Index Vakbarát Hírportál

A végére elfogyott a Ferencváros, egygólos vereséget szenvedett Pireuszban

2024. február 15., csütörtök 20:43 | aznap frissítve

Az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjébe jutásért zajló párharc első felvonásán a Ferencváros labdarúgócsapata ugyan jól kezdett az Olympiakosz Pireusz otthonában – lesgólig jutott –, de a második félidőhöz gyakorlatilag nem volt köze, végül 1–0-s vereséget szenvedett. A zöld-fehérek ezzel első alkalommal a kupasorozatban vesztesen hagyták el a pályát. Visszavágó egy hét múlva a Gruopama Arénában.

Visszatért a futballélet a görög kikötővárosba, két és fél – a szurkolók elmondása szerint hosszú és keserves – hónap után újra nézők előtt rendeztek Olympiakosz-mérkőzést, amely éppen a Ferencváros elleni kupatalálkozóra esett. A helyiek szerint ennek köszönhetően újabb piros betűs ünnepnap került be naptárukba – nem csoda, hogy órákkal a kezdőrúgást megelőzően már lépni alig lehetett a tömegtől a Karaiszkákisz Stadion környékén.

A görögök kitettek magukért, az első pillanattól kezdve félelmetes, pokoli hangulatot varázsoltak, mintegy 33 ezer szurkoló – köztük nagyjából 600 népligeti – fogadta a csapatokat. Érdekesség, hogy a házigazda 1600 jegyet biztosított a vendégszurkolóknak, de annak még a fele sem talált gazdára. Ennek ellenére hamar egymásra talált a két szurkolótábor, az egymásnak való üzengetés, illetve egymás rigmusainak kifütyülése már szűk egy órával a kezdőrúgás előtt megalapozta a hangulatot. Arról nem is beszélve, milyen füttykoncert kerekedett, amikor a zöld-fehérek kifutottak a Karaiszkákisz Stadion gyepére melegíteni. 

A görög rekordbajnok Olympiakosz Pireusz és a magyar rekordbajnok Ferencvárosi TC alábbi összeállításokban futott ki a pályára, nagyjából 11 Celius-fokos, szeles időjárásban. 

Arra már a mérkőzést megelőzően felhívta a figyelmet Dejan Sztankovics, az FTC vezetőedzője, hogy a görögök kerete ugyan jelentősen átalakult az elmúlt években, de kivétel nélkül gyors, képzett és technikás játékosok alkotját, akik számára hatalmas pluszmotivációt jelent, hogy visszatért az a bizonyos 12. játékos a lelátóra. A görög tábor a lehető legmagasabb hangfokon kezdte a szurkolást, de alig telt el másfél perc, döbbent csend uralkodott el közöttük. 

Marquinhost buktatták a görögök térfelének közepén, ahonnan Abu Fani ívelte be a beadást, amelyre Varga Barnabás érkezett. A magyar válogatott támadó tökéletes ütemben csúsztatott bele a labdába, amely Paszhalakisz kapujának jobb alsó sarkában landolt. 

Igen ám, de a beadás pillanatában Varga milliméterekkel, de lesen helyezkedett többedmagával együtt, így a svéd játékvezető érvénytelenítette a találatot.

Nem kellett több a görögöknek, az egyébként is tüzes hangulat újabb szintet lépett: El-Kaabi lódult meg rögtön a középkezdésből a labdával, lefutotta Cissét, de Mmaee az utolsó pillanatban leszerelte a marokkói támadót. 

Közeledve az első negyedóra végéhez, többnyire mezőnyjáték zajlott, kapura tartó lövés nélkül, majd Fortunisz ugratta ki a jobb szélen Maszurast, aki lökött egy férfiasat Ramírezen – nem vihette ziccerben tovább a labdát, szabadrúgást kapott a magyar bajnok. Pontosan az első játékrész felénél Marquinhos hozta fel a labdát egészen a görög tizenhatos előteréig, ott Vargának játszotta azt, akinek alárúgtak, így a földön maradt – de szabadrúgás nem lett a jutalma, a svéd sípmester továbbot intett. 

Ezt követően viszont már dolga akadt Paszhalakis kapusnak: Ramírez lódult meg a bal szélen, befelé cselezett, nála is maradt a labda, majd jobb lábbal lőtt kissé balról, a tizenhatos vonaláról, de a görög hálóőr magabiztosan szögletre ütötte a labdát. Annyi viszont mindenképpen pozitívum volt, hogy hosszú percek óta végre történt említésre méltó esemény a mérkőzésen. 

A görögöknél a játékmester Fortunisz volt a legaktívabb, mind a két szélen többször elfutva próbálkozott beadásokkal, de egyik labdája sem talált társat a kapu előterében. A ferencvárosi védelem a kezdeti bizonytalankodás ellenére állta – az egyébként nem olyan életveszélyes – görög offenzívákat. A 32. percben már Dibuszra is szükség volt, sőt! 

Az első igazán veszélyes görög beívelés talált embert, David Carmo pedig középről fejelt erősen a kapu közepébe, viszont Dibusz bravúrral leért a labdára, és hárított.

