Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik: Ilyet még sosem éltem át!

2023. október 15., vasárnap 05:58

A magyar labdarúgó-válogatott szombat este bravúros – Hajdú B. István szavaival élve betyáros – győzelmet aratott Szerbia ellen a telt házas Puskás Arénában, amivel karnyújtásnyira került a biztos Európa-bajnoki részvételtől. A mérkőzés után maguk a főszereplők értékeltek, többek között Szoboszlai Dominik és a szépségdíjas – egyben győztes – gólt szerző Sallai Roland.

Nagyon

– felelte arra a kérdés a válogatott csapatkapitánya, Szoboszlai Dominik, hogy mennyire volt nehéz kiharcolni a győzelmet a szerbek ellen. A Liverpool középpályása elmondta, annak ellenére, hogy rendkívül nehéz mérkőzés volt, abszolút erre számítottak, nem lepte meg őket a szerb válogatott, amely egy nagyon erős csapat.

„Külön öröm számomra, hogy Dibusz Dénes kiválóan védte a kapunkat, több bravúrt is bemutatott, nagyon jó érzés, hogy több ilyen képességű hálóőre van a válogatottnak. Az utolsó pillanatokban, amikor a kapu előterébe szállt a labda, és láttam, hogy a szerb játékos el fogja fejelni Kerkez Milos szorításában a labdát, tartottam tőle, de Dibusz parádésan hárított. Annak ellenére, hogy karnyújtásnyira kerültünk az Európa-bajnoki kijutáshoz, boldogok vagyunk, de nem veszítünk a koncentrációból, Litvániába is egyértelműen győzni megyünk” – szögezte le a válogatott csapatkapitánya. Szoboszlai Dominik továbbá elmondta, teljesen lenyűgözte a mérkőzés előtti, szurkolók által létrehozott koreográfia.

Ilyet még sosem éltem át

– tette hozzá. 

Szoboszlain kívül a válogatott többi tagja is megerősítette azon véleményt, hogy rendkívül kemény, fizikális találkozó volt a szerbek elleni. Sallai Roland, a győztes gól szerzője ezenkívül azt emelte ki, hogy a nehéz mérkőzésen túl többször is szerencséje volt a válogatottnak, de megküzdöttek a szerencséért, jobban akarták a győzelmet, mint a szerbek, ennek tudatában pedig úgy érzi, megérdemelt a sikerük.

Szép gólt lőttem, ez tény, de sokkal jobban örülök a győzelemnek ezen a rendkívül fontos mérkőzésen. Többször is szerencsénk volt, a szerbek akár egyenlíthettek is volna, de nekünk is volt lehetőségünk a harmadik gól megszerzésére. A válogatottunk immár eljutott egy nagyon magas szintre, de még ennél is van bőven feljebb, így napról napra továbbra is szeretnénk fejlődni, Litvániában pedig természetesen bebiztosítani a kijutást

– tekintett előre a Freiburg támadója. Sallai Roland arra is kitért, hogy klubcsapatában is egyre jobban játszik, sőt, egymás után lövi a gólokat, így végre az önbizalma is a helyére került. Ami pedig az előbb már említett koreográfiát illeti, Sallai hozzátette:

Most már biztos, hogy Európa legjobb szurkolótábora a magyar.

Nagy Ádám azzal kezdte értékelését, hogy ez egy igazi betyáros, klasszikus magyar győzelem volt. A válogatott középpályása egyetértett azon véleménnyel, hogy rendkívül nehéz, küzdős mérkőzés volt, nagyon nagyot harcolt a csapat, és Litvániában fel kell tenni teljesítményükre a koronát – egy győzelemmel.

„Továbbra is helyén kell kezelnünk a dolgokat, és nem szabad elbízni magunkat. Dibusz Dénes bravúrjai nagyon kellettek a sikerhez, ami pedig a szerencsét illeti, annak a csapatnak van szerencséje, amelyik meg is dolgozik érte. Megmutattuk, hogy nemcsak látványosan futballozni, hanem szenvedni, védekezni is tudunk, ez volt most a győzelem kulcsa” – értékelt Nagy Ádám. A középpályástól Dibusz vette át a szót, aki úgy fogalmazott: annyira nehéz volt ez a találkozó, hogy mindenki a vérét adta a sikerért. A Ferencváros kapusa leszögezte, a győzelem ellenére véleménye szerint nem játszott jól a csapat, többször hibáztak, akár figyelmetlenségből, és mindössze 4-5 olyan alkalom volt, mikor igazán veszélyes helyzetet tudtak kialakítani a szerbek kapuja előtt.

Ez a minimum, amit elvárhatunk a hazai kapufától

– utalt ezzel arra Dibusz, hogy a második félidőben egymás után kétszer is a kapufát találták el a szerbek, hatalmas egyenlítési lehetőséget elszalasztva ezzel. Hozzátette: olyan csapatuk van, amely miatt megéri 65 ezer embernek kilátogatnia a stadionba, és hangsúlyozta: ezen az estén is kiváló hangulatot teremtettek a szurkolók, biztatásuk pedig pluszenergiát adott számukra.

A magyar labdarúgó-válogatott kedd este Kaunasban a litván válogatott vendége lesz, magyar győzelem esetén pedig Marco Rossi csapata bebiztosítja részvételét a jövő nyári, németországi kontinenstornán.

LABDARÚGÁS, EURÓPA-BAJNOKSÁG 2024, SELEJTEZŐ
Október 14., szombat
Bulgária–Litvánia 0–2 (0–1)
MAGYARORSZÁG–Szerbia 2–1 (2–1) 
Gólszerzők: Varga B. (21.), Sallai (34.), ill. Pavlovics (33.)

Október 17., kedd
Litvánia–MAGYARORSZÁG 20:45
Szerbia–Montenegró 20:45

Rovatok