Index Vakbarát Hírportál

Ez erős lett: Hollandia és Németország is a magyar válogatott csoportjában

2024. február 8., csütörtök 17:51 | aznap frissítve

Csütörtökökön Párizsban kisorsolták a Nemzetek Ligája 2024–2025-ös kiírásának csoportjait, az A ligában Magyarország a 3. csoportba került Hollandia, az Európa-bajnokságon is rivális Németország, valamint Bosznia-Hercegovina mellé. Marco Rossi a sorsolás után elmondta, a papírforma szerint előbbi két együttes erősebb, mint a miénk, a papírforma ugyanakkor nem mindig igazolódik be a pályán.

A sorozat kiemelt fontosságú a nemzeti együttesünk közelmúltját tekintve, hiszen az első kiírásnak (C liga, 2. hely) köszönhetően játszhattunk pótselejtezőt a 2020-ról 2021-re halasztott Európa-bajnokságot megelőzően, majd a B ligát megnyerve feljutottunk az A-ba, ahol Olaszország mögött, de Németország és Anglia előtt a második helyen végeztünk.

Az Eb-selejtezők sorsolásánál így az első kalapba kerültünk, a relatíve könnyebb riválisok nyújtotta előnnyel pedig éltünk is: Szerbia, Montenegró, Litvánia és Bulgária előtt csoportelsőként kvalifikáltunk Németországba.

A sorsolás

A magyar válogatott az előző kiírást összesítésben a nyolcadik helyen zárta, így az A liga 2. kalapjából várta az ellenfeleket.

Kíváncsiak voltunk olvasóink véleményére, hogy a kalapokból mely gárdákat szeretnék ellenfélül. Ez alapján önök a Horvátország, Lengyelország, Bosznia-Hercegovina hármasnak örültek volna leginkább, annyi megjegyzéssel, hogy utóbbi borzasztóan nagy csatában előzte meg Izraelt, tehát ez utóbbi gárda kihúzását is sokan sikerként könyvelték volna el.

A másik végletnél még nagyobb csaták voltak: a spanyol–olasz, a német–francia és a skót–szerb páros egy-egy tagja egyformán rossz opciónak tűnt a sorsolás előtt.

Alulról haladtunk felfelé, először a D liga beosztását sorsolták ki, a húzás idején még nem volt ismert, hogy a pótselejtezőt Litvánia vagy Gibraltár nyeri-e, így ennek a párosításnak a vesztese kerül az első csoportba – ehhez a csapathoz San Marino és Liechtenstein került. Itt csak hat válogatott lesz, szóval csak két hármas csoportot sorsoltak ki, amelyekben négy-négy meccset rendeznek majd.

A C ligától felfelé már 16-16 csapattal számolhattunk, a menetrend pedig mindenhol ugyanaz volt, sorban húzták az 1. kalaptól a negyedikig az összeset, és mindenki a következő helyre került (annyi differenciával, hogy az örmények és az azeriek például nem kerülhettek össze, illetve a B ligában Kazahsztán csak egy messzi túrát „nyerhetett”). Sok gond ebből itt nem alakult ki, Azerbajdzsánt Svédország mellé húzták, ide érkezett még Szlovákia és Észtország. 

A B-ben a mieink csoportjából kieső Anglia Finnországot, Írországot és Kazahsztánt „nyerte” volna meg magának, de itt az utazási nehézségek miatt ez ugye nem volt opció, így ide végül utóbbi helyett jöttek a görögök.

Végül sorra került az elit, az A liga sorsolása. Az első kalapban az előző kiírás négyes döntőjének a mezőnye került, a végső győztes spanyolok jutottak végül a negyedik csoportba, ahová Dánia, Svájc és Szerbia érkezett a címvédő mellé. A mieink a 3. csoportba kaptak besorolást Hollandia, az Európa-bajnokságon is rivális Németország, valamint Bosznia-Hercegovina mellé.

Az A liga csoportbeosztása

Ön szerint hogyan végez a magyar válogatott az A ligában?

  • 5947
    A harmadik helyen végzünk, játszani kell a bennmaradásért.
  • 5842
    Bravúr: az első két hely egyikén zárva bejut a negyeddöntőbe!
  • 884
    Sajnos utolsók leszünk, így kiesünk.

A B liga csoportbeosztása

A C liga csoportbeosztása

A D liga csoportbeosztása

A magyar válogatott legközelebb március 22-én Törökország ellen lép pályára, ugyanúgy a Puskás Arénában, ahogyan négy nappal később Koszovó ellen. Az Eb előtti felkészülésről bővebben itt írtunk!

Rossi: A papírforma szerint Hollandia és Németország jobb nálunk, de...

„Ezen a szinten, az A ligában lehetetlen gyengébb ellenfelet kapni, kizárólag erős riválisok várnak ránk ősszel –  kezdte értékelését a magyar szövetség honlapján Marco Rossi. Hollandia és Németország a papírforma szerint jobb csapat nálunk, míg a bosnyákok ellen kiegyenlített erőviszonyokra számíthatunk. A papírforma azonban nem mindig igazolódik be a pályán, minden mérkőzésen születhet meglepetés – számunkra kellemes és kellemetlen is. Érdekes lesz újra összemérni az erőnket a németekkel, és a hollandok elleni összecsapásaink is izgalmasak lesznek.”

Dibusz Dénes az M4 Sportnak arról beszélt, hogy számára pikáns lesz a Bosznia-Hercegovina elleni két összecsapás, mert a Ferencvárosban több bosnyák csapattársa is van.

„Lehet most már egy kicsit meg is unja egymást a két válogatott” – mondta a németekről a 33 éves kapus arra utalva, hogy a 2021-es Eb óta immár a negyedik sorsoláson akad össze a két gárda.

A hollandokkal jó néhány éve nem játszottunk, ezért érdekes erőfelmérő lesz. A legutóbbi, 2013-as 1-8 nagyon fájó pontja a magyar futballnak, de azóta teljesen kicserélődött mindkét csapat. Az elmúlt években bebizonyítottuk, hogy a legjobbaknak is méltó ellenfele a válogatott

– idézi Dibuszt az MTI.

Reform előtt a sorozat – minden meccsnek lehet tétje!

Amikor feljutottunk, akkor tudtuk, hogy borzasztó nehéz helyzettel kell megbirkóznia a válogatottnak (Anglia, Németország és Olaszország érkezett ellenfélül), de azt is, hogy ha csak egyet is megelőzünk, akkor bennmaradunk a legjobbak között.

Cserébe a továbbjutásra is csak akkor lett volna esély, ha első helyen zár a gárda, ami az utolsó körig még benne is volt a pakliban, de végül az olaszok örülhettek.

Most viszont bekerül egy új, kieséses szakasz (2025 márciusában összekötve a csoportkört és a négyes döntőt), és rögvest minden csoportrésztvevőnek érdekessé válik az összes találkozó.

Az első két helyezettek ugyanis bejutnak a negyeddöntőbe, ahol kétmeccses párharc alapján kerülhetnek majd be a négyes döntőbe.

Az A és a B liga csoportutolsói automatikusan kiesnek, viszont még a harmadik helyezettek sem lesznek biztonságban:

UGYANIS AZ A LIGA CSOPORTHARMADIKJAI, VALAMINT A B LIGA MÁSODIKJAI A BENNMARADÁSÉRT VÍVOTT PLAYOFFBA KERÜLNEK, AHOL A KÉTMECCSES PÁRHARC GYŐZTESE FOLYTATHATJA AZ ELITBEN (UGYANEZ A PROCEDÚRA IGAZ EGGYEL LEJJEBB IS, A B3/C2-K ÖSSZEVETÉSÉBEN).

Másképpen fogalmazva: több esély nyílt arra, hogy a magyar válogatott még küzdhessen az elsőségért, ugyanakkor arra is, hogy búcsúzzon.

Mikor játsszák a meccseket?

A csoportkör még az ősszel véget ér, az első fordulót szeptember 5. és 7. között rendezik meg, a zárásra november 17–19. között kerül sor. Ezt követően sorsolják a bennmaradásról döntő rájátszások menetrendjét még ebben a hónapban.

A rájátszást 2025. március 20–25. között rendezik meg, ahogyan az A liga negyeddöntőjét is, a négyes döntőre pedig 2025. június 4–8. kerül sor.

Csoportkör

A folytatásban

Itt adódhat a kérdés, hogy 2025 márciusában már kezdődnek a világbajnoki selejtezők az UEFA-tagállamok között, de a szövetség tájékoztatása szerint ez a pluszkör csak korlátozott számú csapatot érint, a többiek pedig addig megkezdhetik a vb-selejtezőket.

(Borítókép: Kovács Tamás / MTI)

Rovatok