Index Vakbarát Hírportál

Stieber pazar gólja lett a Debrecen veszte a fővárosban

2023. december 9., szombat 15:49

Az előző kiírásban bronzérmes Debrecen 2–1-re kikapott az újonc MTK Budapest vendégeként a labdarúgó NB I 16. fordulójának első szombati mérkőzésén. Az Újpest hiába vezetett Ambrose góljával Zalaegerszegen, sorozatban hatodszor sem nyert a bajnokságban.

A Debrecen sokkal jobban kezdte a mérkőzést, egyértelműen irányította a játékot, ráadásul fölénye nem is volt meddő, mert futballistáinak többször sikerült helyzetbe kerülniük – kezdte beszámolóját a Magyar Távirati Iroda. A hajdúságiak játékából kizárólag a gól hiányzott, Demjén eszén viszont nem tudtak túljárni.

A kihagyott lehetőségek megbosszulták magukat, ugyanis az MTK egyetlen olyan támadásából, amikor eljutott az ellenfél kapujáig, szerencsés körülmények között megszerezte a vezetést: Thian lövése irányt változtatott egy debreceni védőn, a labda így vágódott a debreceni kapuba. A gól valamelyest megtörte a vendégek lendületét, akik így is jóval többet birtokolták a labdát, azonban a szünetig újabb lehetőségük már nem volt (1–0).

Térfélcserét követően sem változott a játék képe, azaz a Debrecen támadott, az MTK kizárólag a védekezésre összpontosított, viszont a Loki ezúttal az első helyzetét kihasználva egyenlített Szécsi góljával. Meglepő módon a fővárosiaknak tett jót a bekapott gól, ezt követően ugyanis sokkal bátrabban lendültek támadásba a labdaszerzéseket követően, még helyzetük is akadt. A DVSC mezőnyfölényben futballozott a hátralévő időben, de a hazaiak kontrái ígéretesebbek voltak, a hajrában egy ilyen akció végén a csereként beállt Stieber rendkívül okos és pontos csavarással eldöntötte a három pont sorsát az MTK javára (2–1).

Zalaegerszegen sem tudott nyerni az Újpest

Az Újpest 1-1-es döntetlent játszott a Zalaegerszeg vendégeként, ezzel sorozatban a hatodik bajnokiján maradt nyeretlen, igaz, legalább öt meccs után először nem kapott ki az NB I-ben. 

A találkozón feledhető első félidő után a Csoboth Kevin cselei után elé pattanó labdából Peter Ambrose góljával szerezte meg a vezetést az Újpest. A ZTE azonban hátrányban ritmust tudott váltani, többször is tizenhatosa előterébe szorította a vendégcsapatot, amelyet Molnár Zsombor bravúrjai mellett kétszer a kapufa is kisegített. A végjátékban azonban így is összejött az egyenlítés a házigazdáknak, a 86. percben egy rövidre sikerült felszabadítás után Medgyes Sinan lövése talált utat a bal alsóba (1–1).

A hajrában a ZTE a győzelem megszerzéséért rohamozott, ezen erőfeszítéseket azonban nem koronázta siker, így végül megosztoztak a felek a pontokon.

A Debrecen és az MTK 24–24 ponttal az 5. és a 6. helyen található, az Újpest 21 ponttal a 7., a Zalaegerszeg 15-tel maradt a 10. és a forduló végére akár vissza is csúszhat a kiesőzónába.

OTP Bank Liga, 16. forduló:

vasárnap játsszák:

pénteken játszották:

(MTI/Index)

Rovatok