Index Vakbarát Hírportál

Eb-kijutás elhalasztva, kétgólos hátrányból döntetlenre végzett a válogatott Litvániában

2023. október 17., kedd 22:42

A magyar labdarúgó-válogatott már kétgólos hátrányban is volt Litvánia vendégeként, végül azonban döntetlenre mentette a találkozót, de ezzel egyelőre nem biztosította be Európa-bajnoki részvételét Marco Rossi csapata. Kaunasból jelentjük.

Történelmi jelentőségű mérkőzés várt a magyar labdarúgó-válogatottra Litvániában azt követően, hogy szombaton, hazai pályán legyőzte Szerbiát: a nemzeti csapat ugyanis egy győzelemmel bebiztosíthatta volna kijutását a jövő nyári, németországi kontinenstornára. Marco Rossi szövetségi kapitány a mérkőzés előtt hangsúlyozta, rendkívül nagy dolog lenne, ha két találkozóval a selejtezősorozat vége előtt, méghozzá csoportelsőként kvalifikálna a csapat az Eb-re. Ezzel együtt az olasz szakember figyelmeztetett: tisztelik a litván válogatottat, és közel sem úgy érkeztek Kaunasba, hogy ujjgyakorlat lenne számukra a találkozó, illetve azon a három pont begyűjtése. 

Már csak azért sem, mivel a litván válogatott is jó formában várta az összecsapást, olyannyira, hogy Bulgáriában több mint egy év után aratták első győzelmüket, így matematikailag még számukra is megvolt a kvalifikáció esélye. 

A magyar válogatottat rendkívül sok szurkoló kísérte el a kaunasi túrára, a Magyar Labdarúgó-szövetség közlése szerint pedig az összes belépőt értékesítették a vendégszektorba, ezért is volt olyan érzésünk már a mérkőzést megelőző estén, mintha egy hétvégi napon a budapesti éjszakába csöppentünk volna. A helyszíni riportunkat Kaunasból, többek között a helyi kosárlabda-múzeumban tett látogatással – itt olvashatja. A magyar szurkolók hangolását, majd vonulásának kezdetét pedig alább tekintheti meg. 

Nos, de térjünk rá a mérkőzésre, amely a magyar válogatott számára óriási téttel bírt. Marco Rossi még a találkozó előtt arról beszélt, hogy nem tervez sok változtatást a Szerbia elleni felálláson – győztes csapaton ne változtass, tartja ugye a mondás. Ennek ellenére mégis egy helyen eltért a kezdőcsapat, Callum Styles helyét Gazdag Dániel vette át. A két válogatott összeállítása alább: 

A mérkőzés játékvezetője az albán Juxhin Xhaja volt, a helyi idő szerint 21:45-re kiírt találkozó kezdetén pedig 7 Celsius-fokot mutatott a hőmérő.

Visszafogott magyar kezdés

Az első említésre méltó lehetőséget a harmadik percben jegyezhettük fel, Sallai Roland kapta a labdát a tizenhatos előterében, majd bemutatott egy lövőcselt, igaz, magára a lövésre végül nem került sor. A Szalai Attila felé érkező indítás hosszúra sikerült, kirúgás lett a vége. 

És ha már Szalai, ő adta el a labdát saját térfelén, utána pedig szabálytalankodott, így szabadrúgással jöhetett ígéretes pozícióból a litván csapat. 

A kapu előterébe érkező lövést viszont szerencsével ugyan, de tisztázta a védelem. A 10. percben újabb meleg helyzet érkezett a mieink számára, mivel Lasickas verte meg egy az egyben Nagy Ádámot a jobb szélen, majd tette középre a labdát a második hullámban érkező Gineltis elé, aki ziccerben találta magát, de 15 méterről eleresztett lövése csúnyán elkerülte a kaput. Ez azért már nagy lehetőség volt.

A hazaiak lelkesedése pedig nem hagyott alább, olyannyira, hogy a 20. percben már ennél is nagyobb volt a baj – legalábbis magyar szempontból.

Cernych indult meg a bal szélen, egy csellel Nego és Fiola mellett betört a 16-oson belülre, majd remekül tekert a bal alsó sarokba. Dibusz ugyan vetődött a lövésért, de azt olyan jól találta el a litvánok csapatkapitánya, hogy a magyar kapus tehetetlen volt, 1–0.

Az eredményen túl a magyar válogatott játéka is aggodalomra adott volna okot, mintha lefagyott volna az északi hidegben, rengeteget hibázott saját térfelén, ezen felül pedig pontatlan labdaátvételek jellemezték leginkább Marco Rossi csapatát. Amint hátrányba került a magyar válogatott, próbálta gyorsan magához ragadni a kezdeményezést, és válaszolni a litvánok góljára, de végül örülhettünk, hogy nem növelték duplájára előnyüket a hazaiak.

Lasickas vette át a labdát a 16-os jobb csücskénél, majd rádőlt, és jobbal irtózatos erejű bombát küldött Dibusz kapujának irányába, a magyar hálóőr bravúrral hárított. Ezek után már a magyar válogatott is ébredezett, Szoboszlai először villant meg a meccsen, és 30 méterről eleresztett szabadrúgását Zubar tolta szögletre. Sőt, néhány pillanattal később a 16-oson belül az egyik litván védő az utolsó pillanatban mentett a lábát lövésre készítő Szoboszlai elől, így nem jött össze az egyenlítés.

És amikor azt gondoltuk, hogy a magyar csapat átvette az irányítást jött a – második – hideg zuhany.

Lang Ádám senkitől sem zavartatva fejelte szögletre a labdát, a litván sarokrúgásból pedig a hosszú oldalon Pijus Syrvis fejelte a kapura a labdát, róla mindenki lemaradt, 2–0.

Próbálunk finoman fogalmazni, de a mérkőzésnek ebben az időszakában önmaga elmúlt években nyújtott teljesítményéhez képest egyenesen értelmezhetetlen, egyben értékelhetetlen játékot mutatott Marco Rossi csapata Litvániában. Az első – tényleg – veszélyes lehetőség a 43. percben Sallai centerezéséből érkezett, Varga Barnabás pedig elfejelte a labdát, de Zubas óriási védéssel hárította a próbálkozást. Ennek ellenére összességében rendkívül enervált, elképzelés nélküli játékot mutatott a magyar csapat, amely kétgólos hátránnyal vonult a félidőre. 

Szünet után cserék és új felfogású magyar válogatott érkezett

A pihenő alatt Marco Rossi belenyúlt a mérkőzésbe, és pályára küldte Nagy Zsoltot, valamint Callum Stylest, akik Kerkez Milos és Gazdag Dániel pozícióit vették át. De ahelyett, hogy a magyar csapat átvette volna az irányítást, harmadszor is kapujába került a labda.

Sirvys ugrott ki a bal szélen Nego mellől, majd éles szögből lőtt, Dibusz kivetődött kapujából, beleért a labdába, de az épp az érkező litván center elé pattant, Paulauskas pedig megelőzve a védőjét a kapunkba lőtt. 

Szerencsénkre Sirvys lesen kapta a labdát, így a találatot érvénytelenítette a játékvezető.

Ezek után mondhatni magára talált a magyar válogatott, Sallai éles szögből eleresztett lövését Zubas simán kiöklözte, majd Varga közeli fejesét is bravúrral tolta ki, elképesztő napot fogott ki a litván kapus. Sőt, ennyi még nem volt elég számára, a balról érkező magyar beadást Nagy Zsolt fejelte kapura, de Zubas elképesztő bravúrral, néhány centire a gólvonaltól először beleért a labdába, majd meg is fogta azt, hogy ne legyen véletlenül se kipattanó. Ekkor már tapintani lehetett a feszültséget a magyar játékosokon, Szoboszlai Dominik például reklamálásért kapott sárga lapos figyelmeztetést.

