Index Vakbarát Hírportál

Isco zsenialitása is kevés volt, hatgólos mérkőzésen nyert a Barcelona

2024. január 21., vasárnap 21:10

A Barcelona 4–2-re győzött vasárnap a Real Betis ellen Sevillában a spanyol labdarúgó-bajnokság 21. fordulójában.

A vendégeknél Ferran Torres az első félidő közepén, majd a második elején is kapuba talált, de nem sokkal később Isco öt perc leforgása alatt két gólt lőtt, ezzel egyenlítettek a hazaiak.

A 90. percben a csereként beállt Joao Félix szerezte vissza a vezetést a katalánoknak, a 16-os vonaláról pazar mozdulattal jobb külsővel tekert a jobb alsó sarokba.

Két perccel később Ferran Torres, aki az előző találatnál helyzetbe hozta Joao Felixet, a harmadik gólját is meglőtte egy gyors ellentámadás végén.

A Girona magabiztos, 5–1-es győzelmet aratott a vendég Sevilla felett. A vasárnap esti mérkőzésen – melyen a védő Yaakobishvili Antal a 29. percben állt be – a katalán csapat a 10. percben hátrányba került, de az ukrán Artem Dovbik a 19. percig mesterhármast ért el hat perc leforgása alatt.

A második félidőben egy másik ukrán, Viktor Cigankov is a vendégek kapujába talált, a végeredményt pedig az uruguayi Cristhian Stuani állította be a 89. percben.

A 19 éves, U21-es magyar válogatott Yaakobishvili, aki szerdán Király Kupa-mérkőzésen mutatkozott be a Gironában, szinte hiba nélkül, stabilan játszott, írja az MTI.

La Liga, 21. forduló:

Szombaton játszották:

Pénteken játszották:

Hétfőn játsszák:

Az élmezőny állása: 1. Girona 52 pont (21 mérkőzés), 2. Real Madrid 51 pont (20 mérkőzés), 3. Barcelona 44 pont (20 mérkőzés), 4. Athletic Bilbao 41 pont (21 mérkőzés)

A Barcelona–Osasuna-mérkőzést január 30-ra, az Atlético Madrid–Rayo Vallecano-találkozót január 31-re, míg a Getafe–Real Madrid-összecsapást február elsejére halasztották a Spanyol Szuperkupa múlt heti, rijádi tornája miatt.

Rovatok