Index Vakbarát Hírportál

A Premier League egyik legjobb pontrúgójával erősíthet a Bayern München

2024. január 20., szombat 16:20

Német lapértesülés szerint a Bundesliga rekordbajnoka, a Bayern München a Newcastle United angol válogatott védőjével, Kieran Trippierrel erősítene – olyannyira, hogy a Bild értesülése szerint szombaton már a tárgyalások is megkezdődnek a felek között.

A most 33 éves jobbhátvéd a masszív tőkeinjekción áteső „szarkák” első nagy szerzeménye volt 2022 januárjában, remek játékával pedig nem csupán a védelmet szilárdította meg.

A még másfél évig szerződéssel rendelkező Trippier ugyanis a Premier League egyik legveszélyesebb játékosa a pontrúgásoknál, szabadrúgásai és szögletei rendre veszélyt eredményeznek, és az sem véletlen, hogy

EBBEN AZ IDÉNYBEN MÁR NYOLC GÓLPASSZNÁL JÁR, A NEWCASTLE-BEN TÖLTÖTT KÉT ÉVE ALATT PEDIG MÁR 18 TALÁLATOT KÉSZÍTETT ELŐ.

A 46-szoros angol válogatott védő tagja volt az Eb-n döntőig menetelő együttesnek, sőt az olaszok elleni fináléban ő adta az egyetlen találat előtti gólpasszt. Trippier ezt követően a vb-n negyeddöntős gárdában is játszott három meccsen Katarban.

Trippier rövid idő alatt a harmadik angol játékosa lehet a Bayern Münchennek, miután a nyáron közel 100 millió euróért szerződtették az azóta 23 tétmeccsen 34 kanadai pontot (26 gól + 8 gólpassz) termelő Harry Kane-t, illetve a napokban a válogatott csapatkapitányához hasonlóan a Tottenhamtől szerződtették Eric Diert is.

(Borítókép: Zac Goodwin/PA Images via Getty Images)

Rovatok