Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai megmutatta a montenegróiaknak, hová is érkeztek!

2023. november 19., vasárnap 19:06

Emlékezetes sajtótájékoztatóval zárta le Szoboszlai Dominik és Marco Rossi a 2023-as futballévet. A Liverpool klasszisa azt kérte, ne nevezzük őt sztárnak, a szövetségi kapitány pedig ismét leborult a magyar szurkolók és a közvélemény előtt, hiszen amilyen méltatásban nálunk része van, ahhoz Itáliában nem szokott hozzá.

A montenegrói szövetségi kapitány szerint Szoboszlai ellopta a show-t

A szenzációs második félidei játékkal 3–1-re megnyert Magyarország–Montenegró Európa-bajnoki selejtező után – melynek köszönhetően csoportelsőként kvalifikált a magyar válogatott a jövő évi németországi Eb-re – elsőnek Miodrag Radulovics, a vendégek szakvezetője értékelt:

„Igyekeztünk győzelemre játszani, sajnos rövid volt az idő a regenerálódásra, 72 óra telt csak el a legutóbbi meccs óta. Kapust kellett cserélnünk, két gólt rúgott Szoboszlai, ez a remek, Premier League-ben játszó sztár, aki villámgyőzelmet aratott felettünk.”

„Győzni kellett a továbbjutáshoz, önök szerezték az első gólt, sőt a bolgárok vezettek is a szerbek ellen, szóval egy pillanatig ott voltak az Eb-n...” – vetette fel egy montenegrói újságíró.

Győzni jöttünk ide. Szoboszlai négy játékosunkat is kicselezte, ez ellen nem lehet védekezni. Sajnos Szerbia és Magyarország ellen is a játékosok minősége döntött. Négy ziccerünk volt, a mi lehetőségeink nagyobbak voltak, mint azok, amelyekből a magyarok gólokat szereztek.

Van-e önben ambíció a folytatásra? – firtatták a vendégek riporterei.

„Erről most nem akarok beszélni, nagyon szép három év áll mögöttem. Dicsőség ezt az országot képviselni. Minden meccsünkön jobbak voltunk, mint amit az eredmények mutattak. Én szerettem volna kijutni az Eb-re, lehet, az én elvárásaim magasabbak voltak, mint a csapatom képességei.”

Szoboszlai Dominik: Mindig a csapat teljesíténye számít

Némi meglepetésre Szoboszlai Dominik csapatkapitány érkezett elsőnek a magyarok közül, nem pedig Marco Rossi szövetségi kapitány. 

Alább a Szoboszlainak feltett összes kérdést és az ő válaszait is elolvashatják.

Az, hogy világklasszis teljesítményt nyújtottam-e, most ne feszegessük. Úgy érzem, hozzátettem a csapat teljesítményéhez. Az én szememben mindig a csapatteljesítmény számít, ezúttal is így volt – mondta szerényen Szoboszlai.

A nyolcasuk (Marko Jankovics) egy kicsit felbosszantott, én szeretem ezt, mert ez kihozza belőlem a legjobbat. Aztán arra gondoltam, hadd lássa, hová is érkezett, és a végén megtudta, hogy hol van.

A csapat lelki tartásáról mi a véleménye?

Hátrányból egyenlítettünk, majd fordítottunk, szerintem ez mindent elmond. Ez azt mutatja, mentálisan erős a csapat, és soha nem adjuk fel. Akkor van vége a meccsnek, amikor a bíró lefújja. Mi mindig is az utolsó percig fogunk küzdeni, ezért is sikerült veretlenül végigmenni a selejtező nyolc meccsén.

Mikor volt az a pillanat, amikor magával ragadta a szurkolósereg?

Ennek alapnak kellene lennie, hogy a hazádat képviseled. Ez nem teher, hanem megtiszteltetés. Hatvanötezer ember mellettünk, ezt magunknak köszönhetjük. Korábban is voltak jó pillanatok, persze kevésbé jók is, de hát ilyen a futball. Mi minden egyes alkalommal megtesszük a magunkét, ezért vagyunk ilyen sikeresek. 

Ön szerint hogyan teljesít majd a magyar labdarúgó-válogatott a 2024-es Eb csoportkörében?

  • 27614
    Csoportmásodikként kerül a 16 közé.
  • 12035
    Csoportharmadikként végez, és jut nyolcaddöntőbe.
  • 9360
    Csoportelsőként jut tovább.
  • 4791
    Csoportharmadik lesz, de ez nem ér majd továbbjutást.
  • 4107
    Csoportjában a negyedik helyen végez, csak nézői leszünk az egyenes kieséses szakasznak.

