Index Vakbarát Hírportál

Megvan az Eb: a 97. percben, egy öngóllal mentettük döntetlenre a meccset Szófiában!

2023. november 16., csütörtök 20:03

A stadionmizéria és a kutyakomédiába illő felvezetés után bőven jutott dráma a szófiai Bulgária–Magyarország-összecsapásra a labdarúgó Európa-bajnoki selejtező-sorozat csütörtöki játéknapján. A mieink a találkozó jelentős részében jóval jobban futballoztak ellenfelüknél, a 90 perc végén mégis 2–1-es hátrányban voltak. Akkor úgy tűnt: ki-ki meccs lesz a vasárnapi, Montenegró elleni hazai csörte a Puskás Arénában. Aztán jött a 97. perc, és a menteni igyekvő Petkov öngólja, az öngól, amely jelen pillanatban mindennél édesebb, hiszen sorozatban a harmadik Európa-bajnoki részvételünket jelenti.

Már a délelőtti sétánál érezni lehetett, nem babra megy este a játék: a bolgár rendőrség csaknem hermetikusan lezárta a Vaszil Levszki Stadion 700-800 méteres környezetét kordonokkal és az út szélén két-három méterenként álló rendőrsorfallal. Történt mindez bő hat órával a kezdés előtt! Viszont kiváló figyelmeztetés is volt, délután nem lehet elég korán megindulni a Bulgária–Magyarország Eb-selejtezőnek hosszas huzavona után otthont adó szófiai aréna felé, ha az ember nem akar elkésni, netán bajba keveredni egy kóbor vízsugár rossz oldalán.

Így is lett, a három órával kezdés előtti start még épp ideálisnak bizonyult, bár az így sem volt épp mosolykeltő, amikor a metró mindenféle előzetes jelzés nélkül csak úgy áthaladt a stadionhoz legközelebb eső állomáson. Séta, az első sor kordon, több száz rendőr és jobb kézre a park szélén egy vízágyú. Igazoltatás, néhány mondhatni diplomatikus csevej, aztán egy jelentősebb kerülővel irány tovább a főbejárat felé. A rendőri tereléssel viszont épp annyit sikerült elérni, hogy belecsússzunk a bolgár ultrák által kezdeményezett demonstráció első helyszíni megmozdulásaiba. Az ekkor még csak pár száz fős tömeg hangosan szapulta a helyi szövetség jelenlegi elnökét, Boriszlav Mihajlovot, valamint az egykori remek kapus alelnökét, Jordan Lecskovot, aki hozzá hasonlóan a kilencvenes évek bolgár futballjának szintén meghatározó alakja volt.

Jó egy órával később, már a stadionban ülve minden a szokásosnak tűnt, persze amennyiben az üres lelátók látványa valaha is szokásossá válhat (noha a koronavírus-korszak ebben sajnos segített, nem is keveset). A játékosok kijöttek melegíteni, szólt a zene, a nemzetközi slágereket kifejezetten jó lüktetésű helyi rockszámok váltogatták. Aztán megérkeztek az első hírek kintről:

már vízágyúznak, oszlatják a tömeget. A békésnek hirdetett demonstráció hamar átcsapott valami másba.

A hírt pedig pár másodperccel követte a levegőbe vegyülő, bentre már csak enyhén elérő, de mással így sem összetéveszthető paprikaspray csípős szaga, szinte nyelvünkön érzett íze. 

A bolgár rendőrség vízágyúval osztatja a tüntető szurkolókat a stadion mellett

Hogy ebből a pályára mi szűrődhetett be, jó kérdés, mindenesetre csak remélhettük, Kerkez Milos és Marco Rossi sem csak a levegőbe beszélt, amikor a meccs előtti sajtótájékoztatón kijelentette, eshet eső, fújhat szél, kitalálhatnak még bármit a bolgár szervezők, a magyar válogatott koncentrációja megingathatatlan. 

Az olasz–magyar szövetségi kapitány bizalmával élve a

Dibusz Dénes – Botka Endre, Lang Ádám, Szalai Attila – Loic Nego, Nagy Ádám, Callum Styles, Kerkez Milos – Csoboth Kevin, Szoboszlai Dominik – Ádám Martin 

tizenegy volt az, melynek tagjai az első perctől, kezdőként bizonyíthatták az állítás igazságtartalmát. A csapatból, a hiányzók ismeretében, egyedül Csoboth számított meglepetésnek, ám az újpesti támadó mellett szólhatott az az érv, hogy az utánpótlásévek alatt rendre Szoboszlai mellett futballozott a válogatottakban (sőt, rövid ideig a Főnixben is), így pedig különleges játékkapcsolat alakulhatott ki kettejük között. 

