Index Vakbarát Hírportál

Kerkezék fél órán át bírták Manchesterben, aztán jött a szokásos City-henger

2023. november 4., szombat 17:57

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 11. fordulójában a háromszoros címvédő Manchester City hazai pályán az egy gólja mellett négy gólpasszt is kiosztó Jérémy Doku vezérletével 6–1-re legyőzte Kerkez Milos csapatát, a Bournemoutht.

Ha létezik egyértelmű kimenetel egy mérkőzés előtt, akkor az a Manchester City–Bournemouth lehetett. Túl azon, hogy a házigazda a legutóbbi hat bajnokságból ötöt megnyert, és egyben második lett, Kerkez Milos csapata pedig a bennmaradásért küzd, az egymás elleni 13 PL-meccs mindegyikén a City nyert (legutóbb 1999-ben, még a harmadosztályban ikszeltek a felek...), ráadásul az Etihadban az idei mérlege 21 meccsen 21 győzelem és 67–10-es gólkülönbség volt...

A világ legértékesebb keretét is magukénak tudó manchesteriek ezek után aligha meglepő módon rögvest támadólag léptek fel a Kerkez Milossal a kezdőjében felálló Bournemouth ellen, de ez az első fél órában csak két Bernardo Silva-átlövéssel és egy kapufán csattanó Erling Haaland-fejessel járt, góllal nem.

Ami viszont a 30. percig nem jött össze, a következő hétben kamatostul:

Előbb Jérémy Doku kényszerítőzött Rodrival, mielőtt a hosszúba nyeste a labdát, majd a belga szélső a jobb oldalon kavargatva szolgálta ki remek passzal Bernardo Silvát – aki a hosszú alsóba passzolt –, mielőtt a távoli lövése után ismét a kapuban kötött ki a labda, igaz, ez Manuel Akanjiről pattant be, így „csak” egy gól és két gólpassz volt az újonc mérlege ebben a hét percben (3–0).

Maradt a hazai fölény, de újabb gól a szünet előtt még az év legjobb csatárának megválasztott Haaland zicceréből sem született. 

Érezte Pep Guardiola is, hogy azért lehet itt már pihentetni a Bajnokok Ligája-folytatás és a Chelsea elleni londoni fellépés előtt, és Haaland helyén Phil Foden jött ki a második félidőre.

Amelyben Dominic Solanke egyből szépített, de pechére már les előzte meg a szituációt. Ennek ellenére lényegesen kiegyenlítettebb játék folyt, egy fölészálló Mateo Kovacic-lövésre Solanke kapufán csattanó próbálkozása volt a válasz.

Amikor viszont már úgy festett, hogy a vendégek akár kozmetikázhatnak is, jött az újabb pofon, Doku a harmadik gólpasszát is kiosztotta, bár ezúttal a nagyobb rész a befejező Fodené volt (4–0).

A házigazda hármas cserével konstatálta a meccs lezárását, jött Rico Lewis (John Stones), Matheus Nunes (Julián Álvarez) és Kalvin Phillips (Rodri) is, ezt pedig hamar büntette a vendégcsapat: az ugyanekkor beálló Luis Sinisterra a leshatárról kilépve talált be (4–1).

Kicsit megrángatták ezzel az oroszlán bajszát, jött Doku negyedik(!) gólpassza, Bernardo Silva finom befejezésével, majd Nathan Aké fejesével alakult ki a 6–1-es végeredmény.

Doku Pogba óta az első, aki négy gólpasszt adott egy PL-meccsen.

a Manchester City ezzel a 22. meccsét is megnyerte idén az Etihadban, 73–11-es gólkülönbség mellett.

A Brentford fordulatos meccsen verte a West Hamet (3–2), a sereghajtó Sheffield United pedig a ligában utolsóként megszerezte első győzelmét, miután a 100. percben büntetőből eldöntötte a Wolverhampton elleni ütközetet (2–1).

A nap rangadóján a Newcastle Anthony Gordon góljával 1–0-ra legyőzte az Arsenalt, így már csak a Tottenham veretlen a bajnokságban.

Premier League, 11. forduló

Brentford–West Ham 3–2 (Maupay 11., Mavrepanosz 55. – öngól, Collins 70., ill. Kudus 19., Bowen 26.)

Burnley–Crystal Palace 0–2 (Schlupp 22., Mitchell 95.)

Everton–Brighton 1–1 (Mikolenko 7., ill. Young 84. – öngól)

Manchester City–Bournemouth 6–1 (Doku 30., B. Silva 33., 84., Akanji 37., Foden 64., Aké 89., ill. Sinisterra 74.)

Sheffield United–Wolverhampton 2–1 (Archer 72., Norwood 100. – 11-esből, ill. Bellegarde 89.)

Newcastle United–Arsenal 1–0 (Gordon 64.)

korábbi eredmény

Fulham–Manchester United 0–1 (B. Fernandes 91.)

Az élmezőny állása: 1. Manchester City 27 pont (28–8), 2. Tottenham 26/10 meccs (22–9), 3. Arsenal 24 (23–9), 4. Liverpool 23/10 (23–9), 5. Aston Villa 22/10 (26–14), 6. Newcastle United 20 (27–11), 7. Brighton 18 (24–20), 8. Manchester United 18 (12–16), 

Rovatok