Index Vakbarát Hírportál

A megsérült Mohamed Szalah idő előtt visszatér Liverpoolba

2024. január 22., hétfő 11:23

Mohamed Szalah visszatér Angliába, és klubcsapatánál, a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató, bajnoki éllovas Liverpoolnál kezelteti izomsérülését az Afrikai Nemzetek Kupáján szereplő egyiptomi válogatott sztárfutballistája.

A szigetországi egyesület vasárnap a honlapján tette közzé az egyiptomi szövetség közleményét, mely szerint a két fél megállapodása alapján a játékos a hétfői (mai), Zöld-foki-szigetek elleni csoportmérkőzés után visszautazik Angliába, és ott gyógyul tovább.

„Reméljük, hogy amennyiben bejutunk az elődöntőbe, azon a mérkőzésen már ismét pályára léphet” – írták az egyiptomiak.

A 31 éves Szalah – aki eddig egy gólt szerzett és egy gólpasszt adott a kontinensviadalon – csütörtökön, a Ghána elleni csoportmeccsen sérült meg, ezért az első félidő végén le kellett cserélni. A korábbi bejelentés szerint csak két találkozót kellett volna kihagynia, most azonban már háromról van szó.

A hétszeres kontinensbajnok Egyiptom az Elefántcsontparton zajló tornán két forduló után a B csoport második helyén áll két ponttal, Ghánának és Mozambiknak egy-egy pontja van. A hat négycsapatos csoportból az első kettő mellett a négy legjobb harmadik jut a nyolcaddöntőbe, onnantól egyenes kieséses rendszerben folytatódik a küzdelem. A döntőt február 11-én, Abidjanban játsszák.

A Liverpool vasárnap a Bournemouth otthonában lépett pályára a Premier League 21. fordulójában, és Diogo Jota, valamint Darvin Nunez duplájával 4–0-s győzelmet aratott.  Jürgen Klopp együttese legközelebb szerdán a Fulham vendége lesz a ligakupában.

(MTI/Index)

Rovatok