Index Vakbarát Hírportál

Veszélybe kerülhet a német válogatott kulcsjátékosának Európa-bajnoki szereplése

2023. december 5., kedd 09:13

Hátsérülése miatt veszélybe kerülhet az Európa-bajnoki szereplése Marc-André ter Stegennek, a magyarokkal azonos csoportba sorsolt német labdarúgó-válogatott első számú kapusának.

Az El Mundo Deportivo című spanyol sportnapilap értesülése szerint az FC Barcelona orvosi stábja még nem döntött a műtéti beavatkozásról, de a konzervatív kezelési módok nem hozták meg a várt eredményt, azaz a hálóőr továbbra is fájdalmakkal küzd.

A 31 éves Ter Stegen hátproblémája miatt kihagyta a katalán csapat legutóbbi három mérkőzését, amelyeken a fiatal Inaki Pena helyettesítette.

Amennyiben operációra lenne szükség, az jelentősen befolyásolhatja az Eb-t házigazdaként váró német válogatott kapusposztját. A Nationalelf kapuját 2010 óta minden nagy nemzetközi tornán Manuel Neuer védte, azonban a Bayern München kapusa tavaly decemberben síbalesetben eltörte a lábát, azóta Ter Stegen volt a németek kezdő hálóőre.

A magyar és a német válogatott az A csoport második fordulójában találkozik egymással: a két csapat június 19-én Stuttgartban csap össze.

Az A csoport teljes programja:

1. forduló
június 14., München: Németország–Skócia 21:00
június 15., Köln: Magyarország–Svájc 15:00

2. forduló
június 19., Stuttgart: Németország–Magyarország 18:00
június 19., Köln: Skócia–Svájc 21:00

3. forduló
június 23., Frankfurt: Svájc–Németország 21:00
június 23., Stuttgart: Skócia–Magyarország 21:00

Rovatok