Zárt kapuk előtt is kilőtte az Eb-re a válogatottat (Izland ellen), majd most 65 ezer ember előtt kiharcolta a csoportgyőzelmet. Mi a különbség?

Zárt kapuk előtt nem volt kellemes játszani, reméljük, ilyen soha többé nem lesz. Elképesztő érzés 65 ezer ember előtt hátrányból felállni, csoportelsőként kijutni, csak ezt tudom mondani.

Ilyen gólt élőben magyar pályán még nem láttunk, mint az első, amit ma este rúgott... Mikor tudatosult önben, hogy varázsolt?

Nehéz kérdés. Próbálom mindig a száz százalékot nyújtani, de úgy gondolom, még bennem is van több. Nagyon örülök neki, hogy sikerült, de nekem mindig is a csapat az első, a csapat érdekeit nézem. Ugyanúgy tudtam örülni Nagy Ádi góljának, mint az enyéimnek, még ha nem is úgy akarta...

Milyen érzés ennek a csapatnak a kapitánya lenni?

Egyszerű! Már csak azért is, mert senkinek sem kell elmondani, hogy mit kell csinálni, mindenki tudja a dolgát, és ismeri a céljainkat. A sorozat elején megbeszéltük, hogy harmadszor sorozatban jussunk ki. Miért ne? Teljesen mindegy, hogy kik alkotják az ellenfelet. Ez csapatjáték, és csapatként jók vagyunk. Még nagy céljai vannak ennek a fiatal csapatnak.

Sztárjátékos lennék? Ezt engedjük el...

Jóval nagyobb ma már a respektje ennek a csapatnak, mint három-négy éve volt? Végtére is ön sztárjátékos.

Sztárjátékos? Ezt engedjük el... Azt szeretném, hogy mindenki ugyanúgy viszonyuljon hozzám, ahogy én a többiekhez. Montenegróban Szavics azt mondta, jó lenne, ha tisztelnénk Montenegrót, hát mi sohasem néztük le az ellenfeleinket. Most már minket sem becsül le senki.

Mindenhol Szoboszlai-mezes kisgyerekek láthatók a városban. Ehhez mit szól?

Én nagyon büszke vagyok erre, ezt én is átéltem gyerekként, nekem is voltak példaképeim. Még csak 23 éves vagyok, nagyon fiatal, sokat kell tanulnom, de remélem, menni fog.

Marco Rossi: Sosem bíztak bennem ennyire, mint Magyarországon

És ezek után Marco Rossi következett, persze Szoboszlai vastaps kíséretében hagyta el a termet. A szövetségi kapitánynak feltett kérdéseket és az ő válaszait is alább olvashatják.

Azt mondta, megható lesz az ünneplés. Az lett?

Megünnepeltek bennünket, igen. Ha nem személyesen éled meg a pályán, akkor nagyon nehéz elmesélni. Az én pályafutásom során sohasem volt részem ilyen bizalomban, szeretetben, mint itt, Magyarországon. Ez még több is, mint amennyi a teljesítményünkért járna felém és Cosimo Inguscio, a segítőm felé. Már előlegezett bizalom is volt, a szakmaiságot mindig is tisztelték bennünk.

Mi hangzott el a szünetben? Mert a második félidő tényleg fantasztikus volt.

Mindig is mondtam, és Dominik is jelezte, hogy mi nagybetűs csapat vagyunk, amely kiváló játékosokból áll. Akit becserélek, az általában a legjobbat nyújtja, ezért hívok be 23 játékost a keretbe. Igaz, hogy az első félidő nem sikerült, tudtuk, hogy Montenegró mélyen fog védekezni, nem volt ritmusa a játékunknak, Montenegró diktálta igazából az első félidőt. Szünet után sikerült magasabb fokozatba kapcsolni, elsősorban Dominiknak hála. Nagyon örülök Nagy Ádám góljának, ami a második volt a válogatottban. Kár, hogy őt sokszor bírálják.

Mire büszkébb, a csoportelsőségre vagy a veretlenségre?

Mindkettőre. A győzelmek a teljesítményből fakadnak. Montenegró a 80. percig nem lőtt kapura, utána Dibusz három lövésből négyet védett. Bulgária ellen még jobban domináltunk, mégsem győztünk. Egyértelmű, hogy mi voltunk a legjobbak ebben a csoportban. Igaz, Szerbia ellen egy csipetnyi szerencsénk volt, viszont Litvánia ellen meg pechünk. Aki a szerencsénknek tulajdonítja a továbbjutásunkat, az nem ért a futballhoz.

