Index Vakbarát Hírportál

A FIFA-elnök kiakadt a brazil–argentin balhéra

2023. november 23., csütörtök 15:29

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) elnöke közleményben ítélte el a keddi Brazília–Argentína világbajnoki selejtező előtt a Maracana Stadionban történt erőszakos eseményeket – számolt be róla az MTI.

A sportvezető a meccs másnapján üzent közösségi oldalán, melyen azt írta, hogy a futball valamennyi szereplőjének, játékosoknak, edzőknek a személyzet tagjainak is joguk van ahhoz, hogy biztonságban legyenek és élvezhessék a játékot, s arra utasítja valamennyi illetékest, hogy ezeket a feltételeket biztosítsák a mérkőzéseken.

Nincs helye erőszaknak a pályán és azon kívül

– jelentette ki Infantino.

A vendég argentinok 1–0-s sikerével zárult meccs félórás csúszással kezdődhetett csak el, a himnuszok alatt ugyanis a vendégdrukkerek összecsaptak a hazaiakkal, majd a brazil rendőrök vetettek véget a rendbontásnak.

A nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi vezette argentin futballisták előbb kimentek a szurkolókhoz, hogy megnyugtassák őket, majd az öltözőbe vonultak, ahonnan több mint tíz perc után tértek vissza a pályára.

Messi később azt nyilatkozta, hogy rossz volt látni, amint a rendőrök ütlegelik szurkolóikat, ráadásul a lelátón több csapattársának is ott voltak a családtagjai.

A brazilok először veszítettek hazai pályán vb-selejtezős mérkőzést – és már csak egy veretlen gárda maradt a világon. A selecaónak eddig 51 győzelem és 13 döntetlen volt a mérlege, azt követően, hogy sikerrel debütáltak 1954. március 14-én, Chile együttese ellen (1–0).

Brazília azzal, hogy a Maracana Stadionban alulmaradt a vb-címvédő Argentínával szemben, az eddigi legrosszabb szezonját zárja 2023-ban, mivel kilenc mérkőzéséből csupán hármat nyert meg egy döntetlen és öt vereség mellett. Ez 56 százalékos negatív csúcsot jelent. A gárda korábbi legrosszabb mutatója az egy évben elvesztett mérkőzések arányát illetően 44, illetve 40 százalékos volt: előbbit 1963-ban produkálta, amikor 18-ból nyolc meccsén kapott ki, míg 2001-ben 20-ból nyolcon maradt alul. Ráadásul negatív sorozata 2024-ben folytatódhat, merthogy jövő évi első két fellépésén, márciusban roppant erős európai ellenfelek következnek számára: az angolok a Wembley Stadionban, a spanyolok pedig a madridi Santiago Bernabéuban fogadják barátságos mérkőzésen.

Rovatok