Franz Beckenbauert páratlan pályafutása a legendák közé emelte, hosszú, sikerekkel teli karrierjét pedig több alkalommal is keresztezte magyar csapat. A nyugatnémet válogatott söprögetőjeként összesen háromszor lépett pályára a magyar válogatott ellen, mindhárom alkalommal felkészülési mérkőzésen.

Először 1970. szeptember 9-én, Nürnbergben, akkor az NSZK 3–1-re győzött, a hazaiaknál Gerd Müller kétszer, Klaus-Dieter Sieloff egyszer talált a kapuba, amire csak Fazekas László tudott válaszolni. Két évvel később, március 29-én a Népstadionban Paul Breitner és Uli Hoeness góljával nyertek 2–0-ra a nyugatnémetek, majd 1974. április 17-én Dortmundban 5–0-ra (Herbert Wimmer, Bernd Holzenbein, Erwin Kremers gólja mellett Gerd Müller duplázott). A Császár mindhárom találkozót végigjátszotta, utóbbi kettőn ő volt az NSZK csapatkapitánya.

Olyan futballista volt, aki nem lépett a fűre. Lebegett fölötte. Rém könnyedén mozgott

– mosolyodott el Vidáts Csaba, amikor az Index megkeresésére anekdotázni kezdett.

A Vasas egykori 22-szeres válogatott fedezete 1972-ben és 1974-ben is játszott az NSZK ellen, és magyarként alighanem egyedülálló emléke van Beckenbauerről. A nyugatnémetek 1974-ben hazai pályán nyerték meg a világbajnokságot, és a torna egyik főpróbáját Dortmundban tartották a magyarok ellen. Beckenbauer mellett olyan futballisták léptek pályára, mint Georg Schwarzenbeck, Berti Vogts, Uli Hoeness vagy Gerd Müller.

„Megtiszteltetés volt számunkra, hogy meghívtak bennünket a felkészülési mérkőzésre, nagy szó volt, hogy játszhattunk ellenük – mondta a 76 éves korábbi kiváló fedezet. – A mérkőzés előtt az a meglepetés ért, hogy Illovszky Rudolf közölte velem, centert játszom. No nem a pozíció volt benne a különös, mert játszottam már centert előtte is, hanem az, hogy egyetlen feladatot kaptam: ne engedjem Beckenbauert játszani, legyek ott mellette végig, mintha a középcsatárt kellene fognom. Korábban a jugoszlávoknak bevált ez a taktika, idegenben megverték a nyugatnémeteket, miután Beckenbauert söprögetőként fogták. Azt mindenki tudta, hogy ő irányítja hátulról a csapatot. Megpróbáltuk mi is. Ott ácsorogtam mellette az egész mérkőzésen, nem is mehettem hátra, ő pedig csak nézett, és nem értette, mi történik. Erre úgy reagált, hogy kivonta magát a forgalomból. Az volt az egyetlen olyan mérkőzésem, amelyiken meg sem izzadtam. Igaz, ő sem. Végül öt nullára kaptunk ki.”

Vidáts Csaba a vereség ellenére boldogan gondol vissza a két mérkőzésre, mint mondja, óriási élmény volt testközelből megtapasztalni, mire képes a pályán minden idők talán legjobb védője.

„Kivételes futballtehetség, aki bámulatosan tisztán tudott játszani, minden egyes pillanatban látta a pálya minden szegletét, és rövidtávú gyorsasága hibátlan rúgótechnikával párosult – tette hozzá Vidáts Csaba. – Az embernek az volt az érzése, ahogy nézte, hogy védőként sosem ütközött, csak ellopta a labdát, vagy éppen mindig odaállt, ahova pattant.”

Ezt az Újpesti Dózsa futballistái is átélhették 1974-ben. Az újpestiek a Bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) elődöntőjében találkoztak a Bayern Münchennel, és bár a Népstadionban 1–1-es döntetlen született április 10-én, két héttel később a müncheniek 3–0-ra győztek hazai pályán, így bejutottak a döntőbe, ahol megismételt mérkőzésen 4–0-ra verték meg az Atlético Madridot, és ezzel nyert először nyugatnémet csapat BEK-et.