Index Vakbarát Hírportál

Az Eb-szereplés megvan, mégis döbbenetesen nagy a tétje a Montenegró elleni meccsnek

2023. november 17., péntek 09:04

A magyar labdarúgó-válogatott sorozatban harmadszor, története során ötödször jutott ki az Európa-bajnokságra, miután csütörtök este Bulgáriában a 97. percben egy öngóllal döntetlent játszott (2–2), így megszerezte azt az egy pontot, ami matematikailag is biztossá tette a kvalifikációt. Akkor most már tét nélküli játszadozás lesz a Montenegró elleni vasárnapi mérkőzés, ugye? Óriási tévedés!

A mieink az 1960-as és az 1972-es négyes döntő után 2016-ban kvalifikáltak legközelebb az akkor már 24-esre duzzasztott mezőnybe, ugyanúgy pótselejtezőről, ahogyan a 2021-re halasztott, részben hazai rendezésű kontinensviadalra.

Mint azt a selejtezőcsoport megkezdése előtt jeleztük, a Nemzetek Ligája-remeklésnek köszönhetően sosem látott esély tárult a mieink elé, és ezzel élni is tudtak Marco Rossi fiai, így a magyar válogatott 52 év után jutott ki automatikusan egy Európa-bajnokságra.

Európa-bajnoki selejtezők, program

Bulgária–Magyarország 2–2 (Delev 24., Deszpotov 79. – 11-esből, ill. Ádám M. 10., Petkov – öngól 97.)

Montenegró–Litvánia 2–0 (Kucs 3., Jovetics 48.)

November 19., vasárnap
15.00: Magyarország–Montenegró
15.00: Szerbia–Bulgária

A G CSOPORT ÁLLÁSA                     
1. MAGYARORSZÁG 7 4 3 13–6  7 15
2. Szerbia 7 4 1 2 13–7  6 13
3. Montenegró 7 3 2 2  8–8 0 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 7 3 4  5–12 –7   3

No de hogyan tovább?

11 gárda már kiharcolta Eb-szereplését 

Németország rendezőként már 2018 szeptembere óta készülhet a 2024-es tornára, 2023. október 13-án Belgium, Franciaország és Portugália, két nappal később Spanyolország, Skócia és Törökország is bebiztosította a helyét a legjobb 24 között.

Október 16-án Ausztria, egy napra rá Anglia is kiharcolta, hogy részt vehessen a jövő évi kontinensviadalon, csütörtökön pedig Magyarország mellett Szlovákia is csatlakozott az így már 11 tagú mezőnyhöz.

Az is eldőlt már, hogy Anglia, Franciaország és Portugália csoportelsőként, Szlovákia pedig csoportmásodikként kvalifikált.

Így áll a további mezőny

A B csoportból Hollandia fél lábbal már ugyancsak kint van, mivel a görögök elleni egymás elleni eredményük jobb 12-12 pontnál, a riválisnak már csak egy franciák elleni meccse van, Hollandiának pedig Írország és Gibraltár ellen két kötelező feladata. A C-ben Ukrajna három ponttal előzi Olaszországot, de ha a címvédő pénteken megveri Észak-Macedóniát, akkor riválisa ellen semleges pályán (Leverkusenben) egy döntetlen is elég.

A D-ben Wales és Horvátország áll 10-10 ponttal, előbbi Örményországgal és Törökországgal találkozik, utóbbi Örményországgal és Lettországgal, holtversenynél viszont Wales örülhet. Az E-ben Albánia gyakorlatilag már kint van, mellettük a csehek helyzete a kedvezőbb, a mieink csoportjában Szerbiának a saját kezében van a sorsa Bulgária ellen, a H-ban majdnem biztosan Szlovénia és Dánia megy tovább, miután mindketten négy ponttal előzik a harmadik Kazahsztánt. Az I-ben hasonló a helyzet, itt Svájc és Románia vezet négy ponttal Izrael előtt.

Bővebben a helyzetekkel itt foglalkoztunk az októberi selejtezőket követően.

A pótselejtező jelen állás szerint – brutális lenne az A ág!

Ha a jelenlegi állások mellett zárulnának a csoportok, akkor a Nemzetek Ligájából az A liga ágán Horvátország, Olaszország és Lengyelország is érdekelt lenne a playoffban.

