Index Vakbarát Hírportál

Meghalt a német futball császára, Franz Beckenbauer

2024. január 8., hétfő 17:21

Hetvennyolc éves korában, családja körében vasárnap Salzburgban meghalt a német futball császára, Franz Beckenbauer.

Lesújtó hírt közölt hétfőn délután a Bild: vasárnap meghalt a német futball legnagyobb labdarúgója, Franz Beckenbauer. 

A dpa német hírügynökség a család gyászhírét is közölte: „Mély szomorúsággal tudatjuk, hogy férjem és gyermekeink édesapja, Franz Beckenbauer tegnap, vasárnap békésen, családja körében elaludt.”

Játékosként 1974-ben, edzőként 1990-ben nyert világbajnokságot a Nationalelffel, hatalmas szerepe volt abban, hogy 2006-ban Németország világbajnokságot rendezhetett. 1966-ban ezüstérmet, 1970-ben pedig bronzérmet szerzett a mundialon. 1972-ben az Európa-bajnokságot is megnyerte a nyugatnémet válogatottal.

Egy ideje már visszavonult a nyilvánosság elől, fia, Stephan 46 évesen 2015-ben halt meg, illetve megviselték a német vb-rendezés körül felvetődő korrupciós ügyek is.

A 78 éves korábbi sportoló egészségügyi problémái miatt az elmúlt években különböző műtéteken esett át, így már két szívműtétje volt, és csípőprotézist is kapott. Emellett látását egyik szemére elvesztette, valamint kiemelték, hogy az utóbbi hónapokban leginkább memóriája és ítélőképessége romlott.

A „Császár” becenéven is emlegetett Beckenbauer zseniális labdarúgó- és edzői karriert tudhat magáénak, január másodikán pedig bemutatták az ARD műsorán a róla készült dokumentumfilmet.

1964-től 1977-ig a Bayern München, majd a 1980-ig a New York Cosmos játékosa volt, ahol Pelével együtt futballozhatott. Ezután visszatért Németországba, ahol 1982-ig a Hamburg futballistája volt, majd a Cosmosból vonult vissza 1983-ban.

Elegáns és könnyed játékával lenyűgözte a világot, lényegében újraértelmezte a liberó szerepét. 

103-szor lépett pályára az NSZK-ban, 14 gólt szerzett. A Bayern Münchennel négy-négy bajnoki címet és Német Kupát nyert, három BEK-et, egy-egy KEK-et és világkupát zsebelt be, egyszer a Hamburg játékosaként is magasba emelhette a Salátástálat. 

Tengerentúli csapatával három bajnoki címet szerzett.

1972-ben és 1976-ban a legrangosabb egyéni kitüntetéssel díjazták: megkapta az Aranylabdát. 

1974-ben és 1975-ben második lett a szavazáson, míg 1966-ban a harmadik helyen végzett. Beckenbauert a német futball legnagyobbjaként tartják számon, joggal, hiszen sem előtte, sem azóta nem játszott német játékos annyira lazán, könnyedén, szépen és elegánsan, mint ő. A labda a szó szoros értelmében megszelídült a lábain.

Németországban négyszer választották meg az év labdarúgójának. A DFB 2000-ben az évszázad német labdarúgója címmel tüntette ki. 

Sportvezetőként is maradandót alkotott 

Edzői pályafutását 1984-ben kezdte, és megannyi siker övezte. 1990-ig irányította a nyugatnémet válogatottat, 1990–1991-ben az Olympique Marseille sportigazgatója volt, majd 1993-ban tért haza, és vette át a Bayern München irányítását. 1994 és 2009 között volt a német rekordbajnok elnöke (1994-ben és 1996-ban rövid ideig a csapat edzője is egyben), majd miután leköszönt, tiszteletbeli elnökké választották. 2010-ben „búcsúmérkőzést” szerveztek a tiszteletére, a Bayern München egy barátságos találkozón a Real Madrid ellen lépett pályára az Allianz Arénában. A spanyolok végül tizenegyesekkel diadalmaskodtak.

A Marseille 1991-ben bajnoki címet ünnepelhetett, míg a bajorokkal 1994-ben a Bundesligát, 1996-ban pedig az UEFA-kupát nyerte meg. 1998 és 2010 között a Német Labdarúgó-szövetség (DFB) egyik alelnöke volt, 2007 és 2011 között pedig a FIFA Végrehajtó Bizottságának tagjaként tevékenykedett.

A labdarúgás történetében három sportoló van, aki játékosként és szövetségi kapitányként is világbajnokságot nyert: Mário Zagallo, Didier Deschamps és Beckenbauer. Zagallo három nappal ezelőtt, január 5-én, 92 éves korában halt meg.

Legendák találkozása 

Franz Beckenbauer többször is találkozott a pályán a legendás Bobby Charltonnal. Legemlékezetesebb összecsapásuk kétségkívül az 1966-os világbajnoki döntő volt, amelyet a házigazda angolok végül hosszabbításban nyertek meg 4–2-re. Az sem véletlen, hogy az esztendő végén a Császár a harmadik helyen végzett az Aranylabda-szavazáson, a díjat a tavaly elhunyt Charlton kapta meg. Bár a pályán nagy csatákat vívtak egymással, azon kívül végtelen tisztelettel beszéltek egymásról.

