Index Vakbarát Hírportál

Bevallották a játékvezetők: szabályos góltól fosztották meg Szoboszlaiékat

2023. október 1., vasárnap 07:11 | aznap frissítve

Döbbenetesen balszerencsés mérkőzést játszott szombat este a Liverpool a Premier League 7. fordulójában: a 26. perctől tíz, majd a 69. perctől kilenc emberrel küzdve a 96. percig húzta az 1–1-es döntetlent, amikor a mezőny addigi talán legjobbja, Joel Matip a saját kapujába bombázta a Tottenham Hotspur győztes gólját. És mintha ez még nem lenne elég, a mérkőzés után a napnál világosabban kiderült, hogy a 34. percben Luis Díaz szabályos gólt rúgott, amit azonban a bíró a VAR-ozást mellőzve (!) érvénytelenített.

Ott, a Tottenham Hotspur Stadion 62 850 nézője között, a meccs hevében észre sem vettük, hogy Luis Díaz nem volt lesen a Tottenham–Liverpool-mérkőzés 34. percében, amikor egy villámgyors vendégakció végén vezetéshez juttatta a már tíz emberrel játszó Vörösöket. Annyira természetesnek vettük, hogy Simon Hooper játékvezető les címén érvényteleníti a gólt, merthogy a nézőtérről is úgy tűnt, igaza van a bírónak. 

Pedig nem volt igaza, ahogy azt a PGMOL (Professional Game Match Officials Limited), vagyis a játékvezetői szervezet közvetlenül a meccs után el is ismerte közleményében.

A PGMOL elismeri, hogy súlyos emberi hiba történt a Tottenham Hotspur–Liverpool-mérkőzés első félidejében. Luis Díaz gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető, ami nyilvánvaló és komoly hiba volt, mivel a VAR igénybevétele után meg kellett volna adni a gólt. Csakhogy a VAR-ozásnál elmulasztották meghúzni a vonalakat, és szokatlanul rövid idő alatt, néhány másodperc elteltével visszavonták a gólt. A játékvezető nem adta meg a lehetőséget a VAR-nak, hogy közbeavatkozzon.

Bizony, a labda elrúgásának pillanatában Cristian Romero, az utolsó hazai védő lába jócskán belógott!

A Liverpool.com néven is nevezi a VAR-szoba felelőtlen felelősét, bizonyos Darren Englandet.

De ez még nem minden! Nagyon úgy néz ki, hogy Curtis Jones kiállítása is jogtalan volt.  A Liverpool játékosa ugyanis előbb a labdához ért, és csak utána találkozott a talpa Bossouma sípcsontjával. 

A meccs után a pálya szélén felállított stúdióban a Sky Sports Saturday Night Football című műsorának mindkét kommentátora, Gary Neville és Jamie Redknapp úgy vélekedett, hogy nem kellett volna kiállítani Jonest. 

Jürgen Klopp, a Liverpool menedzsere meglepő nyugodtan, már-már megértően fogadta a bíró döntését Díaz érvénytelenített góljával kapcsolatban:

Nincs mit mondanom a lesgólról. Félidőben értesültem róla, hogy nem is volt les. Az első pillanatban azonnal úgy gondoltam, hogy Díaz nem volt lesen, de azt hittem, a játékvezető és az asszisztens jobb szögben állt. Meglehetősen biztos vagyok benne, bárki is hozta a döntést, azt jóhiszeműen tette, nem szándékosan. Csak az volt a meglepő, hogy olyan gyorsan, pillanatok alatt helybenhagyták a partjelző döntését. Ez bizony tényleg különös.

Ennyit a lesgólról, ami nem is volt lesgól. 

Szoboszlainak továbbra is kiváló a sajtója

Ami az osztályzatokat illeti, ezúttal is Szoboszlai Dominik viszi el a pálmát.

Liverpoolecho.co.uk: 9. Kézben tartotta a Liverpool támadójátékát pontos hosszú indításaival. Ebből az egyik Gakpo góljához vezetett. A második félidőben briliáns teljesítményt nyújtott, még az első félidőbeli remeklését is felülmúlta, amikor már csak kilenc vörös volt a pályán. Micsoda harcos!

90minutes.com: 7. Kétféleképpen juttatta el a labdát a támadóharmadba; vagy már-már abszurd fizikumával, felfutva, vagy pedig hajszálpontos indításaival.

Goal.com: 6. Remek hosszú indításai voltak, továbbá ő készítette elő Gakpo gólját, de érthetően kevesebb gondot tudott fordítani a támadásokra, mint rendesen. 

Liverpool.com: 7. Tavaly nem bírta volna ezt az intenzitást a liverpooli középpálya. Idén azonban Szoboszlai szinte lubickol ebben a magas tempójú futballban. Ő sokkal több, mint egy szimplán gyors játékos. Még jobb lehetett volna, ha nem kilencen vannak tizenegy ellen. 

Thisisanfield.com: 8. Ágyú van a jobb cipőjébe rejtve. Valóságos gyönyör látni, ahogy cikázik az ellenfél játékosai között, és ontja a jobbnál jobb labdákat. Ő adta a nagy passzt Van Dijknak az egyenlítő gól előtt, de néha hagyta magát lefedezni az első félidőben. 

Premier League, 7. forduló: 

Az élcsoport: 1. Manchester City 18 pont, 1. Tottenham Hotspur 17, 3. Arsenal 17, 4. Liverpool 16, 5. Aston Villa 15, 6. Brighton 15.

Rovatok