Index Vakbarát Hírportál

Az MU edzője az újabb csalódás után: Ezek nem mi vagyunk

2023. október 4., szerda 09:41

Két kör után nulla ponttal az A csoport utolsó helyén áll a Manchester United labdarúgócsapata a Bajnokok Ligája főtábláján. Erik ten Hag vezetőedző együttese a legrangosabb nemzetközi kupasorozat keddi játéknapján a Galatasaraytól kapott ki hazai környezetben 3–2-re, amely újabb kellemetlen darab az amúgy sem túl fényes szezonkezdetükhöz. A holland szakember a vereség után azt emelte ki: ez bizony nem az MU! De akkor kicsoda vagy micsoda?

Az ManUnited tíz tétmérkőzést játszott már a szezonban, ezeken négy győzelem és hat vereség a mérlege. A BL-csoportkörben még soha korábban nem állt úgy, mint most: nulla ponttal két fellépés után. A gárda a 2023–2024-es szezon első tíz mérkőzésén már 18 gólt kapott, amire az 1966–1967-es idény óta nem volt példa.

Az előző szezonunk nagyszerűen sikerült, még jobban is, mint amire gondoltunk. Ettől függetlenül arra azért számítottunk, hogy a mostani idényben adódhatnak hiányosságaink. Most azonban egy különösen nehéz időszakot élünk meg, de együtt kell kijönnünk belőle. Közösen kell küzdenünk és kitartanunk, mármint nekem, a klubvezetőknek és a csapatnak. Összefogásra van szükség, és közös küzdelemre.

Ten Hag már a keddi fellépés előtt is önkritikusan elismerte: nem volt elég jó a szezonkezdetük, aminek megvannak az okai, de nem keresett kifogásokat, amik mögé elbújt volna.

Hozzátette: az, hogy megfordítsák a sorsukat, éppen úgy saját maguktól függ, mint az, hogy ezt követően mi történik majd velük.

Mert ezek nem mi vagyunk. Tisztában vagyunk azzal, hogy képesek vagyunk jobban tenni a dolgunkat, és ezt be is bizonyítjuk

– jelentette ki a keddi BL-meccset követően.

Az utóbbi években az MU-nál nagy erőkkel nyomozták azt a szakembert, aki képes megfelelni a hagyományokhoz hű magas elvárásoknak, és felnő ahhoz a Sir Alex Fergusonhoz, aki menedzserként stabilan és hosszú távon Európa meghatározó futballcsapatai közé emelte a csapatot.

David Moyes, Louis van Gaal, José Mourinho, Ole Gunnar Solskjaer és Ralf Rangnick azonban a jó ajánlólevél ellenére sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, és egy idő után olyan spirálban találta magát, amely aztán kirepítette őt a kispadról.

A forgás most Ten Haggal is erőteljesen megindult, és nem feltétlenül már a jövő héten vagy hónapban, de óhatatlanul is elődjei sorsára jut, ha nagyon hirtelen nem ér el érdemi változást.

Mindezt úgy, hogy a klub eladása napirenden van, miként az is, hogy az amerikai tulajdonosok, a Glazer család ellen tüntet a publikum. Továbbá sérülések és egyéb fegyelmi ügyek sincsenek a tréner segítségére, és nem feltétlen hordozza magában az előrelépés, a formajavulás lehetőségét.

Ten Hag azt mondta: megérti és elfogadja a drukkerek heves reakcióját, kritikáját, és a játékosokkal együtt saját magát tartja érte felelősnek.

A futballisták közül legbizonytalanabbnak a nyáron 47,2 millió fontért szerződtetett André Onana tűnik, aki az első BL-fordulóban óriási hibázott Münchenben – gyakorlatilag a Bayern első gólját ő védte be –, és a Galatasaray ellen sem remekelt, többször hibázott. Ten Hag a kameruniról elmondta: bíznak a képességeiben és a rutinjában, így biztosak abban, hogy talpra áll majd. Miként az egész csapat is.

Rovatok