Nem ma kezdték, de nem is tegnap, lassan már száz éve. A múlt héten kipattant, azóta szinte naponta újabb érdemi fejezettel gazdagodó, a helyi futballt ismét alapjaiban megrázó botrány Olaszországban nem az első eset, de a sorban még a második sem, hanem inkább a sokadik. A többit pedig már ki számolja... Mondhatnánk a vérükben, a génjeikben van. Az pedig teljesen indokolt felvetés, hogy a tyúk vagy a tojás klasszikus történelmi kérdést Itáliában úgy kerekítenénk át: vajon melyik volt előbb, a futball vagy a futballcsalás?
Természetesen óriási hiba lenne ezt a fajta sportszerűtlenséget kizárólagosan olasz találmányként tálalni, az angliai őshazában sem feltétlen magát az alapsportágat űzték és űzik magas szinten másfél évszázada, hanem hozzá szorosan kapcsolódóan ezt a másik műfajt is. Sőt, még a futballra leszűkíteni is óriási tévedés lenne, és a tenisznél most ne is nézzünk messzebbre, ahol ugyancsak visszhangos ügyek kerekedtek a témában az elmúlt években...
De ahol sport van, ott mindig is volt legális vagy éppen illegális fogadás, majd annak farvizén csalás is, már az ókorban. A népszerű kocsiversenyes témájú történetekből filmes sorozatot lehetne gyártani.
De a jelennél és nevezett sportágnál maradva is egyértelműsíthető: ahogyan a labdarúgáson belül több szakágat találunk, úgy a futballcsalás is gyűjtőfogalom.
Amint arra látunk és találunk példát múltból, jelenből, lehet megvesztegetni az ellenfelet, megkörnyékezni játékvezetőt, lefizetni akár mindkét csapatot, vagy csak mindkét féltől játékosokat. A cél pedig lehet bajnoki cím, a kiesés elkerülése belsősök számára, vagy külsősként a sokkal direktebb és kézzelfogható, még rossz szemmel távolról is egészen jól látható összeget eredményező, amúgy legális fogadásokhoz kapcsolódóan a meccseredmények manipulálása. A modern sportvilágban már odáig sem kell menni, hogy „okosba' hozzuk” a totógyilkos meccset (pl. FC Bajnok–Kieső SE 0–8), az internet világában gyakorlatilag bármire, egészen blődli dolgokra is lehet fogadni, mindezt egész nap az egész világra vetítve.
A veszély mindig ott volt, van és lesz, akár a legmagasabb profi szinten is.
Aligha véletlenül került be az utóbbi időszakban a játékosok szerződésébe, hogy mindennemű sportfogadásról le kell mondjanak, különben felelősségre vonhatók, megtévedés esetén pedig eljárásra, büntetésre, eltiltásra számíthatnak.
A legfrissebb eset két héttel ezelőtt látott napvilágot: az olasz szövetség vizsgálatot folytat Nicolo Fagiolival, az olasz élvonalban szereplő Juventus labdarúgójával szemben, mivel a vádak szerint a játékos megsértette a profi futballisták sportfogadással kapcsolatos szabályait. A 22 esztendős, egyszeres válogatott Fagioli saját maga jelentette fogadási ügyét, miután
sportfogadásaiból jelentős, több fogadási platformon összesen hárommillió eurós tartozást halmozott fel
– amint arról a vallomása alapján az olasz lapok beszámoltak –, és mindez már az egészségi állapotára is kihatott. Sőt, akár még jobban is kihatással lehetett volna...
Saját elmondása alapján ugyanis alig aludt már, annyira zavarta az adósság, illetve nyilván az sem segítette a nyugodt, pihentető alvását, hogy közben hitelezői azzal fenyegették, eltörik a „munkaeszközét”, értsd a lábát, ha nem rendezi a tartozását. Az egymillió eurós éves bérrel rendelkező Fagiolo csak azért játszott tovább, hogy csökkenteni tudja adósságát, nyereményről már régen szó sem lehetett számára. Annak örült, ha olykor mínuszolni tudta a hárommilliós tartozást...
A teljesen kikészült Fagiolo aztán vádalkut kötött: beszélt. Elsősorban persze magáról, saját szomorú végkifejletű történetéről, másodsorban pedig másokról is.
Elmondása alapján az U21-es válogatottban csapattársa, Sandro Tonali ismertette meg a lenyomozhatatlan, illegális oldalakon történő fogadásokkal, amibe ő hobbiból, unaloműzésből ment bele. Ennek aztán nagyon komoly vesszőfutás lett részéről a vége. Fogadott teniszre és futballra, utóbbiban klubok és válogatottak meccseire egyaránt, leggyakrabban a mérkőzés időtartama alatt. Azt viszont hangsúlyozta, hogy sajátra és végeredményre soha. (Utóbbi rögtön felvetette volna mások felelősségét és megtévedését is, ami új irányt adhatott volna a nyomozásnak.)
Fagioli elmondta: tartozását néha kölcsönből vett értékes karórákban törlesztette, de az is megtörtént vele, hogy meccs közben kapott sírógörcsöt, amikor lecserélése után – annyit hibázott, hogy elkerülhetetlen volt leszedni őt a pályáról –eszébe jutottak a tartozásai.
Fagioli vádalkut követően 12 500 eurós pénzbüntetést – mintha nem lenne elég tartozása amúgy is –, valamint egyéves eltiltást kapott, amelyből 7 hónapot kell letöltenie, így a nyári felkészüléstől már csapata rendelkezésére állhat. Utóbbinak azonban feltétele is van:
hat hónapon keresztül kezelésekre kell járnia a játékszenvedélye miatt, valamint részt kell vennie tíz nyilvános eseményen, amelyeken mások okulására beszél játékszenvedélyéről.
A vétkes a közösségi médiában naiv hibának nevezte a maga részéről a történteket, amiért elnézést kért úgy a Juventus drukkereitől, mint a labdarúgás és úgy egészében a sport szerelmeseitől, továbbá hamarosan bővebb nyilatkozatot helyezett kilátásba, miután szerinte a sajtóban hazugságokkal teli, „undorító cikkek” jelentek meg róla, amelyeknek célja az ő lejáratása és az olvasóvadászat volt csupán.
A Juventus a büntetés után közleményt adott ki, amelyben a klub tudomásul vette a FIGC döntését, és megerősítette korábbi szándékát, miszerint minden támogatást és segítséget megadnak a játékosoknak a „terápia végrehajtásához”. Hozzátették: biztosak abban, hogy Nicolo „a klub, valamint csapattársai, családja és az őt segítő szakemberek támogatásával” kellő komolysággal áll majd úgy a terápiához, mint edzettségi állapota megtartásához, és így eltiltása lejártával úgy lelkileg, mint fizikailag is felkészülve térhet majd vissza társaihoz és a munkába.
Még el sem csitult azonban Fagioli botránya, amikor pár nappal az eset után az olasz válogatott covercianói edzőtáborából távozott – így októberben kihagyta az Eb-selejtezős meccseket – további két labdarúgó: Nicoló Zaniolót (Aston Villa) és Sandro Tonalit (Newcastle United) ugyancsak hasonló témában kihallgatta a rendőrség.
A két futballista – sajtóhírek szerint – elismerte a vádakat és szerencsejáték-függőségét, de elmondásuk alapján saját csapatuk meccseire ők sem fogadtak, csupán pókereztek, blackjackeztek.
Az olasz sajtóban azonban ennek ellentmondó hírek is napvilágot láttak, legalábbis Zaniolóról.
Az AS Romától még februárban távozó játékos állítólag egy Olasz Kupa-mérkőzés közben, a kispadon ülve fogadott saját mérkőzésére!
A hírt publikáló Fabrizio Corona olasz újságíró odáig ment, hogy minderről bizonyítékok is a rendelkezésére állnak, és azokat bemutatja a milánói rendőrségen.
Az esetben felmerült csapattársak, illetve az érintett klubok érintettsége – Tonali néhány hónapja hagyta el az AC Milant, amely 75 millió eurót kapott érte –, legalábbis abból a szempontból, hogy tudtak a gyanúsítottak szabályszegő magatartásáról, játékszenvedélyéről és függőségéről, de mégsem jelezték. A jogászok szerint így akár ők is felelősségre vonhatók.
