Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlaiék mintegy 10 millió eurót kerestek, de ez akár a többszörösére is nőhet

2023. november 20., hétfő 11:49

A magyar labdarúgó-válogatott ugyan már múlt csütörtökön bebiztosította részvételét a jövő évi Európa-bajnokságra, de vasárnap a csoportelsőség is biztossá vált a Montenegró elleni sikerrel. Ezzel Marco Rossi csapata sorozatban harmadszor kvalifikált a kontinenstornára, amely sikernek nemcsak sportszakmai, hanem komoly anyagi vonzata is van.

Hátrányból fordítva nyerte meg a válogatott utolsó selejtező mérkőzését vasárnap délután Montenegró ellen, amivel biztossá vált, hogy csoportelsőként, egyenes ágon kvalifikál a németországi Európa-bajnokságra. Szoboszlai Dominikék majd a második kalapból várhatják a csoportkör sorsolását, de azt már most tudjuk, hogy mennyit keresett sikerével a válogatott. 

Az Európai Labdarúgó-szövetség, tehát az UEFA emelte a jövő évi Európa-bajnokság díjalapját, amely eléri a 371 millió eurót. A szövetség minden kijutó országnak 9 és fél millió eurót utal, ennyit már egészen biztosan keresett a válogatott, de további sikerek esetén ez az összeg akár a többszörösére is emelkedhet. 

Az UEFA díjazása alapján a jövő nyári Európa-bajnokság csoportkörében minden döntetlen után 750 ezer euró a jutalom, míg egy győzelem 1 millió eurót ér – összegezte a sportal.rs.

Abban az esetben, hogyha a magyar válogatott továbbjutna csoportjából, és kvalifikálna a legjobb 16 mezőnyébe, további 2 millió euró lenne a jussa, míg a negyeddöntős szereplés 3,25 millió eurót hozna a konyhára.

Legyünk bátrak, és gondoljunk bele, mi történne, ha még ezen is túljutna Marco Rossi csapata! Elődöntős szereplés esetén 5 millió euró a díjazás, a döntőbe jutásért pedig 7 millió euró jár. A németországi Európa-bajnokság győztese 10 millió euróval gazdagodik. Ennek értelmében a végső győztes akár 34 millió eurót is kereshet a nyáron. A csoportkör sorsolását jövő szombaton, december 2-án tartják.

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27627
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12040
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9362
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4792
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4110
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

Ha találkozni szeretne a a magyar válogatott szövetségi kapitányával, hogy dedikálja az új könyvet, hétfőn 13 órától Budapesten, a Mamutban megteheti. Részletekért kattintson ide!  

Rovatok