Index Vakbarát Hírportál

Megszakadt Szoboszlai Dominik elképesztő sorozata Liverpoolban

2023. október 26., csütörtök 23:33

A Szoboszlai Dominikot ezúttal a kispadon pihentető Liverpool 5–1-re nyert vendége, a Toulouse ellen a labdarúgó Európa-liga csoportkörének harmadik fordulójában – számolt be a Magyar Távirati Iroda.

Igaznak bizonyultak a brit sajtóhírek, alaposan felforgatta kezdőcsapatát Jürgen Klopp a Liverpool–Toulouse El-meccsre, Mohamed Szalah-tól, Virgil van Dijkon át Szoboszlai Dominikig megannyi kulcsembert pihentetve. Mindez az eddigi nemzetközi kupameccseik alapján nem is volt meglepő, az talán már inkább, hogy az angolok kezdőjében még a 19 éves saját nevelésű bal bekk, Luke Chambers is ott volt. A hétvégi, Everton elleni derbin kezdő tizenegyből mindössze hárman léptek pályára ezúttal is kezdőként.

Diogo Jota 9. percben szerzett találatára ugyan még volt válasza a francia együttesnek az Anfield Roadon, de a felforgatott kezdőcsapattal felálló Liverpool a szünetben 3–1-re vezetett, és végül nem forgott veszélyben a győzelme, mellyel három kör után is százszázalékos, és magabiztosan vezeti a csoportját. A házigazda végül 5–1-re nyert, a hosszabbításban a hajrára beállt Szalah alakította ki a végeredményt

A meccs érdekessége magyar szempontból, hogy megszakadt Szoboszlai egyedülálló sorozata, a magyar válogatott csapatkapitánya ugyanis eddig minden lehetséges tétmeccsén pályára lépett a Liverpoolban (12), tízszer ráadásul végig is játszotta azokat. Ezúttal viszont egy percet sem kapott a 23. születésnapját szerdán ünneplő játékos, aki így utolsóként hagyott ki meccset a teljes liverpooli keretből a 2023–2024-es idényben. Szalah most zárkózott fel mellé a lehetséges 13-ból ugyancsak 12 összecsapáson játékperceket gyűjtve.

A többi magyarral történt

A szintén magyar válogatott Bolla Bendegúz csapata, a svájci Servette első pontját szerezte az El-ben azzal, hogy 1–1-es döntetlent játszott a moldovai Sheriff Tiraspol otthonában. A jobbhátvédet 76. percben, együttese 1–0-s vezetésnél cserélték le.

A Panathinaikosz – amely nem nevezte a csoportkörre magyar középpályását, Kleinheisler Lászlót – odahaza 2–1-re kikapott a francia Rennes-től, ezzel első vereségét szenvedte el a sorozat mostani idényében.

Az AS Roma és a Bayer Leverkusen a Liverpoolhoz hasonlóan megőrizte makulátlan mérlegét.

A csoportelsők közvetlenül a nyolcaddöntőbe jutnak, a másodikok a Bajnokok Ligája-csoportharmadikokkal játszanak a 16 közé kerülésért, a csoportharmadikok pedig a Konferencia-liga csoportmásodikjaival csapnak össze a Kl-nyolcaddöntőért.

Sallai Roland Topolya–Freiburg-meccsen történt balszerencsés sérüléséről itt írtunk.

(MTI/Index)

LABDARÚGÁS
EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ
A csoport

Olimpiakosz (görög)
West Ham United (angol) 21 (20)
Topolya SC (szerbiai)
Freiburg (német) 13 (10)
Az állás: 1. West Ham United 6 pont, 2. Freiburg 6, 3. Olimpiakosz 4, 4. Topolya 1

B csoport
Brighton (angol)
Ajax Amsterdam (holland) 20 (10)
Olympique Marseille (francia)
AEK Athén (görög) 31 (10)
Az állás: 1. Olympique Marseille 5 pont, 2. AEK Athén 4, 3. Brighton 4, 4. Ajax 2

C csoport
Sparta Praha (cseh)
Glasgow Rangers (skót) 00
Arisz Limasszol (ciprusi)
Real Betis (spanyol) 01 (00)
Az állás: 1. Real Betis 6, 2. Sparta Praha 4, 3. Glasgow Rangers 4, 4. Arisz Limasszol 3
    
D csoport
Sturm Graz (osztrák)
Atalanta (olasz) 22 (12)
Raków Czestochowa (lengyel)
Sporting Lisboa (portugál) 11 (01)
Az állás: 1. Atalanta 7 pont, 2. Sporting Lisboa 4, 3. Sturm Graz 4, 4. Raków Czestochowa 1
    
E csoport
Union Saint
-Gilloise (belga)LASK Linz (osztrák) 21 (01)
FC Liverpool (angol)
Toulouse (francia) 51 (31)
Az állás: 1. Liverpool 9 pont, 2. Union Saint
Gilloise 4, 3. Toulouse 4, 4. LASK Linz 0
    
F csoport
Panathinaikosz (görög)
Rennes (francia) 12 (01)
december 6.: Villarreal (spanyol)
Makkabi Haifa (izraeli)  az összecsapást az izraeli-palesztin fegyveres konfliktus miatt halasztották el
Az állás: 1. Rennes 6 pont/3 mérkőzés, 2. Panathinaikosz 4/3, 3. Villarreal 3/2, 4. Makkabi Haifa 1/2
 
G csoport
AS Roma (olasz)
Slavia Praha (cseh) 20 (20)
Sheriff Tiraspol (moldovai)
Servette (svájci) 11 (01)
Az állás: 1. AS Roma 9 pont, 2. Slavia Praha 6, 3. Servette 1, 4. Sheriff Tiraspol 1
    
H csoport
Bayer Leverkusen (német)
Qarabag (azeri) 51 (31)
Molde (norvég)
Häcken (svéd) 51 (31)
Az állás: 1. Bayer Leverkusen 9 pont, 2. Qarabag 6, 3. Molde 3, 4. Häcken 0

(Borítókép: James Gill - Danehouse/Getty Images)

Rovatok