Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik először lehet kezdő az Európa-ligában liverpooliként

2023. november 9., csütörtök 14:43

Curtis Jones betegség, Ryan Gravenberch kisebb térdsérülés miatt nem utazhatott el a Liverpoollal Franciaországba, a Toulouse elleni Európa-liga-mérkőzésre. Az angol együttes középpályájáról ráadásul hosszú ideje hiányzik a maródi Thiago és Stefan Bajcetic is. Mindez azt jelenti, hogy Jürgen Kloppnak három helyre mindössze négy bevethető játékosa maradt a pálya középső harmadában: Alexis Mac Allister, Endo Vataru, Harvey Elliott és Szoboszlai Dominik...

Akár már ma este biztossá teheti továbbjutását az Európa-liga csoportköréből a Liverpool, ehhez annyi a dolga, hogy legyőzze idegenben a Toulouse-t, melyet két hete 5–1-re ütött ki az Anfield Roadon. Sőt, ha a LASK Linz meglepetést okoz az Union Saint-Gilloise ellen, elméletileg egy pont is elég lehet Jürgen Kloppéknak.

Csakhogy a német menedzser minden eddiginél nehezebb helyzetben van, már ami a csapat keretének összeállítását illeti. Nem elég, hogy a csapatkapitány, Virgil van Dijk betegség miatt biztosan kihagyja az összecsapást, az eddigi sérültekhez pedig még két középpályás, Curtis Jones és Ryan Gravenberch is csatlakozott, így a felnőttkeretben mindössze négy bevethető halfja maradt Kloppnak.

Azaz, ha csak valami nagy fondorlatot ki nem talált a szakvezető, minden korábbinál valószínűbb, hogy Szoboszlai Dominik az európai kupaporondon is kezdő legyen a Liverpoolban. A magyar válogatott középpályás eddig az angliai sorozatokban, a bajnokságban és a Ligakupában kapott lehetőséget rendre kezdőként. Nem véletlen, hogy ő a csapat egyik legtöbbet foglalkoztatott játékosa, immáron 1108 pályán töltött perccel a lábában. Nagy sorozata azonban az előző hétvégén megszakadt, a Luton Town otthonában lejátszott bajnokin (1–1) először fordult vele elő, hogy lecserélték egy Premier League-meccsen, az azt megelőző mind a tízet végigjátszotta.

Eközben a El-ben rendre pihenőt kapott, az eddigi három fordulóban kétszer szállt be csereként, a LASK elleni 29, az Union Saint-Gilloise ellen 11 percre.

A Liverpool.com ezzel együtt megjegyzi, mivel Szoboszlaira a Brentford elleni vasárnapi bajnokin is nagy szükség lesz, a bevetése okozhat némi dilemmát. Még az sem elképzelhetetlen, hogy az idény első fordulóiban látott módon inkább a felépült Cody Gakpót vonja visszább egy sorral Klopp mester.

„Biztos vagyok benne, hogy kemény meccs lesz. Ha bármely európai kupasorozatból tovább akarsz jutni négy forduló alatt, ahhoz keményen meg kell dolgoznod. Biztos vagyok abban, hogy a Toulouse-nál is érzik az esélyt, szeretnének megkapaszkodni, és tudják, egy ellenünk elért győzelemmel óriási lépést tehetnének a továbbjutás felé, míg ha kikapnak, sokkal nehezebb lesz a helyzetük. Sosem tudhatod, mit hoz a csoport másik meccse, így kár lenne azt figyelni bármilyen helyzetben is. Két harcos, kemény csapatra számítok, melyek közül mindkettő három pont reményében lép pályára” – fogalmazott a meccsel kapcsolatban Klopp.

A találkozót felvezető szerdai sajtótájékoztatón a sérültekről is beszélt.

„Rengeteg meccset játszottunk már ebben az idényben is, nem lehet mindig ugyanazt a csapatot pályára küldeni. Eddig is igyekeztünk megtenni a szükséges változtatásokat két mérkőzés között, a helyzet most sem változott drasztikusan. Néhány helyen változni fog a kezdőnk a legutóbbi bajnokihoz képest, de biztos vagyok benne, hogy így is erősek leszünk!” – tette hozzá.

A német menedzser Luis Díazról külön szót ejtett, aki azt követően, hogy a Luton-meccs hosszabbításában egyenlített, ezzel kulcsfontosságú ponthoz segítve a Liverpoolt, vállalta az utazást, és Toulouse-ba is a csapattal tartott.

„Velünk akar lenni, elutazott a csapattal, és bevethető állapotban van” – jelentette ki Klopp a kolumbiai szélsőről, akinek szüleit két héttel ezelőtt rabolták el, az apja hollétéről pedig azóta sem tudni.

LABDARÚGÁS
EURÓPA–LIGA
18.45: Toulouse–Liverpool

Rovatok