Ugyanúgy, mint néhány pillanattal később Fortunisz távoli lövésénél, de ezúttal nem volt akkora szüksége földöntúli mutatványra. Közeledve a félidő végéhez abszolút átvette az irányítást a görög csapat, de a mezőnyfölény végül nem érett góllá, így gól nélküli döntetlennel fordultak a csapatok. Mondhatjuk, hogy jól jött a szünet a Ferencvárosnak. 

A negyedórás pihenő után egyik vezetőedző sem változtatott, csere nélkül folytatódott a játék. Alig telt el három perc, talpra ugrott a pireuszi közönség: Fortunisz elé került a bal szélről érkező beadás, aki 20 méterről, kissé jobbról azonnal kapura lőtt, de Cissé blokkjában elakadt labdája – ez nagy lehetőség volt. Ugyanúgy, mint néhány pillanattal később, amikor Mmaee bizonytalansága után Alekszandropulosz elé került a labda a magyar kapu előterében, de az Olympiakosz középpályása nem tudta átvenni azt, elpattant tőle a játékszer – a Fradi legnagyobb szerencséjére. 

A rendes játékidő utolsó 30 percéhez érve a magyar bajnok többször eljutott szögletig – ezáltal riválisa kapujának előteréig – de a sarokrúgások nem rejtettek magukban veszélyforrást, a görög védelem rendre tisztázott.

A 62. percben az Olympiakosz is eljutott egy szögletig Maszouras megpattanó lövése után, ahol a beívelés ugyan veszélyesen érkezett középre, de Carmo centikkel lekésett róla. Nem úgy, mint néhány perccel később El-Kaabi a frissen beálló Podence-től kapott kiugratásról, szorított helyzetből lőtt, de nem találta el a célterületet. Egyre nagyobb lett a görögök nyomása, kontrollja a játékon, de fölénye még mindig nem érett vezető góllá.

Dibusznak újra dolga akadt, a szintén friss lábú Horta lőtt távolról, de bombája a magyar kapus kezeiben végezte. Sztankovics nem nézhette tovább, ahogyan csapatának gyakorlatilag köze sincsen a második játékrészhez, kettőt változtatott: Pesics és Ben Romdhane lépett pályára Varga Barnabás, illetve Marquinhos helyére.

Az Olympiakosz ezt követően továbbra is sorra dolgozta ki a veszélyes lehetőségeket, egy sarokrúgás után ugyan tisztázott a védelem, de Carvalho kapásból kapura bombázott – újra a blokk segítette ki a magyar csapatot. Kezdett egyre melegebb lenni a talaj a Ferencváros alatt, de még mindig őrizte a gól nélküli döntetlent, ezúttal Dibusznak köszönhetően. A magyar válogatott kapus a 79. percben El-Kaabi laposan érkező lövését piszkálta ki a bal alsó sarokból. 

Néhány pillanattal később viszont már Dibusz sem tudott segíteni: 

Rodniei jobb szélről érkező beadása Jovetics mellett még elment, de El-Kaabit teljesen üresen találta meg a kapu torkában, aki egy átvétel követően a hálóba pofozta a vezető gólt!

Hangrobbanás Pireuszban. Ami akár egy fokkal nagyobb is lehetett volna, hogyha a görög csapat rögtön tovább növeli előnyét, mivel egyáltalán nem vett vissza a tempóból. Podence minőségbeli javulást hozott az Olympiakoszba, a portugál játékmesterrel még gördülékenyebbé vált a játék, majd éppen ő kapta volna a labdát ziccerben Joveticstől, de Cissé az utolsó pillanatban útját állta ennek.

A svéd játékvezető öt perc hosszabbítást jelzett. A ráadásban ugyan tovább veszélyeztetett az Olympiakosz, de újabb gólhelyzet már nem alakult ki, így a magyar rekordbajnok elszenvedte első vereségét a sorozatban, és hátrányból várhatja a budapesti második felvonást. Egy dolog garantált – hasonló hangulat mellett.

Ön szerint bejut a Fradi az Európa-konferencialiga nyolcaddöntőjébe?

  • 3918
    Igen, kiejti az Olympiakoszt!
  • 2177
    Nem, a görög csapat keretértéke nem véletlenül duplája a Fradiénak

A párharc visszavágóját jövő csütörtökön rendezik a Groupama Arénában – magyar idő szerint 21 órakor. 

Egy gól született Budapesten, Bolla Bendegúzék döntetlent játszottak

Bolla Bendegúz együttese, a svájci Servette otthon gól nélküli döntetlent játszott a bolgár Ludogoreccel, a magyar válogatott játékos kezdő volt, és a hatvanadik percben cserélték le.

A kispesti Bozsik Arénában rendezett meccsen az izraeli Makkabi Haifa 1–0-ra legyőzte a belga KAA Gent csapatát.

Az Ajax a 91. percben még kétgólos hátrányban volt hazai pályán, de a 97. percben (!!) végül kiegyenlített, így életben tartotta a továbbjutási esélyeit.

A visszavágókat egy hét múlva rendezik.

Európa-konferencialiga, a legjobb 16 közé jutásért:

1. mérkőzés:

(Borítókép: Andreas Ntoi (b) és Varga Barnabás (j) az Olympiakosz–FTC mérkőzésen 2024. február 15-én. Fotó: Valerio Pennicino / UEFA / Getty Images Hungary)

Rovatok