Index Vakbarát Hírportál

Varga Barnabás mesternégyest szerzett, a Fradi nyerte az örökrangadót

2024. február 6., kedd 22:01 | aznap frissítve

A magyar labdarúgó-élvonal (OTP Bank Liga) 19. fordulójában a Ferencváros kiütéses győzelmet aratott, 5–1-re felülmúlva az MTK Budapestet. A legendás párharcot „örökrangadónak” hívják, de ezúttal csak nevében volt rangadó a mérkőzés.

Finoman szólva is sűrű napja volt a magyar labdarúgásnak, mivel délután vált hivatalossá, hogy tulajdonost cserél az Újpest FC: Roderick Duchatelet belga üzletember eladta többségi részesedését a lila-fehér klubot működtető társaságban, az új tulajdonos pedig a MOL Vagyonkezelő Zrt. lett.

Ezek után lépett pályára az Újpest a Szusza Ferenc Stadionban, az ellenfél a Debreceni VSC volt, amely elhozta a három pontot a Megyeri útról. Az Újpest immár kilenc bajnoki mérkőzés óta nyeretlen. 

A játéknap másik találkozóján a Ferencvárosi TC fogadta az MTK Budapestet, tehát megrendezésre került az „örökrangadó”. Agilisan kezdte a mérkőzést a Ferencváros, birtokolta a labdát, sokat támadott, helyzetig is eljutott, majd a félidő felénél vezetést szerzett: Marquinhos balról ívelt középre, Varga Barnabás pedig a kilépő Demjént megelőzve az ötösről a kapuba fejelt.

Nagy fölényben futballozott a hazai csapat, Varga pár perccel később újabb gólt szerezhetett volna, de közelről fölé lőtt, majd az MTK váratlanul egyenlített. Bognár távolról célozta meg a kaput, Wingón irányt változtatott a labda, így nem volt esélye a hárításra a Ferencváros kapusának, Varga Ádámnak.

A 44. percben újra a vendégek hálójába került a labda, Varga Barnabás ezúttal kilenc méterről fejelt a kapuba, de videózás után kiderült, hogy felugrás előtt lökte Kata Mihályt, így Bogár Gergő érvénytelenítette a találatot. Az első félidőben az MTK egyszer próbálkozott gólszerzéssel, a Ferencváros pedig több mint tízszer.

Varga Barnabás nem kedvetlenedett el a meg nem adott gólja miatt, az 52. és 56. perc között, három és fél perc alatt háromszor is betalált az MTK kapujába. Előbb a megpattanó labdát lőtte el Demjén mellett, majd a bizonytalankodó Kádárt előzte meg és passzolt a kapuba, azután pedig fejjel növelte csapata előnyét. Nem sokkal később sarokkal hozta helyzetbe Loncart, aki megszerezte a továbbra is nagy fölényben játszó hazaiak ötödik gólját, és mint később kiderült, ezzel beállította a végeredményt.

A Ferencváros győzelmével újra átvette a vezetést a tabellán, igaz, a Paks egy mérkőzéssel kevesebbet játszott riválisánál. A tolnaiak csütörtökön Mezőkövesdre látogatnak, ahol esetleges győzelmükkel a tabella élére ugorhatnak. 

LABDARÚGÓ NB I, 19. FORDULÓ

Keddi mérkőzések
17.45: Újpest–Debrecen 1–2
20.00: Ferencváros–MTK 5–1

(Borítókép: MTI)

Rovatok