Index Vakbarát Hírportál

A Ferencváros edzőjében maradt hiányérzet a Fiorentina elleni meccs után

2023. december 15., péntek 06:55

A Ferencváros labdarúgócsapata csütörtökön hazai pályán 1–1-et játszott a Fiorentinával, így bejutott az Európa-konferencialiga kieséses szakaszába. A meccs után a vendégek edzője, Vincenzo Italiano megdicsérte a magyar bajnokot, míg hazai oldalról a csapatkapitány, Dibusz Dénes elárulta, taktikus alapokra helyezték a játékot a második félidőre.

Vincenzo Italiano, a Fiorentina edzője kifejezte örömét, miután összejött számukra a csoportelsőség. A szakember szerint fontos volt, hogy behúzták a kvartettet, mert így egy körrel kevesebbet kell játszaniuk.

„Jó meccs volt a mai, akár veszíthettünk is volna, de persze az is benne volt, hogy győztesen hagyjuk el a pályát. Nagyon jó meccsnek voltunk szemtanúi” – tette hozzá Italiano, aki szerint fontos volt, hogy 1–0 után nem hagyták, hogy a Fradi meglépjen tőlük.

A Ferencváros vezetőedzője, Dejan Sztankovics azt mondta, maradt benne egy kis hiányérzet, de azért nem elégedetlen, mert egy nagyon jó Fiorentinával találkoztak, amely az utolsó 30 percben „ment előre, mint a tank”.

Boldog vagyok, hiszen továbbmentünk a csoportból, és ez volt az elsődleges cél. Öt hónap alatt 33 mecset játszottunk, nagyon kemény menetelés volt, mások egy egész bajnokság alatt kapnak ennyi terhelést. Büszke vagyok a srácokra

 jegyezte meg a szerb szakvezető.

Sztankovics hangsúlyozta: nagyon erős csapat a Fiorentina, ezért nagy szó, hogy egyszer sem kaptak ki a firenzeiektől.

A kérdésre, miszerint képes lehet-e a Fradi egy menetelésre az Ekl-ben tavasszal, így válaszolt:

Nem szeretnék hiú ábrándokat kergetni. Én a munkában, az őszinteségben és a csapatszellemben hiszek. Mindig a következő meccsre fókuszálunk, aztán meglátjuk, mi következik utána.

A Ferencváros edzője Katona Bálintot is dicsérte, szerinte a 21 éves középpályás rendkívül tehetséges, csütörtök este pedig bizonyosságot szerzett arról, amit már eddig is tudott róla.

„A szünetben beszéltük, hogy még ha nem is szép dolog, próbáljuk meg kicsit csalni a játékot”

„Nagyon örülünk neki, hogy sikerült olyan eredményt elérni a mai mérkőzésen, ami elég volt a továbbjutáshoz. Azt gondolom, hogy volt esély arra is, hogy három pontot szerezzünk, és csoportelsőként zárjunk, de azt hiszem, egyáltalán nem lehetünk elégedetlenek ezzel az eredménnyel, meg ezzel az egész csoportkörrel. Veretlenül sikerült zárni, ez szerintem nagyon nagy dolog. Úgyhogy várjuk a tavaszi folytatást” – kezdte a mérkőzést követően a vegyes zónában Dibusz Dénes.

A Fradi a második félidő elején remekül kezdett, gyorsan vezetést szerzett, és akár növelhette is volna az előnyét, a Fiorentina egyenlítése után viszont úgy látszott, hogy inkább csak az iksz megőrzése volt a cél. A válogatott kapusánál érdeklődtünk is, hogy milyen érzések voltak a játékosokban a kapott gól után? Mentek volna még bátran előre a győzelemért és a csoportelsőségért, vagy inkább a biztos továbbjutást érő iksz megőrzése volt az elsődleges cél?