„Beckenbauer üzenete a pályán ennyi volt: »Nem érdemes próbálkozni, ha szembejössz velem, az csak időpocsékolás«” – mondta a Manchester United egykori irányítója a Bayern München legendájáról.

Gyászol a futballtársadalom 

A közösségi oldalakon politikusok, sportolók, sportvezetők, aktív játékosok is búcsúznak a Császártól. 

Bernd Neuendorf (a Német Labdarúgó-szövetség elnöke): Franz Beckenbauer halála igazi fordulópont. Tisztelettel és hatalmas hálával tekintünk vissza életművére. Egy egyedülálló labdarúgót és egy szeretetreméltó embert veszítettünk el.

Olaf Scholz (szövetségi kancellár): Világbajnok játékosként és edzőként: Franz Beckenbauer volt Németország egyik legnagyobb futballistája és sokak számára „a Császár” – azért is, mert generációkat lelkesített a német futballért. Hiányozni fog nekünk. Gondolataim a családjával és a barátaival vannak.

Rudi Völler (a DFB sportigazgatója): Végtelenül szomorú vagyok. Életem egyik legnagyobb kiváltságának tartom, hogy ismerhettem Franz Beckenbauert. A válogatottal együtt töltött időnket az 1990-es római világbajnoki cím koronázta meg, amely cím az ő kiváló edzői munkája nélkül soha nem lett volna lehetséges. A Császár több generáció számára is inspirációt jelentett, örökre ő marad a német labdarúgás ragyogó fénye. Franz Beckenbauerrel a német labdarúgás elvesztette legnagyobb személyiségét, én pedig egy jó barátot veszítettem el.

Lothar Matthäus (a német válogatott rekordere): A sokk mély, bár tudtam, hogy Franz nincs jól. Halála veszteség a labdarúgás és egész Németország számára. Játékosként és edzőként, de a pályán kívül is a legnagyobbak közé tartozott. Franz kiemelkedő személyiség volt, nem csak a labdarúgásban, és világszerte elismertségnek örvendett. Mindenki, aki ismerte, tudja, hogy Franz milyen nagyszerű és nagylelkű ember volt. Egy jó barát távozott közülünk. Hiányozni fog nekem – mindannyiunknak hiányozni fog! – nyilatkozta Matthäus a Bildnek.

Uli Hoeness (a Bayern München korábbi elnöke, Beckenbauer volt csapattársa) : Franz Beckenbauer a legnagyobb személyiség, aki valaha is megfordult a Bayernben. Játékosként, edzőként, elnökként, emberként: felejthetetlen. Soha senki nem fog felérni hozzá. Az emberek elmondhatják magukról, hogy Franz Beckenbauer idejében futballt néztek. Barátom volt, egyedülálló társam – és ajándék mindannyiunk számára. Drága Franz, nyugodj békében!

Karl-Heinz Rummenigge (a Bayern München korábbi vezérigazgatója és Beckenbauer csapattársa): Mélyen meg vagyok döbbenve. Franz Beckenbauer újraírta a német labdarúgás történetét, és maradandó nyomot hagyott rajta. Ő volt a csapatkapitányom a Bayernnél, az edzőm a válogatottnál, az elnökünk a Bayernnél, és mindezekben a szerepekben nemcsak sikeres, hanem egyedülálló volt. Személyiségként azzal nyűgözött le, hogy mindenkit nagyon tisztelt – mert Franz előtt mindenki egyenlő volt. A német labdarúgás történelmének legnagyobb személyiségét veszítette el. Több mint fájdalmasan fog hiányozni nekünk. Köszönünk mindent, drága Franz!

Thomas Müller (világbajnok, a Bayern München játékosa): Az FC Bayern történetének egyik legnagyobb futballistája sajnálatos módon távozott közülünk. Nyugodj békében, Császár. Soha nem fogjuk elfelejteni, amit a német futballért tettél.

Gary Lineker (angol futball-legenda): Nagyon sajnálattal hallom, hogy Franz Beckenbauer meghalt. Ő volt sportágunk egyik legnagyobbja. A Császár volt a legszebb futballista, aki kecsességével és bájával mindent megnyert. Nyugodjon békében.

Az UEFA az X-en: 78 éves korában elhunyt Franz Beckenbauer, az európai labdarúgás egyik legnagyobb fia. A Császár kivételes játékos, sikeres edző és népszerű szakértő volt, aki olyan nyomot hagyott a német labdarúgásban, mint senki más.

Thomas Hitzlsperger (korábbi német válogatott játékos): A legnagyobb és legfontosabb futballszemélyiség, akivel valaha találkoztam – nyugodj békében, Franz Beckenbauer.

(Borítókép: Franz Beckenbauer 2009. november 23-án. Fotó: Miguel Villagran / Getty Images)

Rovatok