Index Vakbarát Hírportál

Bajnokok Ligája-győztes vinné Dárdai Bencét a Herthától

2023. december 12., kedd 09:58

Német sajtóhírek szerint olasz élcsapatok, az AC Milan és a Juventus után a holland rekordbajnok Ajax Amsterdam is bejelentkezett a Hertha Berlinben futballozó Dárdai Bencéért.

A 17 esztendős, német U-válogatott középpályás nyáron állítólag a Borussia Mönchengladbach invitálására mondott nemet, hogy vezetőedzőként dolgozó édesapja, Dárdai Pál kezei alatt pallérozódhasson tovább. Ugyanakkor a szerződése – amely még csak nem is profi státuszú – 2024 nyarán lejár, ez pedig bizonytalanná teszi a jövőjét a Herthánál.

„Szinte lehetetlen lesz Berlinben tartani” – írja az értesüléssel kapcsolatban az ASB Zeitung, amely kiemeli, az Ajax ugyan nem a legfényesebb napjait éli Hollandiában, így is csábító opciót jelenthet a legkisebb Dárdai számára.

Tény, a négyszeres BEK/BL-győztes november elején még – óriási meglepetésre – kieső helyen tanyázott az Eredivisie-ben, azóta azonban magára talált, legutóbbi hét bajnokiján veretlen, hatot meg is nyert. Ezzel feljött egészen az ötödik pozícióig.

A Hertha hasonlóan mély gödörben volt a szezon elején, az elmúlt hetekben azonban szintén kimagaslóan teljesít, így négy pontra megközelítette az osztályozós helyen álló Hamburger SV-t a német másodosztályban.

Dárdai Bence jelenleg sérülés miatt nem bevethető, november elején történt bokasérüléséig azonban nyolc bajnokin és egy kupameccsen is lehetőséget kapott a felnőtteknél.

 

Rovatok