Index Vakbarát Hírportál

Kodro parádéjával kiütötte a Fehérvár az őszi bajnok Paksot

2023. december 16., szombat 14:34

A labdarúgó NB I 17. fordulójában az ősz két vidéki sikercsapata, a Fehérvár FC és a már téli bajnok Paks csapott össze. A tolnaiak egy hete 3–2-re legyőzték a Ferencvárost, most viszont beletörött Bognár Györgyék bicskája a nagyszerű formába lendült Vidibe, amely főképp a kétgólos Kenan Kodro remek teljesítményének és góljainak köszönhetően 3–0-ra kiütötte ellenfelét.

Ahogy a tudósító bandukol a Csíkvári úti Sóstói Stadion, a Fehérvár FC otthona felé (amit 2018 és 2023 között MOL Aréna Sóstónak hívtak a klubot öt éven át támogató szponzor után), jobb kéz felől ott van a temető, a ravatalozó homlokzatán a felirattal: Feltámadunk!

Momentán aligha van aktuálisabb szlogen a Fehérvár FC számára, hiszen a csapat tényleg halódó poraiból támadt fel, és kapaszkodott fel az NB I-es tabella harmadik helyére. Májusban csak szerencséjének köszönhetően menekült meg a kieséstől, majd a 2023–2024-es szezont is pocsékul kezdte Bartosz Grzelak edző legénysége: az első hat fordulóban összesen négy pontot tudott összeszenvedni, amivel sereghajtó volt.

Ehhez képest az utóbbi hat fordulóban öt győzelemmel és egy döntetlennel 16 pont a termés, a legyőzött ellenfelek között ott volt a Ferencváros is, ahogy a szombati vendég éllovas Paks áldozatai között is.

Örömteli statisztikai adat: a pályára kifutó 22 játékos között tizenkilenc magyar és csak három külföldi volt!

A meccs eredményétől függetlenül már őszi bajnok tolnai zöld-fehérek hármas nyerősorozattal érkeztek a szomszéd várba, a fiatalszabály miatt azonban a rutinos Szappanos Péter helyett a 19 éves Simon Barnabás állt a kapuban. 

A mérkőzés álomszerűen kezdődött, mármint a hazaiaknak: Gergényi hatalmas bal oldali bedobását követően Katona Mátyás már a 41. másodpercben közvetlen közelről megszerezte a vezetést a Fehérvárnak – 1–0. 

Az 5. percben Szabó János, a vendégek csapatkapitánya megsérült, Szélpál Norbert váltotta. A kezdeti sokkhatáson túltette magát a Paks, stílusosan támadott, és helyzetekig is eljutott. 

A 19. percben azonban egy varázslatos hazai támadást a spanyol–bosnyák Kenan Kodro koronázott meg góllal, Katona Mátyás beadását pöckölte az üres kapuba, 2–0. 

A játékrész hajrájában Kovács Krisztián 14 méteres, jobbról eleresztett rakétája majdnem kettétörte a keresztlécet, nagy szerencséje volt a Vidinek, hogy megúszta a gólt. 

Aztán Bogár játékvezető lefújta az első félidőt, amelyet látva cseppet sem csodálkoztunk, hogy a dobogó három helyéből kettőt ez a két csapat foglal el. 

A 49. percben bejött Böde Dániel Szabó Bálint helyére, ezzel Bognár György jelezte, nem adta fel még a meccset. A kapuban pedig Simont Szappanos váltotta. A 49. percben Kovács közeli lövését védte bravúrral Tóth Balázs

Nyomott a Paks, de eredmény nélkül. Kodro sárga lapot kapott, de nem érdemelte meg, majd a 60. percben Mezei szabadrúgását tolta szögletre Tóth Balázs. Bognár György neonzöld nyaksálja bizarr látványt nyújtott a kispadon. Bejött Haraszti Zsolt is, a vendégek remek rúgótechnikájú fedezete. Szabó Levente került helyzetbe a paksi kapu előtt, de Szappanos védett. 

A 68. percben Kodro eldöntötte a meccset.

Bal oldali beadás, majd visszafejelés után Christensen tálcán kínálta a labdát a baszkföldi bosnyáknak, aki 14 méterről beverte a kapu bal oldalába, 3–0.

Ez volt az Athletic Bilbao San Sebastian-i születésű korábbi sztárjának a 11. gólja ebben a bajnokságban, vezeti is a góllövőlistát.  

A hátralévő időben a Vidi húzta az időt, a Paks meg steril támadásokat vezetett Tóth Balázs kapujára. A 91. percben Kastrati közeli lövését védte bravúrral Szappanos. 

Győzelmével a Fehérvár 30 pontos, négy pontra megközelítette az éllovas Paksot. 

A nap további meccsein a Kisvárda kiütötte az Újpestet, a DVTK és az MTK pedig fordulatos összecsapáson ikszelt egymással.

Labdarúgó NB I, 17. forduló:

Fehérvár FC–Paks 3–0 (2–0)
Gólok: Kodro (2), Katona M.

Kisvárda–Újpest 4–0

Diósgyőr–MTK 3–3

Az élmezőny állása: 1. Paks 34 pont (32–21), 2. Ferencváros 30/16 meccs (39–19), 3. Fehérvár 30 (36–24) 

(Borítókép: Kenan Kodro, a Fehérvár, valamint Szélpál Norbert és Vas Gábor, a Paks játékosai a labdarúgó OTP Bank Liga 17. fordulójában játszott Fehérvár FC–Paksi FC-mérkőzésen a székesfehérvári Sóstói Stadionban 2023. december 16-án. Fotó: Vasvári Tamás / MTI)

Rovatok