Útjára indult a labda, és alig két perc elteltével máris a mieink veszélyeztettek, Szoboszlai átlövési kísérlete nem sokkal ment el a kapu bal oldala mellett. A magyar válogatott állandósuló mezőnyfölénye mellett a bolgár csapattól csak egy-egy kontrára futotta, az sem igazán a kapunkra, mint inkább a kapusunkra volt veszélyes. Kiril Deszpodov ütközte le a tizenhatoson kívül tisztázó Dibusz Dénest. 

Ahogy telt az idő, egyre feltűnőbb lett a csend, no nem a stadionon belüli, hanem a kintről érkező hangok, morajlások elhalkulása, majd teljes eltűnése. Mintha csak a kezdés előtti vízágyúzás tudatos lépés lett volna a szervezők és a rendőrök részéről, hogy a mérkőzés idején nehogy valaki betörjön a játéktérre, lehetőleg az utcákon összegyűlt ultrák hangja se érjen el a pályáig. 

A tizedik percben egy kisebb hangrobbanás aztán csak összejött, amelyet hosszas, már-már színházi taps kísért: Szoboszlai jobbról elvégzett szabadrúgása után Ádám Martin fejelt közvetlen közelről a hazai kapuba (0–1). Először a 20. percben kellett felszisszennünk egy veszélyesebb hazai akció miatt, ám a leshatárról kilépő Deszpodovot tanítani való módon szorította ki Szalai és a kapujából kilépő Dibusz kettőse. 

Csendesen csordogált tovább a meccs, miközben a stadion túlsó fele, a környező óriási park felől, melynek másik oldalán a CSZKA Szófia stadionja található, egy-egy hanggránát vagy épp rendőri sziréna hangja harsant. A jelek szerint valahol a korábbinál jóval távolabbi helyszínen a tüntetők és a helyi biztonsági erők ismét összecsaptak. De számunkra továbbra is csak egy mérkőzés volt igazán fontos, az pedig a zöld gyepen zajlott. A 24. percben pedig szinte a semmiből érkező fordulatot hozott: Szpasz Delev némi tili-toli után remekül eltalált, megpattanó lövést eresztett meg a tizenhatosunk bal csücskétől a hosszú felsőbe, ezzel egalizált (1–1). Nyugi! Nyugi! – harsant a kapuból Dibusz hangja a gól után, miközben próbált némi fegyelmet szuszakolni a gól utáni pillanatokban kissé zavarodottan mozgó társakba. 

A mieink labdabirtoklási fölénye a folytatásra is megmaradt, de mintha a lelátói hangulat hiányában sikerült volna a csapatnak kicsit „belealudni“ a játékba,

egy-egy pontatlanra sikerült mélységi passzon kívül nem tudtunk mit felmutatni a bolgár tizenhatos környékén. Daniel Naumov kapus már-már unatkozni is látszott a tizenegyes pontjának magasságában bemelegítő mozdulatokat végezve. Ám mielőtt a házigazda igazán játékba lendült volna, jött Valentin Antonov kiállítása Ádám megtaposásáért a 36. percben. Három perccel később pedig ismét villant a piros, ezúttal viszont hosszas videózás után a játékvezető visszavonta azt, pedig egyértelműnek tűnt a kontakt Botka és Ilia Gruev között. Végül mégis előbbi kapott sárga lapot műesésért... 

A döntés után alig több mint egy perc telt el, ismét földre került egy magyar a hazai tizenhatosnál, ezúttal viszont egyből jött a színészkedésért kiosztott sárga lap Kerkeznek. A visszajátszások alapján Viktor Popov keze ugyan valóban elérte a 20 éves szárnyvédő arcát, ám azt is nehéz lett volna vitatni, ettől a magyar fiúnak aligha a gyomra fájdult meg, ahová először kapott, míg földre csuklott. A hatperces ráadás utolsó percéhez érve Nagy Ádám beadásából Nego szerezhette volna vissza a vezetést a magyar válogatottnak, de éles szögből leadott kapáslövése az oldalhálóban végezte. 

A második félidőre érezhetően nagyobb elánnal jött ki a magyar válogatott, előbb Szoboszlai, majd Nagy veszélyeztetett egy-egy lövéssel, nem sokkal később pedig a csapatkapitány lapos centerezéséből Csoboth kerülhetett volna ziccerbe, ám gyanús körülmények között a földön végezte – a játék meg mehetett tovább. Az 51. percben ismét az újpesti támadó került helyzetbe, ezúttal pedig nem lehetett nem lefújni az ellene elkövetett szabálytalanságot. Szoboszlai szabadrúgása után néhányan már gólt kiáltottak, ám a labda, ha csak centikkel is, de a bal alsó mellé csapódott. Csak idő kérdésének tűnt, mikor törik át a bolgár retesz. 

