor kezdik. 

Premier League, 7. forduló

vasárnap:

hétfő:

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok