Mondhatnánk, gödörben a holland labdarúgás rekordbajnoka, de ez leginkább szabadesésre hasonlít a feneketlen mélység irányába. Az Ajax Amsterdam sorra írja át a klub történetének negatív rekordjait. A pályán látott kudarcok ráadásul a vezetőségen belüli pitiáner húzásokkal párosultak, ami kényszerű személycserékhez is vezetett. Nem csoda, hogy a négy évvel korábban még a Bajnokok Ligája-döntőért is reális esélyekkel küzdő együttesnél lényegében minden széthullott, ami az elmúlt évek sikereinek alapjául szolgált.
A szünetben ugyan még vezetett, végül 5–2-re kikapott a PSV Eindhoven otthonában az Ajax az élvonal múlt hét végi fordulójában. A holland rekordbajnok ezzel újabb mélypontra ért, a csapat ugyanis az Eredivisie utolsó helyére esett vissza.
Az amszterdamiak még soha korábban nem voltak sereghajtók az élvonalban, sőt, már a két héttel ezelőtti tizenhatodik pozíciójuk is negatív rekordot jelentett a profizmus 1956-os bevezetése óta.
A piros-fehérek sorozatban a tizedik tétmeccsükön maradtak nyeretlenek, legutóbb még augusztusban, a Ludogorec elleni idegenbeli Európa-liga-selejtezőn tudtak győzni, 4–1-re. A bajnokságban tíz forduló (ám két félbeszakított meccs mellett) egyetlen győzelmük van, még az első körben a Heracles elleni hazai mérkőzést sikerül behúzniuk (4–1). Azóta csend és hullaszag – két döntetlen, majd zsinórban öt vereség. Annyi, ahány veresége a csapatnak az előző kiírásban összesen volt.
Nem véletlen, hogy sokan már most az 1964–1965-ös szezont emlegetik (a pocsék rajt miatt egy darabig az 1988–1989-es kiírással egyetemben), az egyetlen olyan idényt, amikor az együttesnek több veresége volt a végelszámolásnál, mint győzelme. Anno így a 13. helyen zárt. Hetek óta az 1964-es idény a viszonyítási pont, sorra dőlnek meg az akkor felállított negatív rekordok, és jönnek a statisztikai adatok, melyeknél csak egyszer – alighanem kitalálta a kedves olvasó –, 1964 őszén volt rosszabb!
A 2019-es Bajnokok Ligája-menetelés, a Juventus és a Real Madrid búcsúztatása, majd az elődöntőben a Tottenhammel vívott végletekig kiélezett párharc után egyszer már lerabolták az Ajax modern kori aranygenerációját. A Frenkie de Jong, Donny van de Beek, Matthijs de Ligt fémjelezte csapat helyén azonban Erik ten Hag képes volt egy újabb garnitúrából is kihozni a maximumot. Nusszer Mazrauival, Jurrien Timberrel, Ryan Gravenberch-kel, Antonyval és a kevésbé fiatal, ám Amszterdamban újjászülető Sébastian Hallerrel, no meg a két sikercsapat közti közvetlen kapcsolatot jelentő Daley Blinddel, Dusan Tadiccsal egymás után kétszer is a csúcsra ért odahaza (és ha nincs a koronavírus-járvány miatt felfüggesztett 2019–2020-as idény, akkor a harmadik is meglett volna), miközben az Európa-ligában a nyolc közé, a BL-ben a nyolcaddöntőig jutottak.
Ám azt már a svájci székhelyű Sporttudományok Nemzetközi Központja (CIES) legfrissebb kutatása szerint 2023-ban is a világ legjobb utánpótlásbázisai közé tartozó Ajax-akadémiáról sem lehetett röccenésmentesen pótolni, amikor újabb két év alatt ismét egy csapatnyi alapember távozott André Onanától kezdve, Lisandro Martínezen, Antonyn, Halleren, Gravenberchen át, a visszavont kilencesként meglepően jól bevált Mohammed Kuduson, Timberen, Edson Álvarezen keresztül, Davy Klaassenig és a klubikonná vált Tadicsig – igaz, közel 200 milliós profit mellett.
Menet közben ráadásul a korábbi sikercsapat háttéremberei is mind távoztak (és távozni kényszerültek a klubtól). Kezdődött a sor a United által elcsábított Ten Haggal, majd folytatódott a munkahelyi zaklatási ügybe keveredett technikai igazgató, Marc Overmars etikailag teljesen érthető, szakmailag azonban katasztrófával felérő menesztésével, és (legalábbis pár napja még azt hittük) betetőzött a klubigazgatóként nyolc éven át a csapatot segítő Edwin van der Sar nyári búcsújával. Overmars utódja, a holland közegben közel hasonló kapcsolati rendszerrel sem bíró (Dortmund, Arsenal, Stuttgart) Sven Mislintat alig öt hónapig húzta.
Irányításával 109,3 millió eurót költött nyáron játékosokra az Ajax, ami új klubrekord egyetlen transzferidőszaktól.
A folytonosság a vezetőedzői poszton is megszakadt, Ten Hag még több mint 1600 napig irányította az együttest, utódjai Alfred Schreuder, Johnny Heitinga és Maurice Steijn együtt nem ültek összesen 450 napig az amszterdami kispadon. Közülük egyedül Heitinga érkezett házon belülről. Az egykor kiváló (ám pályafutása második felében annál sérülékenyebb) védő visszavonulása után egyből nevelőegyesületében kapott edzői állást. Az utánpótlásban végigjárta a szamárlétrát, az U17-estől az U21-es csapatig minden korosztályt irányította, mielőtt 22 tétmeccs erejéig átvette volna a felnőttek felkészítését.
Ten Hag a valaha volt második legerősebb edzői pontátlagot, 143 meccsen 115 sikert, meccsenként begyűjtött 2,45 bajnoki pontos statisztikát hagyott maga mögött, aminél csak az I. világhárború után már Románia területén született, román színekben is futballozó Kovács István (Stefan Kovacs) tudott jobbat az Ajax történetében. Az 1971-től 1973-ig tartó amszterdami regnálása alatt két bajnoki címet és két BEK-elsőséget szerző tréner még jó ideig megdönthetetlennek ígérkező – a ma használatos pontszámításra átváltva – 2,69 pont/meccses átlaggal köszönt el a holland sikercsapattól, hogy a francia labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányaként folytassa anno.
Schreudernek esélye sem volt hasonló eredményességre, hiába maradt hibátlan az első hat bajnokiján a csapattal. A kinevezésekor a klubvezetés azzal érvelt, a 2018–2019-es idényben már szerzett tapasztalatot Amszterdamról, hiszen Ten Hag első szezonjában segédedzőként dolgozott az első keret mellett. Ez azonban kevésnek bizonyult az üdvösséghez. Az AJax teljesítménye szezon közben fokozatosan esett vissza, és bár ősszel ontotta a gólokat, az együttes védelme igen ingatag volt. A Bajnokok Ligája csoportkörében bele is néztek egy csúf hatosba hazai pályán a Napoli ellen, a 6–1-es zakó 1964 óta a legnagyobb veresége volt a holland gigásznak. Az új év derekára fordulva ötmeccses nyeretlenségi sorozatba süppedt a csapat, ez pedig a Club Brugge-től elcsábított tréner állásába került.
Csakhogy az utód Heitinga sem tudta megváltani a világot, sőt. A csapat a januári mélypontot jelentő ötödik helyről a szezon végére visszakapaszkodott ugyan a harmadik pozícióba, de a védekezése közben egyáltalán nem javult. Míg a Schreuder-érában 2,61 találatot szereztek és 1,11-et kaptak, addig a Heitingának jutó 16 meccsen 2,44 szerzett és 1,125-öt kapott gólt átlagolt. A 87-szeres válogatott bekk nevéhez fűződött ráadásul az Union Berlin elleni playoff-körös vereség és a PSV ellen tizenegyesekkel elbukott kupadöntő is.
A rekordbajnok az aranyérmes Feyenoord mögött végül 13 pontos hátrányban a harmadik helyen zárta a szezont, ami a 2008–2009-es idény óta a leggyengébb pozíciója volt a csapatnak. Ezzel 13 év után először nem lehetett ott az együttes még csak a Bajnokok Ligája selejtezőjében sem. A 38 kapott gól szintén tizennégy éves negatív rekordot jelentett. Nem csoda, hogy Heitingát sem marasztalták a nyáron – a tréner két nappal Van der Sar után kapott útilaput anyaegyesületétől. Mislintat szeptemberben ennek a két döntésnek is (meg egy kis maszekolásnak – erről majd bővebben később!) itta meg a levét, sajtóhírek szerint ugyanis ő volt a klubon belül az egyik leghangosabb azzal kapcsolatban, hogy rutinosabb szakvezető kell az Ajax kispadjára, ellenben Van der Sarral, aki a klub-DNS védelmében még időt adott volna Heitingának.
A teljes széthullás azonban ekkor még odébb volt...
A klubvezetés Steijn kinevezése után (aki Heitingánál valóban tapasztaltabb, elvégre már 2011 óta klubedző, más kérdés, hogy Hollandiában csak kis- és középcsapatokat menedzselt, egyetlen külföldi munkáját pedig az Emírségekben kapta, és az sem tartott néhány hónapnál tovább) a már említett példátlan költekezésbe kezdett, jelentős részt visszaforgatva a keretre az egy évvel korábban például Antonyért kapott közel 100 millió eurós transzferdíjat. Többségében kifejezetten fiatal, nagy potenciállal bíró játékosok jöttek, akik képesek lehetnek kitölteni az űrt néhány szezonra, ami az Ajax akadémiáján keletkezett, miközben megvan bennük a lehetőség, hogy két-három év után jelentős profittal adják őket tovább.
Legalábbis az elképzelés valami ilyesmi lehetett, amikor megszerezték a Dinamo Zagreb horvát felnőttválogatott védőjét, Josip Sutalót (20,5 millió euró), a Metzben – igaz, a francia másodosztályban – 24 gólos szezont záró grúz csatárígéretet, Georges Mikautadzét (16 millió), a Manchester City U21-es csapatának üdvöskéjét, az időközben térdsérülést szenvedett Carlos Forbst (14 millió), vagy épp a Royal Antwerptől elcsábított 21 éves argentin balbekket, Gastón Ávilát (12,5 millió) és a Rómából elhalászott bosnyák középpályást, Benjamin Tahirovicot (7,5 millió).
Eközben sorra jöttek az ajánlatok a korábbi kulcsemberekért, s bár egyiket-másikat visszautasította volna a vezetőség, végül nem sikerült megakadályozni a Heitinga-féle együttes magjának távoztát. Augusztus közepén elköszönt a középpálya motorja, Álvarez (38 millió euró). Kudus sztrájkkal fenyegetőzve szabályosan kihisztizte magának, hogy szintén a WHU játékosa lehessen (43 millió) a transzferablak utolsó óráiban. Timber sem rejtette épp véka alá szándékát, hogy az Arsenalhoz szerződne (40 millió), miközben még nagyban alkudozott a két klub, és állítólag a Manchester United megkeresése is ott volt Mislintaték asztalán.
Végül tizenkét új igazolásnál és tizenhárom távozónál (a kölcsönadottakat nem számolva), köztük hét, a szezon során legalább 25, vagy még annál is jóval több bajnokin bevetett, így kulcsembernek mondható futballistánál állt meg a mérleg.
Beszédes a csapat aloldala a Transfermarkton: az ember érzése az, szinte minden második futballista mellett ott az új igazolást jelző ikon, és nem is járunk messze az igazságtól, hivatalosan 27 játékos alkotja az első keretet... Kijelenthető, eszelős aránytalanságot mutat a „vérátömlesztés” mértéke.
S akkor ebből kellett volna, hogy Steijn főzzön valami az Ajaxhoz méltót. Az a Steijn, aki azóta egyébként úgy nyilatkozott, finoman szólva is meglepte, mikor nyáron felkérték a munkára, főleg úgy, hogy az együttesnél korábban sikeres éveket eltöltő Peter Bosz is szabad volt az edzői piacon. (Utóbbi végül a PSV-nél kötött ki, és az említett 5–2-es Ajax-verésen túl 10 forduló után is százszázalékos mérleggel bizonyítja, lehet, picit magasabb bért is megérdemelt volna, ha és amennyiben az anyagiak döntöttek a két tréner között.)
Az elképesztő mértékű játékoscsere önmagában is gond lehetett volna, de igazán komoly tűz csak akkor keletkezett a klub körül, mikor Steijn nyilvánosan is szóvá tette, hogy az érkezők névsorába jóformán beleszólása sem lehetett. Egy-két igazolást tudott megvétózni, és az érkezők között mindössze egy olyan van, akit ő is valóban szeretett volna Amszterdamban látni. Mindenki más Mislintat embere. Olyannyira, hogy az egyik legdrágább igazolásról, Borna Sosáról (8,5 millióért érkezett a Stuttgarttól) az is kibukott, hogy a futballista eredeti ügynöksége, valamint annak vezetői közvetlen üzleti kapcsolatot ápolnak a technikai igazgatóval.
Ezen a ponton pedig bizony több, jogosnak tűnő támadás is érte a jó tíz évvel ezelőtt, Dortmundban Jürgen Klopp-pal még szenzációs párost alkotó szakembert. Aki valahogyan elfelejtett a gazdasági összefonódásairól beszámolni a többi ajaxos klubvezetőnek. Sőt, sajtóhírek szerint az egész ügyet igyekezett azzal elsikálni, hogy a játékost gyorsan egy másik menedzserirodához irányította az aláírás előtti napokban, ami csak erősíti a gyanút, hogy saját zsebre (is) dolgozhatott. Mislintat és az Ajax közti szerződés szeptemberi felbontását ezek után nem is kellett komolyabban indokolni.
A helyére a klubhoz ezer meg egy szállal kötődő, az utóbbi években az U21-esek mellett dolgozó Klaas-Jan Huntelaart léptették elő tűzoltásként, ám a korábbi klasszis csatár (és itt jön képbe a Van der Saréknál tett zárójeles közbevetés) alig egy hónap után jelezte, neki ebből ennyi elég is volt...
Az egyre gyülekező viharfelhők árnyékában a felkészülési mérkőzéseken is akadt néhány kellemetlen eredmény – az Anderlecht, az Augsburg és a Dortmund is három-három gólt lőtt az együttesnek –, a párját ritkító összeszokatlanság ellenére mégis az idény első tétmérkőzései sikerültek még vállalhatóra. Aligha volt olyan Ajax-drukker, aki a tizenkét nap leforgása alatt elért két 4–1-es győzelem – a Heracles elleni bajnoki nyitány és a Ludogorec elleni, razgradi, csaknem biztos El-csoportkört jelentő siker – után 180 fokos fordulatra számított volna. Igaz, a kettő közt ott volt az Excelsior elleni 2–2. Persze ekkor még volt Kudus is, aki a három meccsen lőtt tíz gólból hatban vállalt főszerepet (4 találat, 2 assziszt elosztásban).
Aztán jött az ősz, Kudus meg ugye ment, és elkezdődött a sosem látott lecsúszás. Mit lecsúszás, szabadesés!
Steijn irányításával az első hét meccsén, írd és mondd, öt pontot gyűjtött a rekordbajnok. Mindezt bizarr módon úgy, hogy a PSV mögött a második legnagyobb arányban, meccsein átlagosan 61,4 százalékban járattathatta a labdát. Ráadásul mindezt nem is rossz, a liga negyedik legmagasabb passzpontossága (82,2 százalék) mellett. Csakhogy a jelenlegi Ajax tudománya a jelek szerint a labdajáratásban ki is merül. Ahogyan az Opta elemzése is kiemelte, mindössze 227 progresszív passza volt az amszterdami játékosoknak az első kilenc fordulóban, ennél tíz csapat mutatója is jobb. Vagyis a passzjáték túlnyomó része a saját térfelükön valósul meg, veszélyt jelentő mezőnyfölénnyel nem párosul. Meccsenként átlagosan 9,4 labdát juttatnak a 16-oson belülre, ami a ligát tekintve ugyan még mindig a 6. legerősebb mutató, de majdnem csak a fele a PSV 17,4-es meccsátlagának.
Az amszterdamiak éppen emiatt jóval gyakrabban szorulnak arra, hogy átlövésekkel, vagy éles szögből leadott, nem is igazán jó (lövő)helyzetekből próbáljanak meg az ellenfelek kapujába találni. Beszédes, hogy a gólszerzési kísérletek számában már csak a 9. (123), a pontos próbálkozások számában a 7. (45), az egy-egy próbálkozásra jutó helyzetminőségük pedig xG-ben kifejezve már csak a 14. „legjobb”, 0,087-es átlaggal. Mindez holtversenyben a 9. legtöbb szerzett gólra, 13 találatra volt elegendő (13,2-es összesített xG-re, vagyis a kialakított helyzetek számához és minőségéhez képest a támadószekció még nem is teljesít jelentősen alul). Mindezek a számok többnyire jól védekező középcsapatok támadófutballját szokták jellemezni.
