Index Vakbarát Hírportál

Elképesztő összegek: 11 millió forintba is kerülhet egy jegy Klopp liverpooli búcsújára

2024. január 31., szerda 14:27

A múlt hét egyik kiemelt eseménye volt a sport világában, hogy Jürgen Klopp bejelentette: az idény végén távozik a Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpooltól. Ennek pedig szemmel látható következményei is lettek.

A szerda este a Chelsea-t fogadó együttes 21 meccset játszva 48 pontnál tart, így két ponttal előzi a 22 fellépésen 46-ot szerző Arsenalt, és öttel a 20 bajnokin 43-at megkaparintó Manchester Cityt.

Az együttes emellett szerepel még a Ligakupában, ahol döntős, az FA-kupában és az Európa-ligában pedig nyolcaddöntős.

A jó szereplés és a búcsú ténye pedig elképesztő árfelhajtó hatással bír! 

A Mersey-parti csapat május 19-én, a Wolverhampton elleni hazai bajnokival zárja a szezont, és jelenleg igencsak jó esély kínálkozik arra, hogy ez a találkozó az aranyéremről szóló csatáról döntsön.

Így pedig hirtelen mindenki szeretne magának egy jegyet az ütközetre. Olyannyira, hogy a másodlagos piacokon már 18 ezer fontért kínálnak belépőket, ami az adóval és egyéb tranzakciós díjakkal együtt 24 480 fontra, vagyis mintegy 11 millió forintra rúg összességében.

A magas rá előnye, hogy a jegy a lelátónak közvetlenül a Liverpool kispadja mögött elhelyezkedő részére szól.

Valamivel rosszabb helyre nagyjából 2000 fontért, alig 900 ezer forintért is lehet már tikettet venni, persze erre jönnek még a pluszköltségek, szóval ez is bőven millió feletti tételre jönne ki.

Klopp irányításával 2020-ban kereken 30 év szünet után lett ismét angol bajnok az együttes, akkor viszont a koronavírus-járvány miatt a lelátókon nem lehettek nézők, így érthető, hogy a felvillanyozott szurkolóknak minden pénzt megérne, ha újra aranyérmesként láthatnánk a gárdát.

Van Dijk hűségesküt tett

Az együttes holland védője, Virgil van Dijk Klopp bejelentése után arra a kérdésre, hogy látja-e saját magát az újjáépülő Liverpoolban a továbbiakban is, azt felelte, hogy ez egy nehéz ügy, és még nem tudja.

Sokan megkérdőjelezték a remekül fejelő csapatkapitány hűségét, de igyekezett tiszta vizet önteni a pohárba. 

Elmondása szerint ez csak egy kiragadott részlet volt a szövegkörnyezetből, és teljes mértékben elkötelezett a liverpooli sikerek mellett.

„Hogy száz százalékig tiszta legyen mindenkinek, teljesen elkötelezett vagyok a klub mellett. Imádom a csapatot és a szurkolóinkat. Ezt a gondolatot teljesen kiragadták a szövegkörnyezetből. Ez nem rólam szól, nem rólunk, nem változott semmi. Öt nappal ezelőtt nem is beszéltünk a szerződésemről, szóval kicsit fura az egész. A figyelmem teljesen arra összpontosul, hogy ezt a rendkívüli évet minél különlegesebbé tegyük. Természetesen ez egy óriási bejelentés volt, és érthetően sokkolt mindenkit a klubnál. Pont azt éreztem én is abban a pillanatban, mint a szurkolóink. De komolyan vesszük a munkát, mindenki azért dolgozik, hogy elérjük azokat a célokat, amiket az idény elején megálmodtunk. Jó helyzetben vagyunk, mindent bele fogunk adni, hogy sikerrel járjunk. De ahogyan kezdtem, ne legyen senkiben sem kétség. Teljesen elkötelezett vagyok a klub mellett, és imádom ezt a csapatot. Minden egyes itt töltött pillanatot. Én lehetek a kapitánya ennek a gárdának, amivel igyekszünk minden lehetséges trófeát megszerezni, aztán meglátjuk, hogyan sikerül zárni. Klopp is csak egy emberi lény, és egy kicsit mindannyiunk apja a csapatnál. Megkerülhetetlen volt a klubnál, és furcsa lesz, hogy ennyi év után nem lesz itt. Ugyanakkor nem akarok erről túl sokat beszélni, mert még nincs vége, és arra kell összpontosítanunk, amit elérhetünk” – mondta van Dijk.

(Borítókép: Clive Brunskill/Getty Images)

Rovatok