Index Vakbarát Hírportál

Szoboszlai Dominik helye bombabiztos Jürgen Klopp álomtriójában

2024. január 6., szombat 10:41

Rájár a rúd mostanában a Liverpool csapatára. A Premier League éllovasa nélkülözni kénytelen az afrikai, illetve ázsiai kontinensbajnokságra elutazott Mohamed Szalahot és Vataru Endót. Szoboszlai Dominik, mint ismeretes, minimum a vasárnapi és a jövő szerdai hazai kupameccsekről hiányozni fog sérülés miatt, Alexis Mac Allister még épphogy, csak felépült. A Liverpool.com szerint Jürgen Klopp menedzser álomtriója a középpályán a Curtis Jones, Szoboszlai, Mac Allister hármas lenne, de különböző okokból eddig még csupán négy mérkőzésen sikerült őket együtt, egyszerre játszatni.

Curtis Jones, Szoboszlai Dominik, Alexis Mac Allister. Hármuk sorrendje tetszés szerint felcserélhető, mint ahogy Szoboszlai ebben az idényben játszott már a liverpooli középpályás sor jobb és bal oldalán, sőt a tengelyében is. 

Ami viszont a Liverpool.com szakírója, Matt Addison szerint teljesen egyértelmű, az az, hogy Jürgen Klopp menedzsernek ez az álomtriója a pálya közepén. Apró probléma, hogy eddig mindössze néhány mérkőzésen tudta pályára küldeni ezt az optimálisnak tartott kombinációt. És talán az sem véletlen, hogy az Aston Villa, a Wolverhampton, a West Ham United és a Tottenham Hotspur ellen játszott a legjobban a csapat a Premier League eddigi 20 fordulójában.

Akkor, amikor az álomtrió kezdett.

Az Aston Villa és a West Ham elleni bajnokin domináns játékkal simán győzött a Liverpool 3–0-ra, illetve 3–1-re. A Wolverhampton ellen Mac Allister jet laggel küzdött, hiszen a Bolívia elleni válogatott meccs után szinte a repülőtérről kellett beugrania, de így is 3–1-re nyert idegenben a csapat, míg a Tottenham ellen Jonest a 26. percben indokolatlanul kiállították, majd a 69. percben Diogo Jotát is, Luis Díaz szabályos gólját hosszas VAR-ozás után nem adta meg a bíró, és így is csak a 96. percben rúgott Joel Matip-öngóllal tudott 2–1-re győzni a Spurs a hősiesen küzdő vendégek ellen. 

Ugyancsak Szoboszlai, Mac Allister, Jones volt a középpályás sor összetétele a Manchester City elleni idegenbeli, 1–1-re végződő meccsen, bár akkor nem lehetett dominánsnak nevezni a Pool teljesítményét, sőt...

Vasárnap (17.30 óra), az Arsenal elleni FA Kupa-meccsen az Emirates Stadionban és szerdán, a Ligakupa (Carabao Cup) elődöntőjének első meccsén, az Anfielden, amikor a Fulham lesz az ellenfél, Szoboszlai biztosan nem játszhat combhajlítóizom-sérülése miatt. 

Izom, méghozzá a combhajlító – mondta Klopp a csapat legutóbbi sajtótájékoztatóján.
– Meglátjuk, hogyan alakul. Dom hozzáállása nagyon pozitív, de az esélytelen, hogy vasárnap és szerdán játszhasson. Hogy utána mi lesz, az még a jövő zenéje. Lehet, hogy addigra felépül, de az is lehet, hogy még nem.

A Liverpool.com szerint az idény hátralevő részére és a jelenleg a tabellát három pont előnnyel vezető csapat bajnoki esélyeire nézve kulcsfontosságú, hogy a Szoboszlai, Jones, Mac Allister összetételű álomtrió minél többet legyen együtt a pályán. Bár a beugrók, Ryan Gravenberch és Endo jól teljesítettek, és Szoboszlai formája kissé hanyatlott az utóbbi időben, azért mégis az lenne az ideális, ha a fent említett hármasfogat játszana a liverpooli középpályán.

(Borítókép: Szoboszlai Dominik 2023. december 23-án. Fotó: Chris Brunskill / Fantasista / Getty Images)

Rovatok