Index Vakbarát Hírportál

Parázs meccs és történelmi brazil győzelem a Libertadores-kupa döntőjében

2023. november 5., vasárnap 08:35

A brazil Fluminense nyerte a Libertadores-kupát, miután szombat este Rio de Janeiróban, a sorozatot lezáró döntőben hosszabbítás után 2–1-re legyőzte az argentin Boca Juniorst.

A mérkőzést sportszerűtlen közjáték vezette fel: a szurkolók egymással, illetve az argentin drukkerek a brazil rendőrökkel is összetűzésbe keveredtek szerte Rióban, mindenekelőtt a Copacabana strandon.

A legendás Maracanában aztán vérbeli brazil–argentin rangadót láthatott a közel 80 ezer néző.

A 36. percben German Cano góljával a mezőnyfölényben játszó Fluminense megérdemelten szerezte meg a vezetést, majd a szünet után másik arcát mutató Boca Juniors Luis Advíncula találatával a 72. percben egyenlített, és mentette túlórára a találkozót.

A ráadásban a Fluminense másodszor is előnybe került – a 99. percben John Kennedy volt eredményes –, erre az argentinoknak már nem volt válaszuk.

A mérkőzést mindkét csapat tíz emberrel fejezte be.

Brazil részről a második gól szerzőjét állították ki, aki az ünneplésre kapta meg a második sárga lapos figyelmeztetését. Az argentinok sokáig nem élvezhették az emberelőnyt, mert Frank Fabra még az első hosszabbítás végén érdemelt ki piros lapot.

A Fluminense először hódította el a trófeát, a brazil csapat 2008-ban már volt döntős, de akkor kikapott. A hatszoros győztes Boca hatodik alkalommal maradt alul a fináléban, legutóbbi, 2007-es sikerét követően már harmadszor (2012, 2018, 2023).

A Fluminense 11. brazil csapatként diadalmaskodott a legrangosabb dél-amerikai kupasorozatban, de összesítésben az argentin klubok (25) még mindig legnagyobb térségi riválisuk (23) előtt járnak.

A Fluminensével teljes lett az idei FIFA klubvilágbajnokság mezőnye.

Első körben a szaúdi al-Ittihad mérkőzik meg az ausztrál Auckland Cityvel, a továbbjutó az egyiptomi al-Ahlival találkozik az elődöntőbe jutásért, ahol majd kiemeltként a brazil csapat vár a győztesre. A másik elődöntőben a Manchester City a kiemelt, ellenfele a mexikói Club León vagy a japán Urawa Red Diamonds lesz. A tornát deccember 12–22. között rendezik a szaúd-arábiai Dzsiddában.

Rovatok