Index Vakbarát Hírportál

Kilenc embert vettek őrizetbe a marseille-i busztámadás után

2023. október 30., hétfő 14:52

Gérald Darmanin francia belügyminiszter bejelentette, hogy kilenc gyanúsítottat letartóztattak vasárnap este, miután az Olympique Marseille labdarúgócsapatának szurkolói kövekkel és sörösüvegekkel megdobálták az Olympique Lyon autóbuszát, ezért elmaradt a két klub bajnoki mérkőzése.

Ahogy korábban már megírtuk: a busznak több ablaka is betört, miközben a Stade Vélodrome felé haladt. A szilánkok felsértették Fabio Grosso vezetőedző arcát, akit két segítője kísért be a stadionba. Ott orvosi ellátást kapott, később mégis kórházba kellett szállítani, az illetékesek pedig a meccs elhalasztása mellett döntöttek. Mivel azonban a támadás a stadionon kívül történt, a Francia Labdarúgó Liga (LFP) nem jogosult megbüntetni a hazai csapatot. Az eset mégis kedvezőtlen következményekkel járhat az LFP számára, amely éppen a 2024 és 2029 közötti televíziós közvetítési jogokról tárgyal, a pályázat csütörtökön zárul.

A jövő nyári párizsi olimpia előkészületeit is beárnyékolhatják a történtek, annál is inkább, hiszen az ötkarikás esemény labdarúgótornájának néhány csoportmérkőzését éppen Marseille-ben rendezik. A dél-franciaországi kikötővárosban az 1998-as világbajnokság idején súlyos összecsapások voltak az angol szurkolók és a rendőrség között. A vendégcsapat buszát 2016-ban és 2019-ben is megtámadták a helyi szurkolók.

„Sajnálatosnak tartjuk, hogy ez a helyzet minden évben megismétlődik Marseille-ben, és felszólítjuk a hatóságokat, hogy mérjék fel az ilyen típusú incidensek súlyosságát, és megismétlődésének veszélyét, mielőtt még komolyabb tragédia történne"

– áll az Olympique Lyon közleményében.

A klub illetékesei jelezték, jogi útra terelik az ügyet és hivatalost panaszt nyújtanak be.

„Ami Fabio Grossóval történt, az teljesen elfogadhatatlan, még akkor is, ha a stadionon kívül volt. Ilyesmi nem fordulhat elő a futballban. Dühös és megdöbbent vagyok a helyzet miatt"– mondta Pablo Longoria, az Olympique Marseille elnöke.

Amélie Oudéa-Castéra sportminiszter úgy fogalmazott, ezek az elfogadhatatlan tettek beárnyékolják a labdarúgás és a sport értékeit. Leszögezte, az elkövetőket meg kell találni és szigorúan meg kell büntetni. „Szinte mindent láttunk, amit nem akarunk látni. Szomorú volt, felháborító és undorító" – nyilatkozta. Oudéa-Castéra arra utalt, hogy a szurkolók homofób és rasszista rigmusokat skandáltak a stadionban.

Közösségi oldalán azt írta: akik szeretik a sportot, azoknak a legnagyobb elszántsággal, közös erőfeszítéssel kell felszámolniuk az ostobaság és a gyűlölet cselekedeteit, amelyeknek semmi közük a sporthoz.

Gérald Darmanin belügyminiszter bejelentette, hogy eddig kilenc embert vettek őrizetbe, majd hozzátette, reményei szerint a lehető legkomolyabb börtönbüntetést kapják azok, akik elrontották mások szórakozását. Elmondása szerint öt rendőr megsérült, és a videokamerák felvételeinek segítségével hamarosan további elkövetőket is letartóztathatnak.

Hangsúlyozta, a klubokkal szembeni esetleges szankciókról a sportági szervezeteknek kell dönteniük. Darmanin tagadta, hogy a hatóságok nem készültek volna fel a biztonsági kockázatot jelentő meccsre, ugyanis ötszáz rendőr volt a helyszínen.

(MTI)

Rovatok