Itt viszont még véletlenül sincs jó védekezés, sőt, istenigazából az ezt jellemző mutatókban figyelhető meg a legnagyobb visszaesés. Sutalóék 18,5-ös xGA-ra (az ellenfelek összesített xG-értéke) kaptak 21 gólt (meccsátlagra mindkettő a legrosszabb a szezonban). Mindezt úgy, hogy a bajnokságban minden csapatnál több egyéni, kapott gólhoz vezető nagy hibát hoztak össze az amszterdamiak, négyet. Az Ajax védelme engedi átlagosan a legjobb minőségű lehetőségeket: az ellenfelek egy-egy lövésére/fejesére 0,14-es xG jut. Az előző évadban ugyanez a szám a liga szintjén átlagosnak nevezhető 0,096 volt, vagyis bő 30 százalékkal alacsonyabb. Övék a legkevesebb visszaszerzett labda a ligában, és ők nyerték eddig a harmadik legkevesebb párharcot is.
Nem csoda, hogy főleg a csapatszintű védekezés kilátástalansága miatt a PSV elleni rangadó előtt megköszönték Steijn munkáját. A Den Haagban született tréner 11 tétmérkőzésen mindössze 0,91-es pontátlaggal búcsúzott. Az Eredivisie-mérlege még rosszabb, 0,71 pont/bajnoki, ami az Ajax történetében a legrosszabb egy olyan edzőtől, aki öt meccsnél tovább ült a kispadon.
A csapat hátránya a PSV elleni zakóval már 25 pont a listavezető eindhoveniek mögött, 20 a pontegyenlőségben második-harmadik helyen álló AZ Alkmaarral és Twentével, valamint 18 a címvédő, jelenleg negyedik Feyenoorddal szemben.
Az amszterdamiak számára reményt adhat, hogy a csapat átlagos kezdőcsapata a teljes bajnokságban a legfiatalabb (21 év és 170 nap). Vélhetően az egyéni hibákból is jóval kevesebb lesz, ha pluszrutint szed magára a társaság. Kérdés, hogy Steijn örököse megtalálja-e, és ha igen, mennyi idő alatt teszi, az ideális alapcsapatot. A 49 éves trénernek ugyanis ez sem ment úgy istenigazából:
minden riválisnál több, 28 futballistát próbált ki, és a neki jutó hét meccs alatt nem kevesebb mint 26 pozícióban változtatott a kezdőjén...
Miként kérdés az is, ki lesz Steijn örököse hosszabb távon. A PSV ellen a korábbi segédedző, Hedwiges Maduro meccselt, ám azóta az ő munkáját is megköszönték. Sajtóhírek szerint az Ajax vezetősége megpróbálta visszacsábítani a nyugdíjból Louis van Gaalt, ám a prosztatarákkal küzdő veterán tréner nem vállalta a megbízást. Voltak olyan pletykák, melyek a Manchester Unitednél Erik ten Hag munkáját segítő Mitchell van der Gaag esetleges felkéréséről szóltak – ő két évig a B csapatot irányította, majd Ten Hag utolsó amszterdami idényében pályaedző volt az első keretnél –, de ő is nemet mondott. Hogy időt nyerjenek, Van Gaal ajánlásával John van 't Schip kapott szerződést a nyárig.
Az 59 éves edző azonban megint csak nem tűnik állandó megoldásnak, 2021 óta nem ült kispadon, miután megégette magát a görög válogatottal. Klubcsapatot még régebben irányított utoljára, 2018 decemberében menesztették a PEC Zwollétól. Az Ajaxhoz viszont legalább kötődik, saját nevelésként 11 idényen át futballozott a felnőtteknél (1981–1992), majd a 2000-es években Marco van Basten mellett két etapban is dolgozott az első csapat stábjában. Sőt, egy meccsen megbízott vezetőedző is volt már, 1–0-ra verték 2009 májusában a Twentét. Ezúttal az idény 3. fordulójáról elhalasztott, Volendam elleni bajnokival debütálhat – a narancs-feketék a 16. helyen állnak, mindössze két ponttal megelőzve az Ajaxot, így akár ideális ellenfelek is lehetnek.
Az Opta megjegyzi, Steijn és Maduro oda, Van Gaal és Van't Schip ide, hosszabb távon csaknem elképzelhetetlen, hogy ne egyenesedjen ki az Ajax teljesítménye. Még akkor is, ha a nemzetközi kupaindulás – legalábbis a bajnokságból kiharcolva – alighanem elúszott a következő idényre, A The Analyst másfél héttel korábbi cikke majdnem 70 százalékos valószínűséget adott arra, hogy az ötödik, hatodik, hetedik hely valamelyikét szerzi majd meg a rekordbajnok a 2023–2024-es évad végén.
Az Ajax mércéjével nézve az sem jó, de talán nem is olyan tragikus – három-négy évtizedenként egyszer.
(Borítókép: Masashi Hara / Getty Images)