Az 58. perc aztán nekünk nem tetsző fordulatot hozott: Kerkez néhány csel után hosszan szöktette magát a tizenhatos bal oldalánál, majd összecsúszott Alex Petkovval, amiért megkapta a második sárga lapját, így a mieink is tíz emberre fogyatkoztak. Rossi azonnal belenyúlt a meccsbe, a támadósorból lehozta Csobothot, és beküldte a védelem bal szélére Nagy Zsoltot. Azonban tíz a tíz ellen is maradtunk mezőnyfölényben, sőt, talán valamivel több területünk is jutott az ellenfél térfelén, köszönhetően a kijjebb merészkedő, egy-egy kontrával ismét megpróbálkozó bolgároknak. Ugyanakkor az is egyre jobban érződött, felesleges kockázatot még véletlenül sem szeretnénk vállalni, elvégre az egy pont is elég lett volna a matematikai bizonyossághoz. Szoboszlainak akadt egy ígéretes cselsorozata, majd átlövési kísérlete, aztán Szalai balról érkező beadásánál mentettek üggyel-bajjal a bolgár védők. 

De így is bajba kerültünk: a 77. percben Deszpodov egy cselsorozat után okosan beakasztotta a lábát a rossz ütemben kitámasztó Szalaiéba, ezért pedig Daniel Stefanski tizenegyest ítélt. Bár előtte kissé hosszan szöktette magát, így véleményes lehetett volna a büntető jogossága, a VAR-szoba nem jelzett. A lehetőséget kiharcoló Deszpodov pedig a 79. percben gólra is váltotta azt (2–1). 

Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 9939
    Csoportelsőként a második kalapba kapunk besorolást
  • 2933
    Csoportelsők leszünk, valami csoda folytán pedig még az első kalap is összejön
  • 1690
    Elbukjuk az elsőséget, és a harmadik kalapba kerülünk
  • 895
    Nem csupán csoportmásodikak leszünk, még a negyedik kalapba is csúszunk

Kettős cserével frissítettünk az utolsó tíz percre, amelyet Szoboszlai jó 30 méterről eleresztett, remekül tekeredő szabadrúgása és Naumov ennél is bravúrosabb védése nyitott meg. A bolgárok egyre többet tördelték a játékot, újra meg újra gondolkodás nélkül faultolták le a mieinket, ha azok labdával a tizenhatosuk bőven vett előterébe léptek. Ebből akadt is egy újabb ígéretesnek tűnő Szoboszlai-szabadunk, de a lövés ezúttal centikkel elzúgott a keresztléc felett. A magyar csapatkapitány vadul szívta a fogát, és szökkent hármat-négyet, érezte, milyen közel volt az az oly sokat ígérő gól... 

Ismét hatperces hosszabbítás következett, amely közepén Szoboszlainak adódott egy újabb ziccere, nagy szóló és szép cselek után azonban nyolc méterről mellbe lőtte a kivetődő kapust. Már-már elúszni látszott a hajó, amikor a 97. percben a magyar csapatkapitány utolsó veszélyes szabadrúgása után a menteni igyekvő Alex Petkov a saját kapujába bólintott (2–2)!

A fél stáb a pályára rohant ünnepelni a gólt, ami után nem sokkal le is fújták a meccset. Jöhettek a pezsgősüvegek, s a külön erre az alkalomra gyártott pólók. Jöhetett az ünneplés, amely néhány pillanatig nagyon-nagyon távolinak tűnt a szófiai éjszakában. 

És jöhet a további ünneplés – itt a bolgár fővárosban, aztán odahaza, az így a kijutás szempontjából tét nélkülivé vált, a csoportgyőzelmet illetően viszont még fontosnak ígérkező Montenegró elleni Eb-selejtezőn.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

Labdarúgás
Európa-bajnoki selejtezők, program

November 16., csütörtök
Bulgária–Magyarország 2–2 (Delev 24., Deszpodov 79. – 11-esből, ill. Ádám M. 10., Petkov – öngól 97.)
Montenegró–Litvánia 2–0 (Kucs 3., Jovetics 48.)

November 19., vasárnap
15.00: Magyarország–Montenegró
15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 7 4 3 13–6  7 15
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7  6 13
3. Montenegró 7 3 2 2  8–8 0 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 7 3 4  5–12 –7   3

(Borítókép: Nego Loic (j), a magyar és Martin Mincsev, a bolgár csapat tagja a labdarúgó-Európa-bajnoki selejtezők kilencedik fordulójában a G csoportban játszott Bulgária–Magyarország-mérkőzésen a szófiai Vaszil Levszki Nemzeti Stadionban 2023. november 16-án. Fotó: Illyés Tibor / MTI)

Rovatok