Kérjük, méltassa Szoboszlai gólját! Sallai miért nem játszott?

Ami Dominiket illeti, mindig is mondtam, meggyőződésem, hogy minden edző sikere az általa irányított játékosok minőségén múlik. Nagyon örülök, hogy őt edzhetem, persze a többieket is. Nem véletlenül a Liverpoolban játszik, ő volt az, aki az egyensúlyt elbillentette ezen az estén a mi javunkra, ő képes arra, hogy megfordítsa a mérkőzés menetét, ahogy Izland ellen is tette. A segédeim azt mondták akkor, a Covid-járvány idején játszott meccsen, amikor betegeskedtem, hozzam le, mert elfáradt, de én bennhagytam.

Liverpoolban is végigjátssza a meccseket, Klopp ugyanúgy bízik benne, ahogy én. Már régebben is mondtam, hogy topjátékos lesz, amint több gólt lő. Hát most ez volt. Persze, már most is állandó veszélyt jelent az ellenfél kapujára.

Roliról szólva, őt is maximálisan tisztelem, azért is ültettem le a kispadra, hogy megadjam neki a lehetőséget, hogy együtt ünnepeljen a csapattal. De meg sem fordult a fejemben, hogy beküldjem, mert nem akartam kockáztatni a felépülését, ezt a Freiburggal is megbeszéltük.

Az a kép alakult ki, hogy a nagyok ellen már jók vagyunk, de a kicsik ellen még nem tudunk dominálni. Most ebben is előreléptünk?

Alapvetően nem értek egyet, látják, Albánia hol tart, én akkor is mondtam, Albánia valójában nagy csapat. Fernando Broja most sérült, de tizenöt játékosuk játszik topligákban. Viszont nincs olyan története, mint Magyarországnak. Ha nekünk sikerülne megverni Európa legerősebb csapatait, továbbá a papírformát is mindig tudnánk érvényesíteni, akkor az első ötben lennénk Franciaország, Spanyolország társaságában. Azért kell dolgoznunk, hogy ne csak 7-8 topligás játékosunk legyen. Sohasem panaszkodtam, hallottatok már panaszkodni? Az első félidőben tényleg nem voltunk jók, és olykor be tudtak bennünket fűzni.

Azzal Rossi is távozott, mintegy lezárva a futballévet, természetesen tapsvihartól kísérve. 

Kíváncsi a magyar válogatott szövetségi kapitányának eddigi karrierjére és életére? Megjelent az IndaPress kiadásában Folytassa, Mister! címmel Marco Rossi életrajzi könyve, exkluzív fotókkal és soha nem hallott történetekkel. Kattintson ide a könyv megvásárlásához!

Európa-bajnoki selejtezők, 10. (utolsó) játéknap

Magyarország–Montenegró 3–1 (0–1)

Budapest, Puskás Aréna, 60 000 néző. V: Makkelie (holland)

Magyarország: Dibusz – Balogh B., Lang, Szalai A. – Bolla (Nego, a szünetben), Nagy Á. (Szuhodovszki, 95.), Styles (Horváth K., 64.), Nagy Zs. – Szoboszlai, Gazdag (Kalmár, a szünetben) – Ádám (Németh A., 77.). Szövetségi kapitány: Marco Rossi

Montenegró: Mijatovics (Djukics, 58.) – Rubezsics (Raicskovics, 76.), Szavics, Vujacsics – Veszovics (M. Vukcsevics, 55.), Jankovics (Radulovics, 70.), Kucs, Camaj (Krsztovics, 70.), A. Vukcsevics – Oszmajics, Jovetics. Szövetségi kapitány: Miodrag Radulovics

Gólszerző: Szoboszlai (67., 68.), Nagy Á. (93.), ill. Rubezsics (36.)

A csoport másik mérkőzésén

Szerbia–Bulgária 2–2 (Veljkovics 17., Babics 82., ill. Ruszev 59., Deszpodov 69.)

A G CSOPORT VÉGEREDMÉNYE                     
1. MAGYARORSZÁG 8 5 3 16–7  9 18
2. Szerbia 8 4 2 2 15–9  6 14
3. Montenegró 8 3 2 3  9–11 –2 11
4. Litvánia 8 1 3 4  8–14 –6   6
5. Bulgária 8 4 4  7–14 –7   4

(Borítókép: Kaszás Tamás / Index)

Rovatok