Ilyen hangulatú percek után nem is jöhetett más, mint az áttörés!

Nagy Ádám remekül ugratta ki Sallait a szélen, a labda ugyan kicsit hosszúnak tűnt, de végül elérte a Freiburg támadója, majd a 16-oson belül a litván kapus és egy védő közös erővel elgázolta, tizenegyeshez jutott a magyar válogatott. A büntetőt Szoboszlai Dominik kegyetlen erővel vágta be, 2–1.

Próbálta fenntartani domináns játékát a magyar csapat, de a litvánok is újra éledeztek, olyannyira, hogy Slivka adta be a labdát középmagasan jobbról, a 16-osunk előteréből, középen Jankauskas érkezett, 11 méterről átvétel nélkül lőtt, de méterekkel a jobb alsó sarok mellé! Ez nagy helyzet volt. 

És milyen a futball, csak percek kérdése volt, és a kétgólos litván előny helyett már döntetlen állt az eredményjelzőn. Szoboszlai Dominik bal oldalról érkező szögletét Varga Barnabás fejelte magabiztosan a kapuba, 2–2! Az utolsó 10 perce visszatért a remény, hogy Litvániában mégis összejöhet a győzelem, és ezzel az Eb-kijutás. 

Szinte a középkezdésből újabb magyar ziccer alakult ki, a csereként beálló Csoboth Kevin ugrott ki a labdával, szembe vezette a kapussal, de lövés helyett inkább passzolt, amely rossz döntésnek bizonyult. Az érkező Varga elől tisztáztak a litván védők. 

A rendes játékidő hátralévő idejében – és az ötperces hosszabbításban – több gólhelyzet nem alakult ki, így végül döntetlennel végződött a találkozó, amely egyben azt is jelenti, hogy egyelőre nem kvalifikálta magát a magyar válogatott a kontinenstornára. 

A következő lehetősége ezen cél elérésére novemberben, Szófiában lesz lehetősége Marco Rossi csapatának. A G jelű csoport másik mérkőzésén Szerbia 3–1-re legyőzte Montenegrót. 

A játéknap többi mérkőzése közül kiemelkedett a C csoport rangadója, amelyen

az angol válogatott hazai pályán hátrányból fordítva 3–1-re legyőzte Olaszországot,

ezzel bebiztosította a helyét a 2024-es Eb-n. A győzelemből Jude Bellingham két gólpasszal, Harry Kane két góllal vette ki a részét.

EURÓPA-BAJNOKSÁG 2024, SELEJTEZŐ

G csoport:
Litvánia–Magyarország 2–2 (2–0)
gólszerzők: Cernych (20.), Sirvys (36.), ill. Szoboszlai (67.), Varga B. (82.)
A csoport másik mérkőzésén:
Szerbia–Montenegró 3–1 (1–1)

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 6 4 2 11–4   7 14
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7   6 13
3. Montenegró 6 2 2 2  6–8 –2   8
4. Litvánia 7 1 3 3  8–12 –4   6
5. Bulgária 6 2 4  3–10 –7   2

A játéknap többi mérkőzésén:

C csoport:
Anglia–Olaszország 3–1 (1–1)
Málta–Ukrajna 1–3 (1–2)
Az állás: 1. (és továbbjutott) Anglia 16 pont/6 mérkőzés, 2. Ukrajna 13/7, 3. Olaszország 10/6, 4. Észak–Macedónia 7/6, 5. Málta 0/7

H csoport:
Észak-Írország–Szlovénia 0–1 (0–1)
San Marino–Dánia 1–2 (0–1)
Finnország–Kazahsztán 1–2 (1–0)
Az állás: 1. Szlovénia 19 pont (17–6), 2. Dánia 19 (17–7), 3. Kazahsztán 15, 4. Finnország 12, 5. Észak-Írország 6, 6. San Marino 0

(Borítókép: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok