Index Vakbarát Hírportál

Szinte minden újság ezt a kiváló érdemjegyet adta Szoboszlai Dominiknek

2023. december 21., csütörtök 07:52 | aznap frissítve

„I'm back! Visszatértem!” – Arnold Schwarzenegger elhíresült mondatát idézhetné Szoboszlai Dominik a Liverpool–West Ham United (5–1) angol Ligakupa-mérkőzés után, amelyen az ő 25 méteres bombája nyitotta meg a gólok sorát. Az angol sajtó szuperlatívuszokban értékeli honfitársunk teljesítményét, szinte csak nyolcasokkal honorálják a lapok a nagyszerű produkciót. Biztató jel a szombati (18.30), Arsenal elleni rangadó előtt.

Szoboszlai Dominik visszatért az idény elején mutatott pazar formájához. Így lehetne értékelni a Liverpool magyar sztárjának teljesítményét a Carabao Kupa (Ligakupa) negyeddöntőjében a West Ham United ellen. Az 5–1-es győzelem azt jelenti, hogy az elődöntőben január 8-án a Fulham lesz a Vörösök ellenfele. 

Érdemes idézni a The Telegraph kritikáját, amely ezzel a címmel kezdődik:

A Liverpool motorja újra duruzsol, Szoboszlai Dominik visszatalált a legjobb formájához.

Az értékelés így folytatódik: „Szoboszlai Dominik mindenkit emlékeztetett, milyen nagyszerűen játszik ebben a szezonban, miközben a Ligakupa elődöntőjébe segítette a Liverpoolt. Bár sokan Curtis Jones dupláját emlegették a meccs után, mégis Szoboszlai 59 perces kabinetalakítása volt a mérkőzés fénypontja. Ezzel kitörölte a szurkolók memóriájából az utóbbi hetek problémáit, és megalapozta az 5–1-es győzelmet. Sorozatban harmadszor korán lecserélte Jürgen Klopp, de mennyire más volt ez a mostani, mint a két korábbi! Ezúttal azért kapta le a menedzser, hogy ünnepelhesse a közönség, míg a Crystal Palace és a Manchester United ellen csalódottan ballagott le a pályáról. Szoboszlainak nagyon kellett ez a mérkőzés, Klopp remek érzékkel játszatta középpályását, mintha csak érezte volna, hogy erre a sikerélményre van szüksége önbizalma helyreállításához.”

A lap hízelgő párhuzamot vont Cristiano Ronaldo és Szoboszlai rúgótechnikája között, kiemelve, hogy bombagóljánál ugyanúgy leszorított lábfejjel, teli rüszttel rúgta meg a labdát, ahogy a portugál zseni szokta.

De góljától eltekintve is úgy futballozott ezen az estén a magyar játékos, mintha bizonyítani akarná, az elmúlt hetek gyengélkedése csak egy múló epizód volt. A letámadást olyan elánnal csinálta, mint egy tigris, amikor pedig a Liverpoolhoz került a labda, mindig kérte azt, írja a The Telegraph.

És most a kiváló osztályzatok

Thisisanfield.com: 7. Kissé komótosan kezdte a meccset, felelőtlen volt a labdabirtoklásnál, ahogy a legutóbbi néhány meccsén is, de mindezt feledtette a hosszú sarokba küldött lapos bombagóljával, amivel felavatta az eredményjelzőt. Még nincs legjobb formájában, de helyes lépést tett a jó irányba.

Liverpoolecho.co.uk: 8. Sokkal jobb volt, mint a hétvégén, már a nagyszerű, távoli nyitógólja előtt volt egy veszélyes lövése. Duzzadt az energiától, de lecserélték.

Goal.com: 8. A magyar játékos kissé fáradtnak tűnt az utóbbi hetekben, de szerda este ismét régi fényében csillogott, és nagyon megérdemelte a gólját, amellyel feltörte a West Ham védelmét. Jót tehet neki az az extra pihenő, amit a 60. percben történt lecserélése jelent.

Onefootball.com: 8. Micsoda gól! Szoboszlai visszatért legjobb formájához ezzel a bombával, de ettől eltekintve is pompásan játszott, amivel megmutatta, mekkora veszélyt jelent az ellenfél kapujára.

90min.com:7. Újra formában, a gólja gyönyörű volt.

Dailymail.co.uk: 8. Az elején akadt egy-két túlságosan laza megmozdulása, de ezzel együtt legalább egy hónapja nem láttunk tőle ilyen jó teljesítményt. Az ő gólja volt a legszebb az öt közül, és ha egy kicsit szerencsésebb, még kettőt rúghatott volna. Akkor a legjobb, amikor engedélyt kap arra, hogy kalandozzon a pályán, a széleken.

Liverpoolworld.uk: 8. Sokkal inkább arra a Szoboszlaira emlékeztetett, akit a szezon elején láttunk. Hibátlan technikával bombázta a labdát a jobb alsóba, a meccs első gólját szerezve. Lecserélték egy óra után.

Eurosport.com: 8. Szoboszlai Dominik eddigi négy liverpooli góljából hármat a tizenhatoson kívülről lőtt. Ez mestersége címere. 

Anfieldwatch.co.uk: 8. Micsoda gól! Szoboszlai visszatért régi formájához.

Liverpool.com: 8. Energikusnak tűnt az első perctől kezdve, és megcsillogtatta csakis rá jellemző rúgótechnikáját, amikor 25 yardról bevette Areola kapuját. Egy óra elteltével pihenőt kapott.

S kysports.com: 8. 

Acefootball.com: 8.

Sports.yahoo.com: 8,4. A második legmagasabb osztályzat a csapatban a kétgólos Curtis Jonesé (9,2) után.

Fotmob.com: 8,4. Ennél a honlapnál is csak Jones kapott jobb érdemjegyet, 9,2-t, Szoboszlainál. 

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. december 20-án. Fotó: Andrew Powell / Getty Images)

Rovatok