A pillanatnyi helyzet szerint Izrael, Izland, Görögország, Kazahsztán és Észtország lenne még pótselejtezős, az pedig már fix, hogy Bosznia-Hercegovina, Finnország, Grúzia és Luxemburg készülhet a rájátszásra.

Van tétje a Montenegró elleni meccsnek, nem is kicsi!

A bulgáriai pontszerzéssel a magyar válogatott Európa-bajnoki szereplése már eldőlt ugyan, a csoportelsőség kérdése viszont még nem.

Márpedig ennek igenis nagy szerepe lehet még a sorsoláson (lásd később), hiszen ha elsőként zárunk, akkor mindenképpen az első két kalap valamelyikébe kerülünk, másodikként viszont akár jóval lejjebb is lehet csúszni. 

Minden, amit a sorsolásról tudni kell

A 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének beosztását december 2-án 18 órakor, Hamburgban sorsolják ki.

AZ EGYÜTTESEKET AZ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT VÉGEREDMÉNYÉNEK MEGFELELŐEN RENDEZIK KALAPOKBA.

Az biztos, hogy Németország rendezőként az első kiemelést kapja meg, és az A csoport első helyére jut.

Ezzel marad öt hely az első kalapban, ami az öt legjobb csoportgyőztesnek jár, ezt pedig a megszerzett eredmények alapján összegzik: az ötcsapatos csoportok minden eredménye számít, ott, ahol hat válogatott viaskodik, az utolsóként záró elleni két eredmény kiesik.

Így mindenkinek nyolc lejátszott meccse lesz az összevetésben, amelyben a bolgárok elleni döntetlen nem jött jól (persze a vereségnél lényegesen jobb), hiszen most 15-tel állunk, a hetedik helyen.

A csoportelsők jelenlegi rangsora
1. J Portugália 7 7 28–2 26 21
2. F Ausztria 8 6 1 1 17–7 10 19
3. A Spanyolország 7 6 1 22–4 18 18
4. B Franciaország 6 6 13–1 12 18
5. C Anglia 6 5 1 19–3 16 16
6. D Törökország 7 5 1 1 13–6 7 16
7. G MAGYARORSZÁG 7 4 3 13–6 7 15
8. E Albánia 6 4 1 1 11–3 8 13
9. H Szlovénia 6 4 1 1 11–6 5 13
10. I Svájc 6 2 4 16–8 8 10
Félkövérrel a már biztosan Eb-szereplőket jelöltük
Félkövérrel és dőlttel pedig a már biztosan csoportelsőként kijutókat

Az első kalap minden bizonnyal elment Bulgáriában

Az biztos, hogy a portugálokat (21, és van még egy meccsük) és az F csoport első helyezettjét (Ausztria 19 vagy Belgium 20) nem előzhetjük már meg, ahogyan jó eséllyel az A/1-et sem. A spanyoloknak ugyanis már most 18 pontjuk van, és ha a skótok nem is nyernek, előbbiek pedig kikapnak, és úgy maradnak az elsők, a jelenlegi gólkülönbségük akkor is +18-as, nálunk ez +7.

Még fixebbnek látszik, hogy a franciák (18) előttünk zárnak, hiszen nekik még két meccsük van, ráadásul az egyik a pont és gól nélküli Gibraltár ellen... Az angolokkal (16) ugyanígy felesleges foglalkoznunk érdemben, ugyanis a legutóbbi döntősnek szintén két meccse van még, az utolsó két helyen álló Málta, illetve Észak-Macedónia ellen.

A hatodik helyen a törökök állnak jelenleg 16 ponttal, de itt még ketten is előzhetnek (mondjuk ez esetben fixen 16 pont lehetne a maximum). Az együttes walesi eredményétől függően 16, 17 vagy 19 pontot hozhat a D csoport győztese, utóbbinál nincs esély előzni. Sőt, így hátra is figyelni kell, mert Albánia egy meccsel kevesebbet játszva áll 13 ponttal, ha veri a csoport utolsó két helyén álló Moldovát és Feröert, akkor ugyancsak fixen előttünk zár.

A H csoportban a San Marino elleni győzelmek mindenkinek kiesnek, Szlovénia és Dánia minden bizonnyal egymás között rendezi le az elsőség kérdését, két győzelemmel ugyancsak fixen előttünk lesz a győztes, ha egymás ellen ikszelnek a felek, akkor viszont Montenegró legyőzésével biztosan előttük maradunk. Az I csoport maradt még, ahol annyi döntetlen született, hogy Svájc és Románia is csak 10 ponttal áll az összevetésben, és legfeljebb 16 juthat egyikük, ha kettejük csatája megint iksz, akkor pedig maximum 14-ig.

