Index Vakbarát Hírportál

Csoportelsőként a második kalapból várjuk az Eb-sorsolást, megmutatjuk, mit jelent ez!

2023. november 20., hétfő 06:25

A magyar labdarúgó-válogatott Montenegró 3–1-es legyőzésével vasárnap bebiztosította csoportelsőségét is az Európa-bajnoki kvalifikáció mellett. Hogy mit jelent ez Marco Rossi együttese számára, mely csapatokat kerüljük el már biztosan a németországi tornán, illetve, hogy mi lesz a sorsolás és a torna lebonyolítása? Tartsanak velünk, mindenre válaszolunk!

Történelmi esélyünk volt, éltünk vele!

A mieink az 1960-as és az 1972-es négyes döntő után 2016-ban kvalifikáltak legközelebb az akkor már 24-esre duzzasztott mezőnybe, ugyanúgy pótselejtezőről, ahogyan a 2021-re halasztott, részben hazai rendezésű kontinensviadalra.

Mint azt a selejtezőcsoport megkezdése előtt jeleztük, a Nemzetek Ligája-remeklésnek köszönhetően sosem látott esély tárult a mieink elé, és ezzel élni is tudtak Marco Rossi fiai, így a magyar válogatott 52 év után jutott ki automatikusan egy Európa-bajnokságra – összességében az ötödik, sorozatban a harmadik magyar szereplést kiharcolva a kontinensviadalon.

A szerbek elleni oda-vissza siker után azért döcögött kicsit a szekér, Litvániában kétgólos hátrányból ikszeltünk, Bulgáriában 97. perces öngóllal, és a Montenegró elleni zárás második félidejének derekáig ugyancsak hátrányban voltunk.

Jött azonban a Szoboszlai Dominik-show, két remek gól, egy gólpasszal felérő szabadrúgás, a vége megérdemelt siker (3–1), és csoportelsőség.

Európa-bajnoki selejtezők, 10. (utolsó) játéknap

Magyarország–Montenegró 3–1 (0–1)

Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. V: Makkelie (holland)

Magyarország: Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 95.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám (Németh A., 77.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Montenegró: Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Veszovics (M. Vukcsevics, 55.), Jankovics (Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics. Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics

Gólszerző: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), ill. Rubezsics (36.)

A csoport másik mérkőzésén

Szerbia–Bulgária 2–2 (Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)

A G CSOPORT VÉGEREDMÉNYE                     
1. MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7  9 18
2. Szerbia 8 4 2 2 15–9  6 14
3. Montenegró 8 3 2 3  9–11 –2 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 8 4 4  7–14 –7   4

No de mit is jelent ez nekünk?

Mindjárt kitérünk erre, de előbb vegyük sorra a többi csoportot!

17 gárda már kiharcolta Eb-szereplését 

Németország rendezőként már 2018 szeptembere óta készülhet a 2024-es tornára, 2023. október 13-án Belgium, Franciaország és Portugália, két nappal később Spanyolország, Skócia és Törökország is bebiztosította a helyét a legjobb 24 között.

Október 16-án Ausztria, egy napra rá Anglia is kiharcolta, hogy részt vehessen a jövő évi kontinensviadalon, csütörtökön pedig Magyarország mellett Szlovákia is csatlakozott az így már 11 tagú mezőnyhöz.

Pénteken Albánia és Dánia, szombaton Hollandia, Románia és Svájc, vasárnap pedig a mieink csoportjában Szerbia is biztosította a helyét a legjobb 24 között – így már csak hét hely kiadó.

Az is eldőlt már, hogy Anglia, Belgium, Dánia, Franciaország, Magyarország, Portugália és Spanyolország csoportelsőként, Ausztria, Hollandia, Skócia, Szerbia és Szlovákia pedig csoportmásodikként kvalifikált.

Így áll a további mezőny

Az A, az F, a G és a J csoport már véget ért, innen már minden eredményt ismerünk. A B-ben is tudjuk már az első kettő pontos sorrendjét, valamint azt is, hogy az I-ben Románia és Svájc zár továbbjutó helyen, a bukaresti keddi meccs tétje, hogy vendégsikerénél utóbbi lesz első, hazai sikernél vagy döntetlennél pedig keleti szomszédunk.

A C jelű ötösben Anglia mögött az olaszok állnak kedvezőbb helyzetben, az ugyancsak 13 pontos ukránok elleni hazai siker azt jelenti, hogy Leverkusenben egy iksz is elég az Eb-szerepléshez, a kék-sárgáknak győzelem kell a kijutáshoz.

A D-ben Wales jereváni botlásával nagy esélyhez jutottak a horvátok, hiszen ha megverik otthon Örményországot, akkor mindegy, mi történik a már fixen továbbjutó törökök cardiffi vendégjátékán, a vb-bronzérmes jut ki.

Az E-ben Albánia mögött a csehek vannak már fél lábbal az Eb-n, ha otthon nem kapnak ki Moldovától, utazhatnak is Németországba, ha a vendégek nyernek, akkor ők – ez esetben Tiranában még egy feröeri siker is beleférne az éllovasnak, de ha a „sasok” nem kapnak ki a sereghajtótól, akkor így is, úgy is Albánia az első.

Utolsóként a H csoportról kell beszélnünk, ahol Dánia mellett a Szlovénia–Kazahsztán zárómeccs győztese készülhet a kontinensviadalra, mivel előbbi egy ponttal előzi riválisát, így a hazaiaknak Ljubljanában egy iksz is elég ehhez.

