Index Vakbarát Hírportál

Jeles osztályzatok csőstül, Szoboszlai kezében volt a kulcs az Everton védelméhez

2023. október 21., szombat 17:43 | aznap frissítve

Cseppet sem meglepő, hogy az Everton elleni merseyside-i derbin is Szoboszlai Dominik volt a mezőny egyik legjobbja, a brit média ontja a 8-as, tehát jeles osztályzatokat a magyar labdarúgó-válogatott csapatkapitányának. A Liverpool 2–0-s győzelme egyik legfőbb kovácsának tartják „Szobót”.

Szoboszlai Dominik kezében volt a kulcs az Everton védelmének kinyitásához. Ezekkel a szavakkal méltatja az egyik brit portál honfitársunk teljesítményét a merseyside-i derbin. Teljesen egyértelmű, hogy bár a gólokat Mohamed Szalah rúgja, a Liverpool addig halad előre, ameddig a fáradhatatlan magyar középpályás repíti. Márpedig repíti, méghozzá megszakítás nélkül, eddig mind a kilenc bajnoki mérkőzésén az első perctől az utolsóig a pályán volt. Ezt hívják edzői bizalomnak. 

Daveockop.com: – 8. Trent Alexander-Arnolddal együtt Szoboszlai volt az, aki kezében tartotta a kulcsot az Everton védelmének feltöréséhez. Felséges keresztlabdával hozta helyzetbe Szalah-t az első félidő elején, és a támadóharmadban ő diktálta csapata játékát. Tesztelte Jordan Pickfordot a tizenhatoson kívülről eleresztett bombával, általában is ő volt az összekötő kapocs a liverpooli középpálya és a csatársor között.

Sportsjoe.ie: – 8. A honlap nem ad szóbeli értékelést, csak egy kövér nyolcast honfitársunknak. Nála jobb érdemjegyet csak két csatár, a kétgólos Szalah és Díaz kapott. 

Onefootball.com: – 7. A magyar válogatott csapatkapitánya kissé önmaga klasszisa alatt játszott, de miután tíz főre fogyatkozott az Everton, minden megváltozott. Az első félidő második felében már az igazi Szoboszlait láttuk. Ő mozgatta a liverpooli támadásokat, ami a támadóharmadban történt, az mind tőle indult.

90min.com: – 6. A legcsekélyebb lámpaláz sem látszott rajta élete első merseyside-i derbijén. A második félidőben viszont már nem igazán tudott fordulatot adni a meccsnek.

Goal.com: – 6. Mindig előrepasszolt, kereste a támadási lehetőséget. Az első félidőben kiemelkedően játszott, nem is egy kísérlete volt távolról, de a második félidőre kissé elhalványult, miután Young kiállítása után az Everton beállt védekezni.

Thisisanfield.com: – 7. Vele aztán mindig számolni kell, nemde? Halálos sebességgel száguld át a középpályán, és életveszélyesek a lövései. Miután Cimikaszt lecserélték, már nem volt annyira domináns, de egy pillanatra sem állt le, akár nála volt a labda, akár nem.

Punditfeed.com:  6. Csendes meccs a magyartól.

Liverpool.com:  8. Egy újabb sziklaszilárd teljesítmény a magyartól, vállalt néhány távoli lövést, és megannyi helyzetet teremtett a társainak. Peches volt, hogy nem sikerült asszisztálnia egyetlen gólhoz sem.

Liverpoolecho.co.uk: – 7. Ahogy közeledett a szünet, egyre jobban belelendült a kissé csendes kezdést követően. Oroszlánrésze volt abban, hogy végül sikerült feltörni az Everton védelmét. 

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. október 21-én. Fotó: Jan Kruger / Getty Images)

Rovatok