Corona aztán bedobott egy negyedik nevet is, Nicola Zalewskiét (AS Roma), majd utalást tett arra, hogy mintegy ötven személyről tud, nem csak labdarúgókról, akik érintettek lehetnek a fogadási csalásokban, és további leleplezéseket helyezett kilátásba. Közben a La Repubblica olaszországi napilap már konkrét részletet is közölt: értesüléseik alapján Zalewski a májusban játszott Roma–Salernitana-meccsen arra fogadott, hogy sárga lapos figyelmeztetésben fogják részesíteni. Nos, a hajrában sikerült is begyűjtenie...
A hét végi bajnoki fordulóban Zaniolo kezdőként, Tonali és Zalewski csereként lépett pályára.
Lassan centenáriumát éli meg az első, a híradásokban már kellően körülírt olasz bundabotrány. Az 1926–1927-es bajnoki rájátszásban potenciálisan három csapatnak (Torino, Bologna, Juventus) maradt esélye az aranyérem megszerzésére, ezek közül is aztán a Juve „elszállásával” a másik kettő maradt versenyben végső befutónak. A Torino–Juventus városi derbi előtt előbbi klub képviselője úgy érezte, biztosra kell menniük, és közvetítőn keresztül megkörnyékezte Luigi Allemandit. A Juve egyik alapembere a történet szerint beleegyezett abba, hogy 35 ezer líráért cserébe meggyőzi társait arról, hogy ennyiért érdemes „lefeküdni” és kikapni. Függetlenül a két csapat korábbi találkozójának eredményétől, amelyen nyertek. Előlegként az akkor nagyon komoly összegnek számító 25 ezer lírát markolt, a fennmaradó rész a meccs utánra volt beígérve. A rangadót a Torino úgy nyerte meg 2–1-re, hogy hátrányból fordított, a Torino egyenlítő találatát egy magyar légiós, Balacics Mihály szerezte.
Hiába jött azonban a letutizott eredmény, a Torinónak nem állt szándékában kifizetni a fennmaradó 10 ezer lírát arra hivatkozva, hogy
a „kelleténél” több energiájukba került a győzelem, Allemandi nem „dolgozott meg” az összegért, a Juve játékosai a megbeszéltnél és a vártnál több ellenállást tanúsítottak.
Bár ennek ellentmondanak a meccsbeszámolók, amelyekben potyagólról, a Juve részéről nem elég határozott védekezésről, támadásban pedig kapitális hibákról írtak. Allemandi közben meg a tartozást, a fennmaradó 10 ezer líra kiegyenlítését nehezményezte, ami vitához vezetett a torinói klub közvetítőjével. Ennek a vitának fültanúja volt egy római újságíró, aki azonnal kapott a sztorin, amit kellő ráhagyással ugyan, de végül publikált. Így persze országos méretű botránnyá dagadt az eset, a szövetség pedig vizsgálatot indított. Találtak is olyan papírfecniket, amelyeket összerakva egy levelet olvashattak, amit ugyan soha nem adtak fel. Azon a Juventus játékosa a megbeszélt, de ki nem fizetett 10 ezer lírás elmaradásra panaszkodott.
A Torino részéről fő szervezőként érintett klubvezető aztán vallott. A Torinót így megfosztották bajnoki címétől, négy klubvezetőjét és az ügyben nevesített futballistát pedig örökre eltiltották, míg két csapattársa figyelmeztetést kapott. A többiek viszont még azt sem, pedig a meccstudósításokban mások nevéhez is érthetetlen, aligha véletlen, vagy a meccs hevében előforduló hibákat jegyeztek fel. Azért is véleményezhető még, hogy
több Juve-játékos lehetett érintett a dologban, mert már a 25 ezer líra is Allemandi ötéves fizetésének volt megfelelő, sőt, talán még annál is többnek.
Végül aztán a történtek és a büntetések egy része legalábbis vihar volt egy pohárka chiantiban. Fél év sem telt el, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) minden fegyelmivel sújtott sportoló, valamint sportvezető számára amnesztiát hirdetett.