Mindez azt jelenti, hogy a rendező németeket is számolva három csapat már biztosan megelőz minket, további három pedig gyakorlatilag teljesen fixen, vagyis az első kalap érdemben elment.

Mi kell a csoportelsőséghez? Még a negyedik kalapig is csúszhatunk!

Ezen a ponton figyelembe kell venni azt is, hogy milyen esetben lehetünk csoportmásodikak. A képlet egyszerű, a magyar válogatott csak akkor nem nyeri meg a csoportot, ha

Ha a mieink nem kapnak ki a záráson, akkor legalább 16 ponttal zárnak, és bár egy döntetlennél a szerbek pontszámban beérhetnének minket, az egymás elleni két siker miatt nem előzhetnének. Ha a szerbek nem nyernek Bulgária ellen, akkor legfeljebb 14-gyel zárnának, ha pedig kikapnak, akkor még Montenegró is beelőzhetné őket.

Ha mégis másodikak lennénk, akkor a csoportmásodikak közül a belga, osztrák duó egyike biztosan előttünk végezne (ahogyan amúgy a spanyol, skót páros valamelyik tagja is), ezen a ponton pedig meg is állhatunk, mert ez azt is jelenti, hogy a második kalapból is biztosan kicsúszunk.

Adott esetből még a harmadikból is ki lehet pottyanni, hiszen vereségünk esetén 15 ponttal zárunk, és ennél a szlovén/dán (13–13, két-két meccs) páros egyike, a záráson Boszniába utazó Szlovákia (13), az ukrán, olasz kettős valamelyik (16–13, egy és két meccs), az írekkel és a gibraltáriakkal játszó Hollandia (12) is szerezhet többet, és akkor ott vagyunk, hogy a többit már nézni sem kell, máris a negyedik kalapban vagyunk! 

No és akkor itt visszakanyarodhatunk a korábbi felvetéshez:

hiába van meg az Eb-szereplés, messze nem tét nélküli az utolsó meccsünk, hiszen ha nem kapunk ki, a második kalapnál rosszabbak nem lehetünk, ha bukjuk az elsőséget, akkor harmadik kalaposnál jobbak fixen nem leszünk, és igencsak jó esély van arra, hogy a negyedik kalapba csúszhatunk.

Az Eb lebonyolítása – négy pont gyakorlatilag továbbjutást ér

Márpedig azt épp az előző kontinensviadal (Franciaország, Németország, Portugália) és a mostani Eb-selejtezős csoportkör csapatait figyelve aligha kell ecsetelni, hogy mennyivel jobb helyzetbe lehet kerülni egy jobb besorolással.

Ha ugyanis csoportelsőként második kalaposak lennénk, akkor azért a harmadik-negyedik hatosokból azért lehetne olyanokat találni, amelyek ellen reális győzelmi esélyekkel készülődhetnénk.

A lebonyolítás ugyanis maradt az előző kettőhöz hasonló: a hat kvartett első két helyezettje, valamint a hat csoportharmadikból a négy legjobb jut be a nyolcaddöntőbe, ez négy ponttal mindkét esetben mindenkinek megvolt, vagyis egy győzelem és egy döntetlen gyakorlatilag fix továbbjutást ér.

Nem tudjuk kellően hangsúlyozni tehát, mennyire fontos lehet, hogy Montenegró ellen jól szerepeljen az együttes...

A 2024. június 14-én rajtoló tornát egyébként tíz német városban (Berlin, Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Lipcse, München, Stuttgart) rendezik meg, az elődöntőt Dortmundban és Münchenben, a július 14-i finálét Berlinben tartják.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott az Eb-selejtezőkön?

  • 9939
    Csoportelsőként a második kalapba kapunk besorolást
  • 2933
    Csoportelsők leszünk, valami csoda folytán pedig még az első kalap is összejön
  • 1690
    Elbukjuk az elsőséget, és a harmadik kalapba kerülünk
  • 895
    Nem csupán csoportmásodikak leszünk, még a negyedik kalapba is csúszunk

(Borítókép: A Bulgária– Magyarország  Eb-selejtező utáni ünneplés 2023. november 16-án. Fotó: Szigetváry Zsolt / MTI)

Rovatok