Dél-Afrika szerezte meg a bronzérmet az Afrikai Nemzetek Kupáján, miután a helyosztón büntetőpárbajban legyőzte a Kongói DK-t.
Utóbbi úgy jutott el a finálé kapujáig, hogy az egész torna során csak egy meccset nyert meg a rendes játékidőben (a Mali elleni negyeddöntőt 3–1-re), és ha már így alakult most sem vitte dűlőre a 90 perc során.
A bronzmérkőzésen hiába játszott mezőnyfölényben Dél-Afrika, az ellenfél sokkal veszélyesebb volt a kapura (13–6 volt a lövések száma, 1,55–0,23 a várható góloké), más kérdés, hogy ezzel együtt semelyik gárda nem tudott betalálni.
A büntetőpárbaj Teboho Mokoena kapufára lőtt labdájával indult, ezt követően a Kongói DK folyamatosan előnyben volt, mígnem az ötödik párban a győzelemért leadott Chancel Mbemba-lövést a dél-afrikai kapus hárította.
Az idegek csatája így folytatódott, a 7. körben pedig Meschack Elia rúgását is védte Ronwen Williams, így Dél-Afrika szerezte meg a bronzérmet.
A Bafana (Fiúk) becenévre hallgató együttes 1996 és 2000 között arany-, ezüst- és bronzérmet is nyert, sem előtte, sem azóta viszont egyet sem, így most 24 év elteltével ért dobogóra ismét egy kontinensviadalon.
A fináléban vasárnap 21 órákor a torna során a kapitányát menesztő Elefántcsontpart és a csoportban a házigazdát legyőző Nigéria csap össze. A találkozó közvetítési jogait a Sport Televízió megszerezte, és az AMC Mikrón lehet majd követni a „szupersasok” és az „elefántok” csatáját.
bronzmérkőzés
Dél-Afrika–Kongói DK 0–0 – 11-esekkel: 6–5
a döntőben
vasárnap 21.00: Nigéria–Elefántcsontpart (tv: AMC Mikro)
(Borítókép: Ulrik Pedersen/DeFodi Images via Getty Images)