Bár képességei alapján a bundabotrányban való érintettségét végig tagadó Allemandira fényes karrier várt akár a válogatottban is, az ügy után megtörni látszott a pályaíve a nemzeti együttesben. Az 1934-es vb-csapatba már kisebb meglepetésre került be, ott azonban kulcsszerepet vállalt a hazai pályán megszerzett aranyéremből.
A következő bundabotrány már nem kifejezetten a klasszikus időket idézte, hiszen főszerepet kapott benne az Olaszország 1946-ban bevezetett, állami kézben lévő labdarúgó-fogadási rendszer, a totocalcio, amelyben 12 meccs kimenetelét kellett helyesen kiválasztaniuk a nyereményért. Egy-egy mérkőzésre már csak illegálisan lehetett fogadásokat kötni. Az 1990-es évek végéig gyakorlatilag ez volt az egyetlen legális futballfogadási forma Olaszországban.
A futballért és a fogadásokért egyaránt rajongó két üzletember, az étteremtulajdonos Alvaro Trinca és egyik beszállítója, Massimo Cruciani aztán 1979-ben összekapcsolta végül a kellemest a nem haszontalannal, és a Lazio-futballisták által különösen közkedvelt étteremből a játékosok közvetítésével elkezdték megszervezni a fix eredményeket.
Sok meccs azonban még így is elúszott, Trinca és Cruciani állítólag fél év elteltével már több mint 100 millió lírás mínuszban volt, ami mai árakra váltva körülbelül 350 ezer eurónak, vagyis 134,4 millió forintnak felelne meg.
Márciusban aztán kirobbant a „Totonero”, Trinca, valamint Cruciani a bírósághoz fordult, és feljelentett 27 futballistát, továbbá az első- és másodosztályból összesen 13 klubot.
A két üzletemberen kívül 13 játékost, illetve az AC Milan elnökét tartóztatták le. A botrányban Serie A-s (Avellino, Bologna, Lazio, AC Milan, Perugia) és Serie B-s (Palermo, Taranto) klubokat találtak vétkesnek, az AC Milan elnökét örökre, a Bolognáét egy évre tiltották el. A 20, bűnösnek titulált futballista között ott volt az ártatlanságát végig hangoztató Paolo Rossi.
A Juventus nevelése, aki a Vicenzában, majd a Perugiában már erősen bontogatta szárnyait 1977-ben, 21 éves korában mutatkozott be a válogatottban. A ‘78-as vb-n bekerült az All Star-csapatba, és második helyen végzett a góllövőlistán. Igazi sztár volt a maga korában egy olyan közegben, amelyben a futball már akkor és azóta is jóval több egyszerű sportágnál.
Rossi eltiltása három évre szólt, így kimaradt az 1980-as Eb-csapatból, de mivel az 1982-es vb-n posztján még mindig erős kérdőjelek voltak az olaszoknál, büntetését mérsékelték. Még idejében: a center vezérletével honfitársai Spanyolországban újabb vb-címet szereztek, hat góljával gólkirály és a torna legjobbja lett, év végén pedig megkapta az Aranylabdát.
A következő nagyobb botrányra, a „Calciopolira” bő húsz évet kellett várni, 2006 tavaszán aztán ismét nagyot szólt, hogy első- és másodosztályú klubok érintettek a bundázásban. Az olasz rendőrség telefonbeszélgetéseket hallgatott le, amelyek klubvezetők és játékvezetők között zajlottak, a tárgy pedig a bíróküldésről, valamint annak menetén a mérkőzések véletlenszerű eredményeinek kizárásáról szólt.
A botrány leginkább érintett klubja a Juventus, de a „megfogott” egyletek között ott volt az AC Milan, a Fiorentina, a Lazio és a Reggina is.
Az idő sürgetett, a világ várta a vétkesek méltó büntetését. Viszont közeledett a németországi világbajnokság – a 23 fős válogatott keretben hemzsegtek az érintett klubok játékosai, 13-an különösen érdeklődve figyelték a fejleményeket –, a nemzetközi kupasorozatok is várták, Olaszországot végül mely klubok képviselik.
