Index Vakbarát Hírportál

A Barcelona sportigazgatója véget vetett a Xavi jövőjével foglalkozó találgatásoknak

2024. január 15., hétfő 17:18

Xavi Hernández biztosan marad a Barcelona labdarúgócsapatának vezetőedzője, annak ellenére, hogy a spanyol szakemberről felröppentek a hírek, miszerint a Real Madrid ellen vasárnap 4–1-re elvesztett Szuperkupa-döntőt követően távozhat a katalánok kispadjáról.

Amint arról lapunkban is beszámoltunk: a madridiak Vinícius Junior révén már a hetedik percben vezetést szereztek, majd három perccel később ismét villant a brazil. Robert Lewandowski a 33. percben szépített ugyan, és némi reményt adott a katalánoknak, azonban a királyi gárda büntetőhöz jutott, amit Vinícius Jr. értékesített, és gyakorlatilag eldőlt a találkozó. Ha ez nem lett volna elég a Barcának, a madridiak másik brazil támadója, Rodrygo a 64. percben lőtt még egyet, amellyel kialakult a 4–1-es végeredmény. 

Természetesen a vereség után a sajtó elővette Xavit, de Deco, a Barcelona sportigazgatója gyorsan végett vetett a találgatásoknak.

Ennek a kérdésnek nincsen semmi értelme. Most nincs itt az ideje, hogy erről beszéljünk, az edző az elnök és a sportvezetés bizalmát élvezi.

Xavi hozzátette: természetesen csalódottak és szomorúak, de a futball, az ilyen.

Reménykedtünk, de ez volt az eddigi legrosszabb meccsünk. Nagyon rosszul kezdtük a meccset, de volt esélyünk az egyenlítésre, azonban a Real két újabb gólja nagyon megnehezítette a helyzetünket. Nem tudtunk nyugodtan játszani, hiába domináltunk, ugyanis amikkel próbálkoztunk, azok nem jöttek be. A madridiak megtörtek minket a kontrákkal, mi pedig nem tudtunk ellenállni. Tavaly ilyenkor a legjobbak voltunk, most viszont a legrosszabbak vagyunk. Bocsánatot kérek a szurkolóktól, a legrosszabb arcunkat mutattuk. Sok vereséget megéltem már pályafutásom során, és a végén mindig talpra álltunk. A Barca vissza fog térni

  – fejezte be gondolatát a játékosként világ- és Európa-bajnok spanyol szakember. 

A Barcelona 19 mérkőzéssel a háta mögött a La Liga-tabella ötödik helyén áll – a katalánok egy meccsel kevesebbet játszottak közvetlen riválisuknál –, holtversenyben az Athletic Bilbaóval, a Real Madrid pedig szorosan követi az éllovas Gironát. 

Rovatok