A pótselejtező jelen állás szerint

A záró két nap előtt úgy állunk, hogy az A liga ágán Lengyelország biztosan playoffos, Finnország még nem tudja, hogy az A vagy a B ligában lesz-e a 3. kiemelt. Izrael és Bosznia viszont fixen a B-ben viaskodik, méghozzá külön ágakon, mivelő előbbi lesz az első, utóbbi a második kiemelt.

A C-ben is egész sok az ismert szereplő, Grúzia lesz az első kiemelt, Görögország a második, Luxemburg pedig a harmadik vagy a negyedik.

Ha most érne véget a selejtező, akkor Wales, Ukrajna, Izland, Kazahsztán és Észtország készülhetne még a pótkvalifikációra.

Minden, amit a sorsolásról tudni kell

A 2024-es Európa-bajnokság csoportkörének beosztását december 2-án 18 órakor, Hamburgban sorsolják ki.

AZ EGYÜTTESEKET AZ EURÓPA-BAJNOKI SELEJTEZŐSOROZAT VÉGEREDMÉNYÉNEK MEGFELELŐEN RENDEZIK KALAPOKBA.

Az biztos, hogy Németország rendezőként az első kiemelést kapja meg, és az A csoport első helyére jut.

Ezzel marad öt hely az első kalapban, ami az öt legjobb csoportgyőztesnek jár, ezt pedig a megszerzett eredmények alapján összegzik: az ötcsapatos csoportok minden eredménye számít, ott, ahol hat válogatott viaskodik, az utolsóként záró elleni két eredmény kiesik.

Így mindenkinek nyolc lejátszott meccse lesz az összevetésben, amelyben a Montenegró elleni sikerrel jelenleg a hatodik helyen állunk, viszont előzni már biztosan nem tudunk, így fixen a 2. kalapba kerülünk.

Az is eldőlt, hogy Portugália, Franciaország, Spanyolország és Belgium is az 1. kalapba nyer besorolást, de nyugodtan vegyük fixre a hárompontos és 11 gólos előnyben lévő angolok helyét is.

Ezen a ponton az biztos, hogy Dániával és Ausztriával nem kerülhetünk egy csoportba az Európa-bajnokságon, és ha most érne véget a selejtezősorozat, akkor Törökországgal, Albániával és Romániával is csak a kieséses szakaszban találkozhatnánk.

Az Eb-selejtező jelenlegi rangsora   
1. J Portugália 8 8 30–2 28 24 1. kalap
2. B Franciaország 7 7 27–1 26 21 1.
3. A Spanyolország 8 7 1 25–5 20 21 1.
4. F Belgium 8 6 2 22–4 18 20 1.
5. C Anglia 7 6 1 21–3 18 19 1.
6. G MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7 9 18 2. kalap
7. D Törökország 7 5 1 1 13–6 7 16 2.
8. H Dánia 7 5 1 1 13–7 6 16 2.
9. E Albánia 7 4 2 1 12–4 8 14 2.
10. I Románia 7 3 4 9–5 4 13 2.
11. F Ausztria 8 6 1 1 17–7 10 19 2.
12. A Skócia 8 5 2 1 17–8 9 17 3. kalap
13. J Szlovákia 8 5 1 2 13–8 5 16 3.
14. B Hollandia 7 5 2 11–7 4 15 3.
15. G Szerbia 8 4 2 2 15–9 6 14 3.
16. D Horvátország 7 4 1 2 12–4 8 13 3.
17. C Olaszország 7 4 1 2 16–9 7 13 3.
18. H Szlovénia 7 4 1 2 12–8 4 13 4. kalap
19. E Csehország 7 3 3 1 9–6 3 12 4.
20. I Svájc 7 2 5 17–9 8 11 4.
Félkövérrel a már biztosan Eb-szereplőket jelöltük   
Félkövérrel és aláhúzottan a már fixen csoportelsőként kijutókat
Dőlttel pedig azokat, akik még nem biztosították be a helyüket

Az Eb lebonyolítása – négy pont gyakorlatilag továbbjutást ér

Az előző kontinensviadalon alaposan belehúztunk a negyedik kalapból, hiszen Németország, Franciaország és Portugália érkezett, közülük most legfeljebb az egyik gárda jöhet a mi csoportunkba.

Miután a 2. kalapba kerültünk, jön mellénk két nem csoportgyőztes, Ausztria a legjobbként felcsúszik mellénk, utána a hat legjobb lesz a harmadik kalapban, a három legrosszabb második pedig megy a negyedikbe a három pótselejtezőssel együtt.

A LEBONYOLÍTÁS MARADT AZ ELŐZŐ Két európa-bajnoksághoZ HASONLÓ: A HAT KVARTETT ELSŐ KÉT HELYEZETTJE, VALAMINT A HAT CSOPORTHARMADIKBÓL A NÉGY LEGJOBB JUT BE A NYOLCADDÖNTŐBE, EZ NÉGY PONTTAL MINDKÉT ESETBEN MINDENKINEK MEGVOLT, VAGYIS EGY GYŐZELEM ÉS EGY DÖNTETLEN GYAKORLATILAG FIX TOVÁBBJUTÁST ÉR.

A 2024. június 14-én rajtoló tornát egyébként tíz német városban (Berlin, Dortmund, Düsseldorf, Frankfurt, Gelsenkirchen, Hamburg, Köln, Lipcse, München, Stuttgart) rendezik meg, az elődöntőt Dortmundban és Münchenben, a július 14-i finálét Berlinben tartják.

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27626
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12040
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9362
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4792
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4110
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!
Ha találkozni szeretne a a magyar válogatott szövetségi kapitányával, hogy dedikálja az új könyvet, ma kora délután megteheti. Részletekért kattintson ide!  

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. november 19-én. Fotó: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok