Index Vakbarát Hírportál

Jürgen Klopp visszakozott, példátlan vállalkozáshoz adja a nevét

2024. február 1., csütörtök 12:29

Jürgen Klopp mindig is arról volt híres, hogy nem engedte be a kamerákat éppen aktuális csapata öltözőjébe, intim részletekbe menő dokumentumfilm forgatása szóba sem jöhetett nála. A jelek szerint azonban a Liverpool FC annyira kitüntetett helyet foglal el a zseniális német menedzser szívében, hogy beleegyezett a klub és az öltöző belső világát is bemutató alkotás elkészítésébe, amely az egyesületnél töltött utolsó idényének kulisszatitkait tárja a nézők elé.

Jól emlékszünk még a 2020-as, világsikert arató Netflix-minisorozatra, a The Last Dance-re, amely a kosaras világsztár, Michael Jordan utolsó chicagói idényéről szólt. Könnyen lehet azonban, hogy a Jürgen Klopp utolsó liverpooli szezonjának történéseit feldolgozó dokumentumfilm, amelynek forgatását szerdán jelentette be hivatalosan a klub, még ennél is nagyobb közönségsikerre számíthat.

A doksinak még nincs címe, nyilván ez attól is függ, mit hoz a szezon, amelyben még négy fronton áll a csapat.

A Premier League-ben ötpontos előnnyel vezet a címvédő előtt, bár a Manchester City egy meccsel kevesebbet játszott; a Carabao Cup, vagyis a ligakupa döntőjébe bejutott a Liverpool (február 25-én a Wembley-ben a Chelsea az ellenfél), amely az FA-kupában is versenyben van, csakúgy, mint az Európa-ligában. A bajnokságban újabb rangadó következik: vasárnap az Emiratesbe látogat a Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató liverpooli csapat, 17.30-kor az Arsenal az ellenfél. 

Szóval, lesz miről forgatni, mert könnyen lehet, hogy a klub veretes történelmének egyik legdicsőségesebb időszaka következik.

Mint közismert, Klopp múlt pénteken bejelentette, hogy a szezon végén távozik a klubtól, nagy valószínűséggel kivesz egy év szabadságot, mert úgy érzi, fogytán az energiája.

A bejelentést óriási szimpátiatüntetés követte a Norwich City elleni vasárnapi FA-kupa-mérkőzésen (5–2) az Anfielden, Klopp könnyekig meghatódott, amikor a közönség az ő tiszteletére énekelte a klubhimnusz You'll Never Walk Alone-t, miközben az ő nevével ellátott sálakat és transzparenseket emelt a magasba.

A klub bejelentése szerint a már forgó dokumentumfilm egészen egyedi módon enged bepillantást a Liverpool FC életébe, és a kamerák kísérni fogják Klopp utolsó liverpooli hónapjainak legapróbb rezdüléseit is, kivéve természetesen az intim családi vonatkozásokat.

Ebben a tekintetben a menedzser szakított eddig szigorúan betartott elveivel, korábban ugyanis egyetlen klubjánál sem engedte be a kamerákat az öltözőbe, mert az a futballban magánterületnek számít.

„Mivel ez az utolsó szezonom a klubnál, úgy gondoltam, lehetőséget kell adnunk a szurkolóknak arra, hogy megértsék, mitől olyan nagy, olyan különleges ez az egyesület. Ezért bemutatjuk mindazoknak az életét, akik oly sokat tettek és tesznek a sikerekért: a játékosokat, az alkalmazottakat, mindenkit, akik hozzátesznek bármit is e csodálatos klub történetéhez” – adott magyarázatot Klopp arra, hogy miért változtatott korábbi álláspontján, és lett engedékenyebb a filmes kérésre.

Ennek az új dokumentumfilm-sorozatnak köszönhetően a nézők láthatják ugyanazt, amit én nap mint nap látok és tapasztalok ennél a nagyszerű klubnál, és így jobban megérthetik ezeket a csodálatos embereket.” 

A dokumentumfilmet a Lorton Entertainment forgatja, ugyanaz a cég, amely a Make Us Dream című Steven Gerrard-dokumentumfilmet vagy a 2019-es Diego Maradona-filmet készítette. Ugyanez a társaság jegyezte a Coleen Rooney: The Real Wagatha Story című alkotást, amelyet tavaly a Disney+ csatornán lehetett látni.

Rovatok