Hát szerintem látszott, hogy ez, igen – nevetett fel Dibusz. – A vezető gólunk után próbáltunk tényleg minimális rizikóval játszani, inkább hosszú labdákat rugdosni. Igazából erről is beszéltünk a szünetben, hogy még ha nem is túl szép dolog, de csaljuk a hátralevő időt, próbáljunk minél több játékmegszakítással, és ahogy lehet, »elcsalva« gyakorlatilag picit a második félidőt, ameddig nyilván az eredmény nekünk jó. Legfontosabb az volt, hogy meglegyen a továbbjutás, és szerencsére sikerült elérni. Én azt gondolom, hogy az egyik csapat sem forszírozta a nyolcvanadik perc után azt, hogy meglegyen a három pont. Nyilván a Fiorentinának így biztos volt a csoportelsősége, nekünk biztos volt a továbbjutásunk, úgyhogy ez egy jó eredmény volt mindkét csapat számára. Azért még így is adódott előttük egy-két olyan lecsorgó labda a vége felé, amiből akár kialakulhatott volna helyzet, de szerencsére mindig tudtunk tisztázni. Nekünk most a mérkőzés végén annyira már nem jöttek a lehetőségek, de tényleg a legfontosabb az volt, hogy legyen meg az az egy pont, és nagyon örülünk neki, hogy ez sikerült.

Kristoffer Zachariassen épp a legfontosabb időszakban találta meg a góllövő cipőjét az Európa-konferencialigában, az első négy csendes meccs után a Csukaricski és a Fiorentina hálóját is bevette.

„Remek a hangulat az öltözőben a lefújás után, kicsit döcögősebb időszak van a hátunk mögött, úgyhogy nagyon jó érzés, hogy ünnepelhetünk. Ez egy nagyon színvonalas és erős csoport volt, akár az Európa-ligában is lehetett volna, úgyhogy nagyon örülünk, hogy továbbjutottunk” – mondta a mérkőzést követően.

A gólját firtató kérdésre elmondta, hogy Marquinhos akciója után Abu Fani beadásába próbálta beletenni a lábát, kicsit mögé érkezett, de elég tisztán el tudta találni, és szerencsére bement. A norvég futballista úgy érezte, volt esélyük megnyerni a mérkőzést, de ez a döntetlen egy nagyon jó eredmény a számukra.

Labdarúgás, Európa-konferencialiga, csoportkör, 6. forduló

F csoport

KAPCSOLÓDÓ
Megvan a mindenkinek jó iksz, továbbjutott a Ferencváros!

Megvan a mindenkinek jó iksz, továbbjutott a Ferencváros!

A Fiorentina ellen otthon sem kapott ki a magyar bajnok.

Ferencváros–AFC Fiorentina (olasz) 1–1 (0–0)

Budapest, Groupama Aréna. V: Branco Godinho (portugál)

Ferencváros: Dibusz – Makreckis, I. Cissé, Aaneba, Civic (Botka, 65.)  Abu Fani, Esiti (Ben Romdan, 79.)  Katona (Besic, 79.), Zachariassen, Marquinhos  Varga B. (Lisztes K., 58.). Vezetőedző: Dejan Sztankovics

Fiorentina: Christensen  Kayode, Ranieri, Milenkovics, Parisi  Mandragora Nzola, 63.), M. Lopez  N. González (Ikoné, 20.), Barák, Brekalo (Kouamé, 63.)  Beltrán. Vezetőedző: Vincenzo Italiano

Gólszerző: Zachariassen (48.), ill. Ranieri (73.)

KRC Genk (belga)-Csukaricski (szerb) 2–0 (Heynen 21., Paintsil 57.)
Kiállítva: Matías Galarza (Genk, 33.)

A csoport végeredménye
1. Fiorentina 6 3 3 14–6 8 12
2. Ferencváros 6 2 4 9–6 3 10
3. Genk 6 2 3 1 8–5 3 9
4. Csukaricski 6 6 2–16 −14 0

(Borítókép: Dejan Sztankovics. Fotó: Szollár Zsófi / Index)

Rovatok