Index Vakbarát Hírportál

A félidő végét sem várták meg a szurkolók, akkora verést mért csapatukra a városi rivális

2024. február 11., vasárnap 17:00

Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 24. fordulójában az Arsenal 6–0-ra, idegenben győzte le a West Ham United csapatát. A londoni rangadó első félidejének végén már 0–4 állt az eredményjelzőn, a „kalapácsosok” drukkerei pedig köszönték szépen, 45 perc játék után elindultak hazafelé.

A vártnál sokkal könnyedebb győzelmet aratott az Arsenal a West Ham United otthonában. Mikel Arteta csapata kiváló formában van – múlt hétvégén a Liverpoolt mosta le a pályáról –, így esélyesként várhatta a londoni csapatok rangadóját, de még annyira sem izzadt meg, mint az várható lett volna. Az első perctől kezdve a vendég Arsenal volt a kezdeményezőbb fél, de az első igazán veszélyes lehetőségre a 24. percig kellett várni. 

Akkor Leandro Trossard kezelte le gyönyörűen büntetőterületen belül a beadást, majd a léc alá lőtt, de pechjére Areola kapus résen volt, és fantasztikus védéssel hárított. Nem úgy, mint néhány perccel később Declan Rice szöglete után. A sarokrúgás William Saliba fejét találta meg, aki közelről nem hibázott, és a hálóba bólintott. A 40. percben Areola kapus összehozott egy büntetőt a vendégeknek, amelyet Bukayo Saka magabiztosan értékesített, majd egy újabb szögletet követően ezúttal Gabriel fejelt.

És ekkor még mindig nem volt vége a félidőnek, mivel a 7 perces hosszabbításban Martin Ödegaard indult meg a pálya közepén, a kapu előterében balra passzolt Trossadnak, aki átvette a labdát, befelé cselezett, és gyönyörű csavarással vette be a West Ham kapuját – védhetetlenül lőtt a jobb felső sarokba. 

Ennek értelmében az első játékrész után már 0–4 állt az eredményjelzőn, a hazai csapat szurkolóinak jelentős része pedig köszönte szépen, még mielőtt lefújták volna a játékrészt, elhagyta helyét a lelátón, és útnak indult hazafelé.

A második félidő így erősen foghíjas lelátók előtt kezdődött meg. Az egyre csak csökkenő nézőszám sem vette el az Arsenal futballistáinak játékkedvét, ott folytatták, ahol abbahagyták. 

A 63. percben újra Ödegaard volt az egyszemélyes kiszolgálószemélyzet, a norvég jól látta meg, hogy Saka kiugrott a védők közül, pontosan indított, az angol támadónak pedig nem volt nehéz dolga, szépen lőtt a kapu jobb oldalába. Néhány pillanattal később a West Ham korábbi játékosa, Declan Rice elé érkezett a labda a kapu előterében, egy pillanatig sem habozott, és káprázatos gólt ragasztott a célterület bal oldalába. Ezzel már hat gól volt a csapatok közötti különbség.

A folytatásban több gól már nem esett, az Arsenal kiütéses sikerével pontszámban beérte a második helyen álló Manchester Cityt, igaz, Pep Guardiola csapata egy mérkőzéssel kevesebbet játszott. A tabella élén jelenleg a Liverpool áll – 54 ponttal. 

A játéknap utolsó mérkőzésén a Manchester United az Aston Villa vendége volt. Erik ten Hag csapata folytatta remek szereplését, Rasmus Höjlund góljával már a 17. percben előnybe került. A második félidő derekán Douglas Luiz ugyan egyenlített, de az utolsó szó Scott McTominayé volt, a skót válogatott középpályás 86. percben góljával elvitték a három pontot a vendégek. Így a Manchester United továbbra is veretlen a naptári esztendőben, és immár egymás után aratja a győzelmeket.

ANGOL PREMIER LEAGUE, 24. FORDULÓ

(Borítókép: Getty Images)

Rovatok