Index Vakbarát Hírportál

Drámai végjátékban bukott pontokat a klub-vb-re készülő Manchester City

2023. december 16., szombat 18:03

A Manchester City drámai pontvesztéssel hangolt a klubvilágbajnokságra, az angol labdarúgó Premier League 17. fordulójában hazai pályán hiába vezetett a címvédő 2–0-ra a Crystal Palace ellen, utóbbi a hajrában szépített, majd a 95. percben értékesített büntetővel egyenlített, így a vége 2–2 lett!

Az angol bajnok, FA-kupa-, Bajnokok Ligája- és európai Szuperkupa-győztes manchesteriek a klubvilágbajnokság előtti utolsó mérkőzésüket játszották, és a sérült Kevin De Bruyne, Erling Haaland, Jérémy Doku trió hiányában is gyorsan ki akarták szolgálni az Etihad közönségét.

Az első negyedórában Julián Álvarez, Rúben Dias és Rodri is helyzetbe került, ám vagy a kapus hárított, vagy a védőkről pattant kapu mellé a labda.

A játékrész derekán aztán megszületett a vezetés, Phil Foden remek labdájával a leshatáron érkező Jack Grealish került ziccerbe, az angol szélső a bal alsóba lőtt (1–0).

Egymást követő harmadik bajnokiján talált be az Aston Villától érkező futballista.

Nem sokkal később Josko Gvardiol került ziccerbe, Dean Henderson viszont hárítani tudott, a játékrész végén pedig felpörögtek az események, előbb Foden távoli lökete oldalról rezgette meg a hálót, majd Jean-Philippe Mateta léphetett ki nagy helyzetben, Ederson a büntetőterület előtt felrúgta, de megúszta sárgával.

A játék képe alapján mindenképpen megérdemelt volt a hazai vezetés, a 74 százalékos labdabirtoklás és a 14–2-es lövési mutató is hűen tükrözte a felek közötti differenciát.

Az 53. percben újra betalált a házigazda, Julián Álvarez szabadrúgása érintés nélkül került a vendégek kapujába, de Rodri lesen zavarta a kapust, így ezúttal megúszta a Crystal Palace.

Egy perccel később Rico Lewis is eredményes volt, a VAR harmadszor is szolgálatba állt, de ezt már nem vonták vissza (2–0).

Bő egyórányi játékot követően Bernardo Silva tekert futtából 20 méterről a jobb felső irányába, Henderson nagy bravúrral védett, kis híján bele is sérült.

Lezárni viszont nem sikerült a meccset, és az utolsó negyedóra kezdetén a semmiből szépített a vendégcsapat, Jeffrey Schlupp bal oldali beadására Mateta érkezett középen, és az üres kapuba passzolt (2–1).

A 95. percben pedig jött a dráma, Foden rúgta fel ellenfelét a 16-oson belül, a tizenegyest Michael Olise higgadtan a jobb alsóba gurította (2–2).

Újabb gól már nem esett, a kedden a japán Urava Red Diamonds ellen klub-vb-elődöntőt játszó City ezzel három pontra van a vasárnap a Manchester Unitedet fogadó Liverpooltól – erről a találkozóról élő tudósítással jelentkezünk!

Kerkez Milos kezdőként lépett pályára a Lutont fogadó Bournemouthban, de ezt a meccset Tom Lockyear pályán történő összeesése miatt félbeszakították. 

Premier League, 17. forduló

Bournemouth–Luton 1–1 – félbeszakadt

Chelsea–Sheffield United 2–0

Manchester City–Crystal Palace 2–2

Newcastle United–Fulham 3–0

Burnley–Everton 0–2

Az élmezőny állása: 1. Liverpool 37 pont/16 meccs (36–15), 2. Arsenal 36/16 (33–15), 3. Aston Villa 35/16 (35–20), 4. Manchester City 34 (40–20), 5. Tottenham 33 (35–23), 6. Newcastle 29 (36–21), 7. Manchester United 27/16 (18–21)

(Borítókép:  Premier League – Manchester City v Crystal Palace – Etihad Stadion, Manchester, Nagy-Britannia – 2023. december 16-án. Fotó: Carl Recine / Reuters)

Rovatok