A bizonyítékokat természetesen nem állt módjukban alaposan tanulmányozni az ügyben a vizsgálatot lefolytatott nápolyi illetékeseknek. Sikerült is elhúzni majd tíz évet a lezárásig, amely aztán már teljesen más csavart tartogatott, más felelősökkel, de éppen ezért közel sem szólt már akkorát, mint az ügy eleje. Mind közül a Juventus kapta a legsúlyosabb büntetést, míg a többiek nagyjából lábon kihordták a történteket. Ebben mondjuk erős szerepet vállalt Silvio Berlusconi, aki a vizsgálat egy pontján közölte:
amennyiben klubját, az AC Milant kizárják – fennállt a veszély, hogy visszaesőként a harmadik vonalba repítik –, a Serie A-s klubok nem kapják meg a tévéközvetítésekért járó pénzeket. És ennyi.
Ilyen „meggyőző érvek” után a Milantól így annyi pontot vontak le (30), amivel még azért ott lehetett a Bajnokok Ligájában, és ha már ott volt, meg is nyerte. A torinói együttest viszont megfosztották a 2005-ös és 2006-os bajnoki címétől, megfosztották a Bajnokok Ligája-részvételtől, továbbá halmazati büntetésként visszasorolták a Serie B-be, amelyet 9 pont levonással kezdett. Az este után a teljes vezérkar lemondott. A többiek „megúszták” azzal, hogy pontlevonással kezdték a következő idényt a Serie A-ban, valamint a Fiorentina és a Lazio hiába harcolta ki a nemzetközi kupás részvételt, arról kénytelen volt lemondani.
És ilyen kellemetlen közjáték után mi történt az olasz válogatottal a németországi vb-n? Semmi extra, csupán elhozta az aranyérmet.
Tíz évvel ezelőtt a téli átigazolási időszakban a Budapest Honvéd ígéretesnek látszó erősítést tudhatott magáénak, szerződtette Davide Lanzafamét. Az olasz csatár hazájában jó (futball)nevelést kapott, egykori Juventus-játékosként, U21-es válogatottként még akár helyi szinten is lehetett volna benne potenciál, ő azonban 26 évesen mégis a magyar labdarúgásban igyekezett megállni a helyét.
Mindez elsőre nehezen érthető szakmai lépésnek tűnt, de hamarosan napvilágot látott: a hatóságok futballcsalással gyanúsítják, és az olasz lapok olyan vallomását idézték, amelyben elismerte bűnösségét. Az AS Bari játékosaként megvesztegették, a Salernitana és a Treviso elleni összecsapás előtt is kapott pénzt az eredmény manipulálásáért. 2012 augusztusában, az ügyészségen tett vallomása alapján hat-, illetve hétezer eurót kapott.
Olasz lapoknak adott nyilatkozatában arra utalt: fiatal játékosként egy közösségben az öltöző idősebb, meghatározó tagjait követte csupán, amit tett, nem feltétlen és kizárólag a saját szándékát tükrözte.
Lanzafame rövid úton meghatározó lett Kispesten, aztán amilyen váratlanul jött, a szezon vége előtt olyan hirtelen távozott. Hiába igyekezett nem tudomást venni a függőben lévő eljárásról, valamint azt nálunk nem nagy dobra verni, elkerülhetetlen volt, hogy ideiglenesen ugyan, de Magyarországon is ellehetetlenüljön.
Serie B-s útkeresések (Perugia és Novara, összesen 57 meccs és 1 gól) után következett a második, már békésebb előmenetelű kispesti időszaka. Lanzafame második kispesti etapja aztán az elsőnél is markánsabbra sikerült: 2017-ben óriási meglepetésre bajnokságot nyert a Honvéddal. Egy évre rá a Ferencvároshoz került – egy időben még a honosítása, válogatottbeli foglalkoztatása is komolyan felmerült –, ahol ugyancsak aranyérmes lett, de a népligetieknél már „csak” egy volt a kiváló képességű futballisták között, nem úgy, mint Kispesten, ahol egyedül ő volt a sztár. Egy év után kölcsönjátékosként vissza is tért a Honvédhoz. A karrierlezárást rövid törökországi és vicenzai időszak jelentette, majd 2022 nyarán útja Pestszentimrére, az ottani BLSZ I-es csapathoz vezetett, ahol viszont már edzőként tevékenykedett, de ahonnan aztán fél év után családi okokból távozott.