Index Vakbarát Hírportál

A rémálmok színháza: kiütötte városi riválisát a Manchester City

2023. október 29., vasárnap 18:33

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 10. fordulójának rangadóján a címvédő Manchester City 3–0-ra legyőzte idegenben városi riválisát, a rekordbajnok Manchester Unitedet.

Az Old Trafford az álmok színháza, tartja a mondás, ezt a becenevet még az a nemrégiben elhunyt Sir Bobby Charlton adta, akire emlékeztek az összecsapás előtt. 

Az álmokból hamar cudar felébredés lehetett volna, hiszen még csak a 8. percben jártunk, amikor André Onanának két bravúrt is be kellett mutatnia, hogy megőrizze a „vörös ördögök” kapuját a góltól, másodjára Erling Haaland lábáról lopta le a labdát.

Nem sokkal később Jack Grealish átlövésénél is a helyén volt, de a játékrész derekán már ő sem tudott segíteni:

Rodri harcolt ki büntetőt, Haaland pedig a bal alsóba lőtte a City vezető gólját (0–1).

A házigazda Rasmus Höjlund helyzetecskéje után Bruno Fernandes fölészálló labdájával veszélyeztetett, erre Julián Álvarez léc alá tartó szabadrúgása volt a válasz, ezt ugyanúgy védte Onana, mint Scott McTominay távoli lövését Ederson a túloldalon.

A ráadás negyedik percében aztán ismét a hazai kapusnak volt dolga, Bernardo Silva bal oldali beadása után Haaland került ziccerbe, életerős lövésénél viszont óriási bravúrt mutatott be Onana.

A fordulást követően hasonló jelenetek játszódtak le, előbb Edersonnak kellett védenie egy hazai átlövést, ezúttal Bruno Fernandesét, majd Bernardo Silva újabb beadását már a hálóba bólintotta Haaland (0–2).

Egy óra játékhoz közeledve Grealish tette próbára Onanát, aztán Bernardo Silva lőtt el a kapu előtt keresztbe, mire jött egy újabb hazai lehetőség, Marcus Rashford közelről nem találta el a kaput.

Erre pedig jött az újabb City-roham: Onana még védte Haaland újabb ziccerét Grealish remek indítása után, a 80. percben viszont jött már a kegyelemdöfés:

Rodri átlövését Onana még védte, a kipattanóra Haaland reagált leggyorsabban, ő a középen érkező Phil Fodenhez játszott, aki közelről nem hibázott (0–3).

A norvég csatár az idénybeli 10. PL-mérkőzésén 11 gólt és két gólpasszt jegyzett.

Foden nem sokkal később ollózva is közel került az újabb gólhoz, ez azonban nem született meg. A helyzetek (7–21) és a várható gólok (0,94–3,90) alapján is egyértelmű City-fölény rajzolódott ki, így kétség sem fért a győzelemhez.

A Liverpool mérkőzéséről itt olvashat!

Premier League

10. forduló

Manchester United–Manchester City 0–3 (Haaland 22., 49. – az elsőt 11-esből, Foden 80.)

Az élmezőny állása: 1. Tottenham 26 pont (22–9), 2. Arsenal 24 (23–8), 3. Manchester City 24 (22–7), 4. Liverpool 23 (23–9), ...8. Manchester United 15 (11–16)

Rovatok